gyűlölet Archívum - 4 / 5 oldal

A sötétség démonai

A sötétség démonai mindig itt éltek velünk,

a rejtekhelyükről figyeltek éjjel-nappal,

s azt lesték, hogy miket is teszünk.

Mivel évszázadokon át láthatatlanok voltak,

könnyűszerrel riogatták az emberiséget,

s véres tetteikről csak a regék szóltak.

Mára azonban önteltségük akkorára dagadt,

hogy nem tudták tovább elrejtve tartani,

s ezért a homály fátyla szét is szakadt.

Ezután nyíltan előléptek, megszűnt a varázs,

immáron nem is tagadják le maguk létét,

és ami élteti őket, az a pokoli parázs.

A sötétség démonai gyűlölik a vakító fényt,

ugyanis az égeti a vén és vastag bőrüket,

és már nehezen tagadhatják eme tényt.

A sötétség nem pihen

A sötétség nem pihen, újra és újra támad,

el szeretné emészteni a ragyogó fényt,

mely felé iszonyú gyűlölete árad.

Minden erejét és gonoszságát összeszedi,

bármire képes a győzelme érdekében,

s erejét a fénnyel folyton összeveti.

Próbálkozik nappal, de legfőképpen éjjel,

a praktikái gonosznál is gonoszabbak,

és ölni készül a legnagyobb kéjjel.

A sötétség nem pihen, soha nem adja fel,

s amennyiben a fény nem fog küzdeni,

hitvány vágya beteljesülésre lel.

Elmebaj

Elmebaj mindaz, ami újabban a világban történik,

káosz és zűrzavar van kialakulóban mindenütt,

s a sötétség gonosz ereje erősen örvénylik.

Eleddig minden normálisan működött mindenhol,

az emberek tették a dolgukat, ahogyan kellett,

s voltak jó napjaik, pihenő idejük mindenkor.

Nem volt feszültséggel, s gyűlölettel teli a levegő,

az öröm, a boldogság, a vidámság, magától jött,

és nem volt ennyi menekülési utat kereső.

Manapság azonban a könyörtelenség ereje pusztít,

szembeállítja a rokonokat, a legjobb barátokat,

s mindenkit árulásra, önmegtagadásra buzdít.

Folyamatos a mérgezés a levegőben, az ételekben,

ahogyan a vízben is és mindenben miben lehet,

s hihetetlen a visszafejlődés az értelemben.

Mindennaposak a veszekedések, a meg nem értés,

a háttér nagyon ügyesen manipulálja az elmét,

s így kihalóvá lesz majd az emberi érzés.

Kényszerítéssel és fenyegetéssel mulat a hatalom,

totális az elnyomás, a megfélemlítés az eszköz,

s nemsokára vér folyhat a termő talajon.

Elmebaj, hová is jutott az emberiség és mivé vált,

egy maroknyi pszichopata elveheti a jogokat,

egy maroknyi, amely pusztít, gyilkol, s árt.

A hazugságok korszakában

A hazugságok korszakában alig marad értelem,

minden ledegradálódik, s értékét veszíti,

megváltozik valamennyi érzelem.

Egymás ellen fordulnak rengetegen, gyűlölnek,

megtagadják még önmagukat is sokszor,

s az ártatlanokat kiáltják bűnösnek.

Megsemmisül mindaz, ami valaha emberi volt,

eltűnnek országok, társadalmak és népek,

amikről egykoron sok történet szólt.

A hazugságok korszakában nincs semmi jóság,

s amíg naponta a gyilkos mérget szórják,

a tömegek bambán az útjukat róják.

A gonosz sosem alszik

A gonosz sosem alszik, csak halottnak tetteti magát,

s közben sunyin és alattomosan vár a sötétben,

remélve, örökre ellátja az emberiség baját.

Folyvást imitálja, hogy jó, ám hazudik éjjel, nappal,

megtéveszt, összeugraszt, egymás ellen fordít,

és befogja az igazság száját a maszkkal.

Megzsarol, folyamatosan fenyeget, gyűlöletre uszít,

az agyakat mossa a nap valamennyi percében,

s igen erőteljesen, naphosszat csak butít.

A gonosz sosem alszik, s nem nyugszik míg létezik,

kizsákmányol, eltapos és végleg megsemmisít,

ha a fény serege kicsit is késve érkezik.

Oly kevés az öröm

Oly kevés az öröm e haldokló, sötét világban,

a boldogság szinte teljesen kihalóban van,

s ez meg is látszik a harcos vitákban.

Igen gyorsan nő a meg nem értés, a feszültség,

egyre gyakoribb a harag és a gyűlölet árja,

s szinte ritkaságnak számít a derültség.

Barátok, családok fordítanak egymásnak hátat,

az eddigi megszokott jólét immár csupán rab,

s kiszabadulására nagyon sokat várhat.

Olyanok történnek, melyek horrorfilmbe valók,

elborzasztják az érzékeny lelkek sokaságát,

s az egekig magasztalják a bűnös csalót.

Oly kevés az öröm és annyira sok a fájó bánat,

a szeretet, a vidámság, a puha érintések sora,

s az igaz ölelések, jobb világra várnak.

A pokol szörnyei

A pokol szörnyei a kezdetektől a világot akarják,

s aljas céljaikért mindent el is fognak követni,

remélik, a fényt a Földről örökre elzavarják.

Minden gonoszság a vérükben folyik az elejétől,

nem kímélnek és nem kegyelmeznek a jóknak,

s az erejük egyre nagyobb a sátán delejétől.

Igazi pokolfajzatok, a velejükig telve gyűlölettel,

nekik a legnagyobb öröm a mások szenvedése,

s az, ha könnyen leszámolnak a szeretettel.

Véres rituálékat rendeznek és áldoznak uruknak,

sötét terveik, amelyeket oly régen kidolgoztak,

csupán a kezdete lenne iszonyatos utuknak.

A pokol szörnyei ünneplik a lélektelen lelkeiket,

s magukat istennek, a világ urainak gondolják,

míg a fény keresztül nem húzza a terveiket.

Izzadtságban fürödve

Izzadtságban fürödve erőteljesebbek a rémálmok,

minden sokkalta szörnyűbb és fárasztóbb is,

s rájöhet akárki, a világ milyen álnok.

A szemet maró sóoldat a látást biz megzavarhatja,

kínoz, gyötör, ellehetetleníti az életet magát,

s ezt bizony mindenki megtapasztalja.

Előtör a kegyetlenség, nincs türelem, s megértés,

dühödt ordítozás folyik, szidás, becsmérlés,

s nem számít már semmiféle megérzés.

Feltör a lelkek mélyéről a gyűlölet, az izzó harag,

szembefordulnak azok, kik kedvelik egymást,

és leomolhatnak a tiszta, erkölcsi falak.

Izzadtságban fürödve nincs kímélet, s kegyelem,

csupán kín, meg nem értés, düh, s agresszió,

ezt mind megtapasztalja, ki csak eleven.

Vannak napok

Vannak napok, amikor semmi sem sikerül,

hiába töri magát az ember keményen,

az erőlködésbe bizony kimerül.

Valamennyi jó szándék kevésnek bizonyul,

és minden tenni akarás semmivé válik,

s bizony visszaüt hamar piszokul.

A kedvesség gorombaságra vált, s haraggá,

a sértések az érzékeny pontokat keresik,

s biz érzik a gyűlölet tesz szabaddá.

Megutálhatják egymást azok, kik szerettek,

s akik egymás mellett álltak oly sokáig,

ám dühükben semmit nem tehettek.

A harag, a düh, s a gyűlölet jóra nem vezet,

felőrli a szíveket, meggyötri a lelkeket,

s könnyedén bárkit ellenséggé tehet.

Vannak napok, amelyek bár ne lettek volna,

melyek fájnak majd az idők végezetéig,

s bár az élet ne a keserűségről szólna.

Ne hagyjuk!

Ne hagyjuk, hogy a gyűlölet átjárja a lelkünket,

s megmérgezze a szívünket, az elménket,

ezzel megbetegítve a testünket!

Ne engedjük meg, hogy egymás ellen fordítsanak,

s aljas, hitvány módon a halálba küldjenek,

bármily hangosan is ordítsanak!

Tartsunk ki a szeretteink és a családunk mellett,

óvjuk egymást, védelmezzük a gyermekeket,

hisz az ember alapból jóra termett!

Ne hagyjuk eluralkodni a félelmet, s a rettegést,

és ne hódoljunk be a vesztünkre törőknek,

győzzük le az álságos szenvedést!

Ne féljünk a sötétségtől, mert akkor máris győzött,

erősítsük meg a gyenge, haldokló reményt,

és egye meg a gonosz, amit főzött!

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31