Címke: sors

Ébresztő Remény!

Ébresztő Remény! Eleget aludtál!

Sajnos nekünk túl sokat hazudtál.

A sötét erők jócskán megvezettek,

tudván, veled bármit megtehetnek.

 

Szertefoszlattak az ármányaik által,

elaltattak pénzzel, ékszerrel, bájjal.

Eladtad a lelkedet, s eladtad magad,

miközben arannyal tömted a hasad.

 

Persze a dőzsöléstől álmatag lettél,

s az emberekért semmit sem tettél.

Nem érdekeltek, hisz ők szegények,

uraltak a negatív tettek, szeszélyek.

 

Holott arra születtél, hogy jót tegyél,

ne ellenség, hanem támasz, jó legyél.

Mióta szemet hunyva őket elhagytad,

a hazug és áruló jelzőket megkaptad.

 

Ébresztő Remény! Térj észre végre!

A világot hozd ki a sötétből a fényre!

Légy a lelkek támasza újfent, ismét,

többen várnak reád, mint azt hinnéd!

hope, nature, forest

Ismételten eltelt egy év

Ismételten eltelt egy év, sajna,

nehézkes volt, s igen kemény,

gyakorta nem jó és nem szép,

s mégis megmaradt a remény.

 

Remény arra, hogy jobb lesz,

hogy teljesülhetnek a vágyak,

a sors esetleg győztessé tesz,

s nemcsak a sóhajok szállnak.

 

Valóra válhatnának az álmok,

átölelne mindenkit a szeretet,

elpusztulna mindaz mi álnok,

s eztán a jó nyerné a menetet.

 

Életünk pillanatai elkísérnek,

szeretteink lelke bennünk él,

a sötét árnyak megkímélnek,

s nincs már oly messze a cél.

 

Az idő sodrát belepi a fátyol,

nem tudni hány évet tartogat,

a szerencse utolérhet bárhol,

meg kell vívnunk a harcokat.

 

Ismételten eltelt egy év, biza,

kegyetlen volt, gonosz, sötét,

s itt nem segíthet már az ima,

el kell fújni az ármány ködét.

pocket watch, time of, sand

Az élet ösztöne

Az élet ösztöne úgy tűnik, kihalt,

mai világunkban nem kelt vihart.

Kihalóban az értelem maradéka,

s mindez az agymosás hozadéka.

 

Nem áll ki a család a rokonaiért,

nem harcol a szülő a gyerekeiért.

Nem óvja a barát a régi barátját,

s nem védelmezi önnön családját.

 

Lassan mindenki feladja önmagát

és ha kell megtagadja a földanyát.

Az emberi faj mindent megtagad,

úgyis, ha a szíve ebbe beleszakad.

 

Félelem és rettegés tölti be a teret,

mindez pánikhoz, s halálhoz vezet.

Levegőt venni is tilos lesz hamar,

ez az egész élet ugyancsak fanyar.

 

Az élet ösztöne biz el lett nyomva,

s a végzet nagyon előre lett hozva.

Ki nem idomul, koporsóban végzi,

akkor is, ha netán mindezeket kétli.

forest, night, dark

Sötét felhők szállnak

Sötét felhők szállnak fölénk,

dögkeselyűk gyűlnek körénk.

Érzik a közelgő bűzös halált,

amely nem ismer soha határt.

 

A sors íme kijátssza a lapjait,

s lezárja az emberiség napjait.

Véget ér, ami eddig csak volt,

minden az elpusztításról szólt.

 

Mi eddig történt nem számít,

a gonosz háttér biz nem tágít.

Bármi áron a hatalmat akarja,

nincs becsülete, mely zavarja.

 

Sötét felhők szállnak fölénk,

s villámokat szórnak közénk.

Agymosottá, birkává tesznek

és mindenünket el is vesznek.

 

Nem marad ezután semmink

és nem élhet tovább senkink.

A remény is feladja a harcot,

így szedhet a gyűlölet sarcot.

letoltes 17

Kalitkába zárva

Kalitkába zárva él a kis madár,

tudja, hogy ez számára a határ.

Nincs többé kiút, s bent marad,

az idő gyorsan a vég felé halad.

 

Valaha szabad volt, mint társai,

s a szellővel szárnyaltak vágyai.

Vidáman ugrándozott bokrokon,

s átszállt színpompás lombokon.

 

Látott suhanó felhőket az égen,

s nem volt félnivalója az éjben.

Szorgosan élt, s családot nevelt,

a természet hívószavára felelt.

 

Hajnalban csicsergett az ágakon,

s megfordult a mesebeli tájakon.

Egyszer sajnos fogságba került,

addigi élete a sötétségbe merült.

 

Kalitkába zárva nem élet az élet,

ettől retteghet a sok madár lélek.

Innen szabadulni biz lehetetlen,

bár ne lenne annyira tehetetlen.

bird, yellow, canary

Hamvába halnak az álmok

Hamvába halnak az álmok,

reménytelenek a remények,

végtelenbe nyúlnak a bálok

és fájón sírnak a szegények.



Elhalásra ítéltek a vágyak,

s megnyomorítottá a lelkek,

az időben sóhajok szállnak,

míg szabadságra nem lelnek.



Az értelem küzdeni nem mer,

sötétben, gyáván, félve lapul,

így nyugodalmat soha nem lel,

s küzdelem nélkül marad alul.



Eközben dőzsöl a hitvány,

az alantas, a hazugok sora,

újabb kelepcéket nyitván,

ragyog az elnyomók kora.



Háttérből irányít a gonosz,

homályba burkolva a valót,

míg minden jót el nem oroz,

életben tart minden csalót.



Kelepcéje háborúhoz vezet,

ártatlanok hullanak a porba,

efelől biz kétség nem is lehet,

s elvérzenek a jó hívei sorra.



Az ég kékje homályba borul,

perzselt földön égnek a sírok,

a lét szakadék szélére szorul,

irtózatosakká válnak a kínok.



Vérben fürödve sújt le a halál,

nem kegyelmez és nem kímél,

elpusztít mindent, amit talál,

nem is mérlegel, csupán elítél.



Hamvába halnak az álmok,

ha a tűz gyorsan fel nem éled,

ez a világ oly hitvány, s álnok.

nem lesz mit a sorstól kérned.

letoltes 15

A széken állva

A széken állva mereng életén egy férfi,

hogy ez a világ valaha is jobb lesz,

azt igencsak erősen kétli.

 

Gondolatai visszarepítik a szép múltba,

mikor gyerekként szaladt a mezőn,

majd belenézet egy kútba.

 

A kút csillogó vizében úszott egy béka,

igaz, nem is volt ott keresnivalója,

de mégis előfordult néha.

 

Hasonló történetek képei villantak elő,

szomorkásan elmosolyodott tőlük,

s érezte, elhagyja az erő.

 

Az arcáról igen hamar eltűnt a mosoly,

fájdalmasan felsóhajtott többször,

érezte e Földön csak fogoly.

 

Imádta a családját, a rokonait, barátait,

bármit megtett volna mindőjükért,

de sajnos ismerte a határait.

 

Manapság félelemben telnek a napjai,

minden perce rettegés és pánik,

így akarják a világ nagyjai.

 

A munkahelye veszélyben már megint,

pénze, tartalékai erősen fogyóban,

akárhová néz, bárhová tekint.

 

Kilátástalanság, ismét a járvány réme,

hazugságok sora, s cselszövések,

büntetések várnak a népre.

 

Egész nap maszkban fuldokolva lenni,

visszaszívni az elhasznált levegőt,

de nem tud ellene tenni.

 

Így semmit nem ér az élet, ez nem kell,

nem akar idomított állatként élni,

s nyugodalmat nem lel.

 

A széken állva, elmélkedve idáig jutott,

s míg könnyei cirógatták az arcát,

a lába alól a szék kibukott.

chair, room, dark

Arctalan lelkek

Arctalan lelkek róják az utat,

amely a végzetük felé mutat.

Pánikban élnek és rettegnek,

a sötét félelemnek engednek.

 

Meggyötörtek és szenvednek,

s ezzel a háttérnek kedveznek.

Orcájuk helyén maszk díszlik,

s ezt mindannyian megsínylik.

 

Szemük lesütve, lassan pislog,

s szinte már élettelenül csillog.

Nem mernek nézni, pláne látni,

hisz a látvány nagyon fog fájni.

 

Nem tudják, ki a másik, ki volt,

hozzájuk annak idején ki szólt.

Nem ismerik fel a családjukat,

sem egykori, közeli barátjukat.

 

Nem tudják már, ki nő, ki férfi,

mindőjük a sanyarú életét félti.

Saját gyermeküket sem védik,

s a pusztulásukat tétlenül nézik.

 

Mást megérinteni nem mernek,

s így nyugodalmat nem lelnek.

A szellő elől is riadtan bújnak,

ezzel teret engednek a búnak.

 

Ölelésről szó sem lehet többé,

szerelmük láttán válnak köddé.

Füttyszóra vackukba vonulnak

és a kihalás szélére szorulnak.

 

Remélik, hogy a szérum segít,

beadva biz a biztonságba repít.

Ezzel maguknak is hazudnak,

ám mást mondanak hazugnak.

 

Arctalan lelkek róják az utat,

a sors egykori énjükben kutat.

Sajnos csak ürességet találhat,

s így átadhatja őket a halálnak.

person, men, theater

Magasan járnak a fények

Magasan járnak a fények,

alant kékes bolygó forog,

a szárazföldek és tengerek

kavalkádjában eső kopog.



Hegyek, völgyek látszanak,

s termőföldek, rétek zöldje,

mindenfelé városok, falvak,

ez a béke a nyugalom földje.



Így tűnik mindez a magasból,

honnan nem a valóság látszik,

a felszínhez közeledve viszont

a káprázat már kevésbé játszik.



Apró pontok sokasága nyüzsög,

naponta járja reménytelen útját,

fáradtan, kimerülten, feszülten,

kizsákmányoltan teszi a dolgát.



Esélytelenül küzdenek a végig,

betegen is járják a sors táncát,

nincs irgalom, nincs kegyelem,

nem téphetik el a végzet láncát.



Születéstől kezdve kihasználtak,

s számukra az élet igen kemény,

fentről azonban minden szebb,

csupa jólét, vidámság, s remény.

75285859 467826194082403 2409916732585017344 n

A jövő ígérete

A jövő ígérete sajna igen kemény,

s naponta előhúz egy újabb lapot,

próbára tesz majd, nagyon serény

és megnehezítheti minden napod.

 

Harcolni sohasem könnyű ellene,

s váratlan helyzetekkel állhat elő,

kegyetlenebb lehet, mint kellene,

biztos benne, csak ő lehet nyerő.

 

Folyamatosan küzdelemre késztet

és a figyelem nem lankadhat soha,

biz pillanatonként növelheti a tétet,

s úgy tűnhet, a remény elszáll tova.

 

Feladni értelmetlen, s nem szabad,

vigyen előre az ész és a tiszta szív,

az élet folyama bármerre is halad,

a jövő ígérete homályos utakra hív.

72544092 466152604249762 4192905545763520512 n
Kiss Gyula versei
Powered by  GDPR Cookie Compliance
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.