Saját alkotásaim
Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat a világ sorsáról,
az emberek testi és lelki önállóságáról, szabadságáról,
s egyáltalán miért dönthet bárkinek a jogáról?
Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat arról, ki is élhet,
ki az, aki belefér az elképzelésükbe, a rémuralmukba,
s kik azok, akiknek ezentúl nem járhat az élet?
Igen nagy bajok vannak eme világgal, sötét és komor,
meg nem választott hóhérok gyilkolnak szerte,
a remény, s az igazság is, mankóra szorul.
Büntetik a jót, a szépet, a logikát, az értelmet, a hitet,
ugyanakkor ünneplik a hazugságot és a bűnt,
a szegényeknek pedig alig juttatnak vizet.
Elveszik a szabadságot, rabságra, szolgaságra ítélnek,
kiirtják az emberiség zömét, s a józanságot is,
sem felnőttet, sem gyereket nem kímélnek.
Megosztják az embereket és egymás ellen fordítanak,
hamis híreket, nem létező dolgokat mutatnak,
s a médiáik, főképp hazugságot ordítanak.
A szeretet, a család, s az összetartozás bűnnek számít,
az érzelmek sokasága nem megengedett többé,
a háttér aljas propagandája, bármit is állít.
Igen nagy bajok vannak eme világgal, mely kegyetlen,
a sötétség nem kíméli a fényt és az éltető erőt,
a gonosznak, nem ez a kártyája az egyetlen.
Az egész világot a kezében tartja a gonosznak ármánya,
ügyesen manipulál pénzzel, csillogással, butítással,
és semmi jót nem tartogat az emberek számára.
Az egész világot a kezében tartja a sötétségnek az ereje,
nagyon ért a félelemkeltéshez, a káosz csináláshoz,
és senkit nem enged szabadulni mérgező deleje.
Az izzó végzet egyre csak közeledik az emberek felé,
fojtogató a mérgező levegő és parázslik az ég,
végül odakényszerülünk, a gonosz elé.
Az pedig kegyetlenül lesújt reánk, butaságunk okán,
a tétlenségünk, kínzó hiszékenységünk miatt,
s mindazért, amit tettünk, életünk során.
Az izzó végzet egyre csak közeledik, s felégeti a létet,
a Földön írmagja sem marad az emberiségnek,
mely magának köszönheti, e szörnyű véget.
A Nap ragyogása sem szünteti meg a kínt és a fájdalmat,
nem csökkenti a légszomjat, az álmatlanságot sem,
s emiatt a lélek, már nem igazán szárnyalhat.
Erre rátetéznek a folyamatos gondok és a külső hatások,
a szakadatlan idegeskedés mindenképpen csak árt,
s a napszakok között is elmosódnak a határok.
A Nap ragyogása sem szünteti meg a pánikot, a félelmet,
ahogyan az ármányt, a rosszat, vagy a gonoszt sem,
és nem tudja feltámasztani, a halott értelmet.
Miféle gonosz világban is élünk, miféle mocsokban,
ahol az igazság bűn és az értelem a végét járja,
a becsület pedig szétzúzva, s romokban?
Milyen világ az, amelyikben a szeretet nem számít,
amelyikben csakis az érdekek élik a világukat,
és melyikben a sötétség ereje elcsábít?
Mennyire torz az a valóság, mely kizárólag látszat,
a szemfényvesztés mindennapos, a hit is hamis,
s amelyben a szellő érintése is fájhat?
Hogyan lehet a kegyetlenség ennyire erős, gyilkos,
az ármány miként manipulálhat ily könnyedén,
s miért lehet a közérdek, annyira titkos?
Miért ilyen könnyű uralni az embereket, a népeket,
befolyásolni a gondolatokat, az érzelmek sorát,
s elferdíteni mindent, főleg a tényeket?
Miféle gonosz világban is élünk, micsoda torz álom,
és miféle fintora a létnek mindaz, ami történik,
kinek a számára lenne ez, egy vágyálom?
Ez immár a halál világa, kegyetlen, gonosz és sötét,
zsarnoki, gyilkos, elnyomó, mindent pusztító,
amelyben szűkre szabták, az elitek körét.
Ez immár a halál világa, ahol az élet esélye csekély,
minden perc szenvedés, rákos daganat, fekély,
és percről-percre, egyre csak nő a veszély.
A sötétség bolygóján gyülekeznek a rémek, egyre többen,
és miközben gyakorta tombol a vihar eme bolygón,
remélik, a dédelgetett álmuk szárba szökken.
Ősidők óta titokban élnek, s készülnek a nagy támadásra,
hiszen tudják, ha egyszer a Nap megvilágítja őket,
nem sok idejük marad majd a számadásra.
Mindig is rettegtek a fénytől, mert az égette csúf bőrüket,
ám néha muszáj kimozdulniuk a rejtekhelyeikről,
és emiatt erőt vett rajtuk a téboly, az őrület.
A sötétség bolygóján gyülekeznek a rémek és várakoznak,
várják a megfelelő pillanatot, az örök éj eljövetelét,
de addig is, az élettel, s a halállal játszadoznak.
Nem a jó dolgokat kell megszüntetni, hanem a rosszat,
és legfőképpen azok kiváltó okait és kitalálóit,
kik a pokolban égjenek, időtlen hosszat.
Nem a jó dolgokat kell megszüntetni, nem, az őrületet,
a tébolyt, a hiszékenységet, az állandó félelmet,
és a gonoszt imádó, elvakult csődületet.
A sötétség nem győzheti le mindig a fényt, hiába akarja,
s hiába ármánykodik minden elképzelhető módon,
végül mégsem nyerhet és ez annyira zavarja.
A sötétség nem győzheti le mindig a fényt, bár próbálja,
s ennek érdekében elkövet bármit, a lehetetlent is,
ám meglehet, végül leketyeg majd az órája.
