gonosz Archívum - 27 / 30 oldal

Politika

Politika. Sötét árny a világban,

s létezik a legapróbb virágban.

Ármány, mely homályba vezet,

s megtéveszti a csillogó szemet.

Elhiteti a lehetetlent, a semmit,

nem kímél meg sohasem senkit.

Hatalmat akar, fenyegetve zsarol,

a józan ésszel mindennap dacol.

Mélységes mélybe viszi a lelket,

az ott ragad és békét nem lelhet.

Elvetemülten kihasználhat bárkit,

érdeke szerint módosíthat bármit.

Irányítani akarja a gondolatokat,

bevet ezért csalárd fondorlatokat.

Mágusként mossa le az értelmet,

nem kímél semmiféle érzelmet.

Megfoszt a családtól, igazi hazától,

pénztől, barátságtól, s édesanyától.

Elveszi az ingatlant, adósságba zár,

látszólag mindenre megoldást talál.

Elpusztíthat nemzeteket és népeket,

megmásíthatja a valóságos tényeket.

Hazátlanná tehet, államokat rombol,

háttérből irányítva csonkol és koncol.

Erkölcsöt fertőz, értékrendet pusztít,

hagyományok megtagadásra buzdít.

Rákos sejt, gyilkos métely az életben,

ezt mindenki érzi és tudja is lélekben.

A tisztességes betegségek kora

A tisztességes betegségek kora ím lejárt,

ők az ősidők óta gyakoriak voltak,

de mostanra a boltjuk bezárt.

Számtalan féle alakban riogattak minket,

időszakonként erősebbnek tűntek,

nem árultak sohasem giccset.

Bárki kaphatott agyvérzést, netán rákot,

gyomorfekély gyötörhette naponta,

megtöltve ezekkel a zsákot.

Ott voltak az infarktusok is a polcokon,

az agydaganat is nőhetett ám vígan,

kifogva oly sok orvoson.

A hasnyálmirigy sem volt rest, az biztos,

művészi szintre fejlődött az időben,

bár a receptje az máig titkos.

Léprepedés, epekő, májgyulladások sora,

örömteli vastagbélrák, s a családja,

nem hagytak cserben soha.

Megannyi betegség és milliónyi áldozat,

a körforgásban mindenre akadt vevő,

s nem vitt el senkit a kárhozat.

Mára hírmondó sem igen maradt belőlük,

boltjuk kiürült, a polcokon csak por,

a süketnéma sem hall felőlük.

Utolsó barátjuk az influenza még hörgött,

mikor reá tört az új ellenség, Ármány,

ki kivégezte, s közben pörgött.

Pörgette a szablyáját az emberiség fölött,

kajánul vigyorgott, nagynak látszott,

mégis eltörpült az elődei mögött.

Azonban pénzes szponzorok támogatták,

gyengeségét végzetesnek feltüntetve,

jellemzőit hazugul válogatták.

Ő el is hitte, hogy hatalmas istenné vált,

a hírét hallva is rettegték a halandók,

hírneve már a galaxisban járt.

Jelenleg is töretlenül halad a célja felé,

nem lassíthatják szabályok, s gátak,

az ember térden járulhat elé.

Holott könnyen végezhetnének is vele,

miközben gőgje mámorában fürdik,

biz lecsapható lenne a feje.

A tisztességes betegségek kora véget ért,

az emberiség visszasírja még őket,

emlékük a végtelenbe tért.

Kik már elhunytak

Kik már elhunytak, békében pihennek,

nem élték meg azt, ami zajlik,

senkit nem figyelnek.

Leélték az életüket, volt bármily nehéz,

megküzdöttek a sorssal naponta,

a múlté immár az egész.

Nem foghatják fel, hová süllyedt a világ,

hogyan tették pokollá az édent,

az alantas érdekek, s viták.

Hogyan vált hatalommá a sötétség maga,

eluralkodva a gondolatokon, elmén,

s hogyan halkult a nép szava.

Hogyan áradt az agymosás zúgó folyama,

miképpen nőt az ostobák száma,

s a részvények hozama.

Nem fogják megtudni a rokonaik sorsát

és nem ölelhetik magukhoz őket,

nem segíthetik más dolgát.

Nem lesznek becsapva hazugságok által,

nem fognak hitegetettekké válni,

nem tiporják őket lábbal.

Nem veszik el a szabadságuk maradékát,

s nem fenyegetik, zsarolják őket,

árasztva a gonosz hozadékát.

Nem lesznek beoltva a csinált vírus ellen,

nem módosíthatják a DNS-üket,

s nem állhatnak ellen.

Egykori álmaikat magukkal vitték a sírba,

ott nyugodnak az idők végezetéig,

s nem merülnek a kínba.

Kik már elhunytak, az emlékezet részei,

múló árnyak csupán az időben,

s nem kell őket félteni.

Bármi áron

Bármi áron kivitelezendő a terv,

nem számít pénz, hatalom,

csupán a gaz elv.

Az elv, melynek lényege halálos,

mely nem kímél senkit, soha,

az őrülettel határos.

Cél a létszám csökkentése végleg,

a kiselejtezés az idők végéig,

ám nem csupán névleg.

E célért semmi nem lehet drága,

nem számít a Földön senki,

legyen fehér, vagy sárga.

Bármi áron teljesíteni, ez a lényeg,

halál előtt átélni az álmokat,

vágyja ezt az elit réteg.

Istenként uralni mindent e világon,

fürödni a kéjben, az örömben,

túllépni a földi vitákon.

Be kell vetni hazugságokat, vírust,

elnyomni a szabadság szavát,

s táncolni az őrült rítust.

Szájkosarat a népre, ne járjon a szája,

levegőt se kapjon, ha lehet,

s mind a halált várja.

Cenzúrázni, megtiltani, fenyegetni

és rettegésben tartani végleg,

alattomosan cselekedni.

Bármi áron elérni a kívánt hatalmat,

az áhított felsőbbrendűséget,

s megkapni a jutalmat.

A jutalmat, mely mindenekfölött áll,

mely elérhetetlen a köznépnek,

csak a félisteneknek jár.

A nyáj pusztulása

Valaha egy csodaszép völgyben,

legeltek a békében élő nyáj tagjai,

nem volt hiány vízben és zöldben,

ám közeledtek a sötétség napjai.

A hegyeken túl a farkasok vártak,

s gonoszan csillogott hideg szemük,

valamennyien birka húsra vágytak,

érezték, hogy ez lesz a legjobb telük.

Sunyin lapulva osontak le a völgybe

báránybőrt húzva álltak be a nyájba,

köztük kémkedtek, s figyeltek körbe,

finom falatokat álmodtak a szájba.

Kapzsi étvágyuk nem ismert határt

és sürgette őket a kegyetlenség szava,

nem akartak mást hozni, mint halált,

így övéké maradna e völgynek a java.

Sötét juhokat hajtottak át a hegyen,

azok bégetve taposták össze a rétet,

a cél az volt, hogy zűrzavar legyen,

s útjukon letiportak minden szépet.

Mindent, ami az őshonos nyájé volt,

mit birtokoltak az évszázadok során,

a folyamat a végső pusztulásról szólt,

de nem hitték, hogy eljön ilyen korán.

Kitört a káosz, a helyi nyáj menekült,

farkasok képében várt rájuk a végzet,

az ordasok serege hamarosan egyesült,

s az összes hiszékeny birkával végzett.

Fény nélkül

A cukormáz nem édesíti

meg a bús, keserű lelket,

a csillogó felszín gyakran

gonosz sötétséget takar,

fényre oly kevesen lelnek,

a tiszta víz sokakat zavar.

Sötétben nem lesz világos,

zavaró lehet az igaz fénye,

felhők borítják be a világot,

kialszik a maradék értelem,

uralomra tör a káosz kénye,

elhal a legapróbb érzelem.

A sötétség kora

A sötétség kora reánk települ,

a vég elől senki nem menekül.

Manapság gonosz idők járnak,

sötét árnyak lelkünkbe vájnak.

Folytonosan félelmet keltenek,

a dolgok egy irányba lejtenek.

Vírusként növekszik a rettegés,

állandósult a hazugság, tettetés.

Zsarolják, s fenyegetik a népet,

jó testvérek közzé vernek éket.

Szétforgácsolnak sok családot,

s előkészítik a halotti palástot.

Eme világon túl sok az ember,

s jókora részük többé nem kell.

A homály háttere felfedi magát,

elhallgattatja az értelem szavát.

A hatalomért bármire képesek,

a világ minden pénzére éhesek.

Leigáznák a Napot és a Holdat,

aki élve marad, chipet hordhat.

Ez maradna az utókorra végleg,

a szabadság létezhetne, névleg.

Gyermekek, s unokák sírhatnak,

amiért ily örökséggel bírhatnak.

A remény biz haláltusáját vívja,

az igazságot a mélyből előhívja.

Kettejükre véres küzdelem vár,

addig, míg a sötétség kora lejár.

Vérben fürdik

Vérben fürdik a Szabadság,

már rengeteg sebet kapott,

megpróbál mindent túlélni,

de folyton tiporják a gazok.

Egykoron küzdöttek is érte,

csatáztak, s öltek a nevében,

bármit megtettek, mit lehet,

segítették a harcok hevében.

Minden korban vágytak reá,

nagyon sokat álmodtak róla,

sokuknak biza álom maradt,

emlékét őrzi sok rege, nóta.

Manapság az életéért küzd,

végleg el akarják pusztítani,

támadják, ahogy csak lehet,

nincs ideje most szundítani.

Vérben fürdik a Szabadság,

már rengeteg sebet kapott,

összeszedi maradék erejét,

még utoljára üt egy nagyot.

Nem unják még?

Nem unják még az ámítást,

a sok-sok valótlan állítást?

A félelemben tartó fojtást,

rettegésben tartani folyvást?

Nem unják még az ámítást,

a csalárd, gonosz számítást?

Az agymosást, a hazugságot,

a rengeteg kitalált valóságot?

Nem unják még az ámítást,

a rossz dolgokra csábítást?

Az egymásra való uszítást,

az aljas, lélektelen puhítást?

Nem unják még az ámítást,

a nem létező hírek szállítást?

A családok szétforgácsolását,

sunyi terveik megvalósítását?

Nem unják még az ámítást,

az igazi történelem átírást?

A bűneik leplezését naponta,

hamis statisztikákat havonta?

Nem unják még az ámítást,

a birodalmi érdekek tágítást?

A háttér parancsait teljesíteni,

s az alja népet fellelkesíteni?

Nem unják még önmagukat,

mézes, mételyező szavaikat?

A népek rabságba taszítását,

az elferdülés hamis tanítását?

Nem, mert nem az érdekük,

az igazság nem az érdemük.

Vágyuk a tökéletes hatalom,

mikor senki nem él szabadon.

Mikor nem lesz többé akarat,

elvehetik valamennyi javakat.

Kiritkíthatják az emberi fajt,

nem hoznak mást, csupán bajt.

Istenként uralkodnak a Földön,

mely másoknak ezután börtön.

A mások kínjain gazdagodnak,

a néppel mindig fukarkodnak.

Nem unják még önmagukat,

hallgatva számító szavaikat?

Miért tennék, ellenfél nélkül?

Mindebbe a világ beleszédül.

Bábok világa

Bábok világa köszönt reánk,

mielőtt felhajtanánk a teánk.

Sebes vizű agymosó folyam,

már bólogatnak is tőle sokan.

Bábok világa köszönt reánk,

s a sötétség magához leránt.

Alant és felül kavarog a por,

egyre nő a pokolba menő sor.

Bábok világa köszönt reánk,

megfertőz férfit, fiút, leányt.

Terjed a homály, a hazug szó,

a bábmestereknek ez igen jó.

Bábok világa köszönt reánk,

a gonosz több bőrt is lehánt.

Menekülni ez elől még lehet,

ha ébred a bábnak való sereg.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30