Saját alkotásaim
A mesék folyama egyre sebesebben zúdul a mélybe,
egykor egészen magasról indult a hosszú útjára,
a természet minden lényét próbára téve.
Azóta többször átmosta már a világ oly sok pontját,
sokszor elsodorta az útjába kerülő akadályokat,
és megnehezítette az élni akarók sorsát.
A mesék folyama nagyon mély, széles, s nő az ereje,
az összegyűlt hordaléka zavarossá teszi a vizét,
s az élet alakításában túl nagy a szerepe.
Az elaltatott figyelem nem reagál idejében semmire,
hiszen félálomban elfogad bármit, amit hall,
s nem hiszi, hogy elkábítható ennyire.
Legtöbbször szépnek látja mindazt, ami csak illúzió,
és szereti hallani a mesék áradatát mindennap,
számára ez a gyógyszer, s az infúzió.
Az elaltatott figyelem soha nem érzi meg a veszélyt,
és mire borzongva elkezdene magához térni,
rájön, már nem kap semmiféle esélyt.
A kerek arcú Világ mosolyogva rótta az útját,
s miközben a vállán batyujával bandukolt,
felidézte a szép időket, önmaga múltját.
A lelki szemei előtt újfent éltek a régi korok,
amikor fiatalon még hitte, csodás minden,
s fantáziálásra mindig adtak neki okot.
Megélt számtalan fordulatot a történelemben,
rengeteg cselszövést és megannyi csatát,
amiket leírt, az időtlen történetekben.
Bejárt úttalan-utakat, hegyeket és völgyeket,
mindenhol tanult valamit, nagyon figyelt,
s mindenfelé mesélt, igen bölcseket.
A történeteibe maga is belefáradt és lefeküdt,
álmában szuperhős volt, segítőkész jótevő,
s vidáman, mindenki ágyába befeküdt.
A kerek arcú Világ párnával takarta le a fejét,
s nem vette észre, hogy kigyulladt a háza,
vajon valaha felnyitja még a szemét?
A mesék folyója egyre szélesedik, ahogy halad,
a történelmi korok óta hömpölyög a Földön,
s nyomában rengeteg szenny marad.
Az útján elmossa az új élet lehetőségét, a talajt,
s átvágva a hegyek között, a virágos réten,
oly sok életformát a pusztulásba taszajt.
Egykori tiszta vize immár mocskos és zavaros,
régi mivoltát megváltoztatta a sok méreg,
amelytől a hullámzása igen haragos.
A mesék folyója már semmi szépet nem mesél,
ellenkezőleg, felgyorsulva rombolja a tájat,
s hamarosan a világ összes pontjára elér.
Véget nem érő mese megy a tévék műsorán,
a tömegek szájtátva nézik, s csodálják,
bár akad, aki gondolkozik tétován.
A látottakat újra és újra vetítik, hogy hasson,
ne legyen olyan, aki ezen gondolkodna,
s ihletet másra soha ne is kapjon.
Ezen mesék elvonják az igazról a figyelmet,
s miközben az emberek álmatagon ülnek,
ők a háttérből erősen figyelnek.
Véget nem érő mese zajlik az egész világon,
s amíg a kitalált történetek elkábítanak,
nem lesz senki, ki valamit csináljon.
Amíg alszunk, addig rejtélyes világban járunk,
szépeket is álmodhatunk, varázs vesz körül,
s mindig megszerezzük, amire vágyunk.
A jövő várhat reánk a galaxisok között szállva,
ragyogó csillagok, s fekete lyukak mélyén,
az embert a csodák mesés esélye várja.
Minden beteljesül, amit valaha is elképzeltünk,
legyen az szerelem, vagy izgalmas kalandok,
s rájövünk, a fantáziánkban eltévedtünk.
Amíg alszunk, nem érezünk fájdalmat, kínokat,
a remény éltet és a siker garantáltan biztos,
a lelkünk mindennap új álomra hívogat.
