Saját alkotásaim
A lélek számtalan titkot őriz, igen sok félelmet,
rengeteg szív mélyén rejlő álmot, s vágyat,
és megannyi, némán kiáltó érzelmet.
A lélek számtalan titkot őriz, sokszor a halálig,
és eközben mosolyog és szenved is belül,
mialatt a tüze a hamu alatt parázslik.
Mire vágynak az emberek? Egészségre, szeretetre,
boldogságra, örömre, vidámságra, jólétre,
és nem kihasználtságra, fegyverekre.
Szerelemre, megértésre, elfogadásra, nyugalomra,
békességre, nem háborúkra, fenyegetésekre,
s arra, hogy élve vonuljanak nyugalomba.
Igaz ölelésekre, egy élhető életre, szabad akaratra,
szépségre, jóságra, az érzelmeik viszonzására,
és szállni a reménnyel, minél magasabbra.
Mire vágynak az emberek? Arra, hogy élhessenek,
mindennemű korlátozás, sanyargatás nélkül,
és soha, de soha többé ne félhessenek.
Milyen szép is lenne egy békés, boldog világ,
melyben a szeretet az úr és a nyugalom,
s nincsenek irigy, gonosz viták!
Milyen szép is lenne egy emberségesebb élet,
amelyben nem kellene félni és rettegni,
s szabadon szárnyalhatna a lélek!
Milyen szép is lenne egészségesnek maradni,
s lubickolni az álmok, vágyak tengerében,
és mindig csakis a jó felé haladni!
Milyen szép is lenne megérteni kik vagyunk,
mi rejlik bennünk, a szívünk legmélyén,
és megismerni az igazi önmagunk!
Soha valóra nem vált álmokból rengeteg akad,
kinek-kinek megvannak a saját reményei,
amelyekből végül oly kevés marad.
Soha valóra nem vált álmokból épül ez a világ,
vágyakból, óhajokból és sok érzelemből,
végül sokaknak mégsem nyílik virág.
Égbe kiáltott remények, fogadkozások és vágyak,
szokásos év eleji nekibuzdulás, s álmodozás,
ezek hamarosan mind semmivé válnak.
Égbe kiáltott remények visszhangoznak a térben,
s teszik boldogabbá a lelkeket egy kis időre,
ez így volt és így is lesz minden évben.
Mi mindenről mondunk le az életünk folyamán,
mennyi álmunkról, vágyunkról, óhajunkról,
amíg utazunk a sorsunk gyors vonatán.
Mi mindenről mondunk le, amiről nem is kéne,
és mennyi mindent áldozunk be muszájból,
s mennyit küzdünk, míg kijutunk a fényre.
A népszerűségre sokan vágynak, hiszen az az álmuk,
bármit meg is tesznek, hogy a céljukat elérjék,
és minél többen csodálattal nézzenek rájuk.
Sajátjukként adják elő mások ötleteit, szavait, írását,
és sok olyan dolgot, amelyhez semmiféle közük,
ám ezeket önnön remekműveként kínálják.
A népszerűségre sokan vágynak, de tehetség nélkül,
ám aki más tollaival ékeskedik, az el fog bukni,
és meg is szégyenül mindenki előtt legvégül.
A lelkekben lapuló remények a szabadulásukra várnak,
olyan régóta emésztődnek odabent, a biztonságban,
s csak az embereken múlik, hogy mikor szállnak.
Mikor szállnak és mikor váltják be gazdáik szép álmait,
mikor teljesítik mindazt, amiért létrejöttek egykor,
s miképpen nyitják ki a vágyak csodás szárnyait.
A lelkekben lapuló remények izgulnak, készülve az útra,
kissé feszengenek ugyan, ám nagyon is bizakodnak,
és hiszik, hogy fátylat tudnak borítani a múltra.
A lelkek mélyén megbújnak a legtitkosabb vágyak,
és olyan érzelmek,amelyek ott is maradnak,
pedig mind a nyílt felszínre vágynak.
A lelkek mélyén megbújnak a remények, az álmok,
és mint a hamu alatt lapuló tűz, úgy izzanak,
mielőtt egyszer felcsapnak a lángok.
Annyi álmunk marad beteljesületlen és száll a semmibe,
suhan el a széllel a végtelenbe, sorvad el a napon,
s mi megmarad, az sokszor nem jó semmire.
Annyi álmunk marad beteljesületlen és igen sok remény,
lehet bármekkora, hatalmas, vagy csupán szerény,
végül rájön az ember, ez az élet biza kemény.
