Saját alkotásaim
Az élet túlontúl rövid, de a forróság ideje hosszú,
kegyetlenül gyötrő, a kínokat igen elnyújtja,
s olyan ez, mint egy élet elleni bosszú.
Az élet túlontúl rövid, ám a pokoli hőség nem az,
s könnyedén tönkreteszi a vidám perceket is,
a kérdés az, hol marad a hűvös vigasz?
Mindenkiből kihozza a hőség a legrosszabb oldalát,
a kegyetlenséget, a gyilkos hajlamot és a gonoszt,
s felidézi az emberiség legsötétebb korszakát.
Azt a korszakot, melyben az értelem nem virágzott,
amelyben a jóság, a szeretet és a szépség bűn volt,
s amelyikből a tiszta erkölcs biza hiányzott.
Mindenkiből kihozza a pokol az igazi, valódi énjét,
a legrejtettebb vágyait és a legszörnyűbb álmait,
s megmutatja az emberi faj igazi mikéntjét.
Milyen csodás ez a rettenetes és kínzó hőség,
melytől izzad az ember, de úgy rendesen,
s a terményekből sem lesz bőség.
A befolyásolt időjárás valódi poklot varázsol,
és kíméletlenül gyötri az élővilág nagyját,
növénnyel, állattal egyaránt leszámol.
Nem enged pihenni, s elveszi a maradék erőt,
meggátolja a felfrissülést, a normális létet,
messze elűzve a természetes esőt.
Milyen csodás a forróság, jó ám a szenvedés,
kinek is kellenének az elviselhető napok,
mikor itt van helyettük a perzselés.
Ébren álmodik az ember a nagy hőség közepén,
álmodozik egy kellemes, egy hűvös helyről,
és úgy érzi magát, mint egy jövevény.
Ébren álmodik arról, hogy mindez csupán álom,
és neki semmi keresnivalója eme pokolban,
mely mindent bevet, hogy neki fájjon.
Ébren álmodik, miközben csurog róla a sós víz,
amely marja a szemeit, marja az egész testét,
s érzi, e szenvedésbe szakad bele a szív.
Izzadtságtól tapadtan már nem ugyanaz semmi,
sajnos minden rosszabb, elviselhetetlenebb,
s mindez ellen bizony igen nehéz tenni.
Átázott ruhák és kellemetlen szagok mindenütt,
ragacsos tárgyak, és csuromvizes lepedők,
oly sokaknak a hűvös lett a mindenük.
Izzadtságtól tapadtan az élet annyira kegyetlen,
és olyannyira kínzó, kimerítő, nullává tevő,
hogy meglátszik a véreres szemekben.
Izzasztó napok és gyötrelmes, kínzó éjszakák,
álmatlan forgolódás a tapadó lepedőkön,
ezek kísérnek most minden éjszakát.
A pokoli forróság felőrli a fáradt elmét, lelket,
idegessé, ingerültté és kegyetlenné tesz,
s így még nehezebbé válnak a terhek.
Izzasztó napok, levertség, harag és morcosság,
mind csak szenvedést hoz az emberekre,
ezekre csak a jó hűvös lehet orvosság.
A pokolban égjenek, akik másoknak ártanak,
a gonoszok, a hitványak, a becstelenek,
s azok, kik az életekkel játszanak!
Vesszenek az elnyomók, a zsarnokok bandái,
az aljasok, a korruptak, a népük árulói,
és tűnjenek el mindőjük gazdái!
Pusztuljanak a hazugok, s a fizetett bérencek,
a cselszövők, kik csak rosszat akarnak,
és kizárólag ez okból léteznek!
A pokolban égjenek és ki ne jussanak onnan,
kapják meg méltó jutalmukat bűneikért,
amiket lehetne sorolni hosszan!
A sötétség démonai mindig itt éltek velünk,
a rejtekhelyükről figyeltek éjjel-nappal,
s azt lesték, hogy miket is teszünk.
Mivel évszázadokon át láthatatlanok voltak,
könnyűszerrel riogatták az emberiséget,
s véres tetteikről csak a regék szóltak.
Mára azonban önteltségük akkorára dagadt,
hogy nem tudták tovább elrejtve tartani,
s ezért a homály fátyla szét is szakadt.
Ezután nyíltan előléptek, megszűnt a varázs,
immáron nem is tagadják le maguk létét,
és ami élteti őket, az a pokoli parázs.
A sötétség démonai gyűlölik a vakító fényt,
ugyanis az égeti a vén és vastag bőrüket,
és már nehezen tagadhatják eme tényt.
Ha a jó nemet tudna mondani, a rossz elbukna,
és ha nem adná át mindenét engedelmesen,
az ellene tervezett ármány is megbukna.
A gonosz hatalma óriási, mások félelme élteti,
a rettegés és a szenvedés állandóan táplálja,
s vígan él, tudva, őt mindenki félheti.
A sötétségből származik és a pokol tüzén nőtt,
a lelketlensége, s a kegyetlensége végtelen,
mióta létezik, sok mérgező hálót szőtt.
Ha a jó nemet tudna mondani, megmenekülne,
felragyogna az ég és szebbé válna a világ,
közben a rossz, végleg ellehetetlenülne.
A pokol küldöttei ismét összeültek néhány napra,
s megvitatták, miként gyűjtsék be a lelkeket,
hogy szűnjön meg a világ apraja, nagyja.
Ármánykodásuk alatt megtették, amit csak lehet,
buliztak, ettek, ittak, s kivetkőztek magukból,
az erotikának is adtak ám bőven teret.
A pokol küldöttei gonoszul dörzsölik a markukat,
s már előre örülnek a rengeteg elvett életnek,
azonban fényben eltakarják az arcukat.
