Sötét felhők szállnak

Sötét felhők szállnak fölénk,

dögkeselyűk gyűlnek körénk.

Érzik a közelgő bűzös halált,

amely nem ismer soha határt.

 

A sors íme kijátssza a lapjait,

s lezárja az emberiség napjait.

Véget ér, ami eddig csak volt,

minden az elpusztításról szólt.

 

Mi eddig történt nem számít,

a gonosz háttér biz nem tágít.

Bármi áron a hatalmat akarja,

nincs becsülete, mely zavarja.

 

Sötét felhők szállnak fölénk,

s villámokat szórnak közénk.

Agymosottá, birkává tesznek

és mindenünket el is vesznek.

 

Nem marad ezután semmink

és nem élhet tovább senkink.

A remény is feladja a harcot,

így szedhet a gyűlölet sarcot.

letoltes 17

Hamvába halnak az álmok

Hamvába halnak az álmok,

reménytelenek a remények,

végtelenbe nyúlnak a bálok

és fájón sírnak a szegények.



Elhalásra ítéltek a vágyak,

s megnyomorítottá a lelkek,

az időben sóhajok szállnak,

míg szabadságra nem lelnek.



Az értelem küzdeni nem mer,

sötétben, gyáván, félve lapul,

így nyugodalmat soha nem lel,

s küzdelem nélkül marad alul.



Eközben dőzsöl a hitvány,

az alantas, a hazugok sora,

újabb kelepcéket nyitván,

ragyog az elnyomók kora.



Háttérből irányít a gonosz,

homályba burkolva a valót,

míg minden jót el nem oroz,

életben tart minden csalót.



Kelepcéje háborúhoz vezet,

ártatlanok hullanak a porba,

efelől biz kétség nem is lehet,

s elvérzenek a jó hívei sorra.



Az ég kékje homályba borul,

perzselt földön égnek a sírok,

a lét szakadék szélére szorul,

irtózatosakká válnak a kínok.



Vérben fürödve sújt le a halál,

nem kegyelmez és nem kímél,

elpusztít mindent, amit talál,

nem is mérlegel, csupán elítél.



Hamvába halnak az álmok,

ha a tűz gyorsan fel nem éled,

ez a világ oly hitvány, s álnok.

nem lesz mit a sorstól kérned.

letoltes 15

Halovány fény

Halovány fény villan a sötét éjszakában,

piciny, parázsló szíve lüktet, villog,

a gonosznak évszakában.

 

Alig látható, de mégis van, mégis létezik,

s bár senki, soha nem hitte volna el,

de a tisztességből érkezik.

 

A tisztesség oly régóta kihunyt fogalom,

már az emléke is fagyosan dereng,

ám kifog az ördögi fogaton.

 

Új erőre kaphatna, ha támogatná a tudat,

s felégethetné a sötétség bugyrait,

mert az igazság után kutat.

 

A homály leplén át halovány fény villan,

a léte maga lehetne majd a remény,

ha táplálnák, s el nem illan.

dark 57e9d64543 1280

Gonosz, sötét világ

Gonosz, sötét világ az, amelyben élünk,

nem számít, kik vagyunk, mitől félünk!

Nem számítanak tetteink, sem a létünk,

mi a cselszövésekből soha nem kérünk!

 

Nincs szükségünk az ármányos időkre,

csak a pozitív tettekre, előbbre vivőkre!

Nem kérünk a szolgaságból semmikor,

akkor sem, ha a hazugság biz megtipor!

 

Nem vágyunk arra, hogy ne is legyünk,

s arra, hogy mások diktáljanak nekünk!

Senki kapcái nem óhajtunk lenni soha,

inkább lepje be a sírunkat a zöld moha!

 

Nem kellenek mézes szavak, ámítások,

csupán a valóság, s hiteles számítások!

Nincs szükségünk elnyomásra senkitől,

s ne fosszanak meg a világon semmitől!

 

Nem szeretnénk szürke homályban élni,

s folytonosan a megsemmisítéstől félni!

Nem kell a testünkbe semmilyen méreg,

maradjanak csak meg a szokásos gének!

 

Gonosz, sötét világ az, amely körbevesz,

s amely minden eddigi szépet tönkretesz!

Ám nem lenne ez így, ha kiderülne az ég,

az igaz fényének tündökölnie kellene rég!

fantasy 54e8d1444d 1280

A Béke

Fáradtan, porban poroszkál a Béke,

s hiszi, hogy útjának még nincs vége.

Egy szikla mellett védett helyet talál,

lepihen kicsit, még várhat rá a halál.



Visszagondol a múltra, a régi időkre,

a szép pillanatokra, az előre vivőkre.

Ősidők óta rója a hegyeket, völgyeket,

ismer minden bokrot, füvet, tölgyeket.



Számtalan kort túlélt és sokat látott,

állandóan a megnyugvásra vágyott.

Bármerre is bandukolt háború zajlott,

a csatazaj már kilométerekről hallott.



Néhanapján sikerült békét vinni nekik,

remélte a segítségében örömüket lelik.

Sajnos tévedett. Az érdekük más volt.

Álmuk a pénzről, s a hatalomról szólt.



A kapzsiságuk nem igen ismert határt,

látta már, hogy nehezen nyerhet csatát.

A legapróbb földért gyilkoltak rendre,

sohasem vágytak igaz szívből a csendre.



A földrészek vértől áztak, tűzben égtek,

harácsolás zajlott, sokakat széjjel téptek.

Éhínség, betegség, s járványok dúltak,

adóztak elnyomva, míg ki nem múltak.



Változtak a korok, de a gonosz maradt,

a Béke jó szándékával a semmibe haladt.

Bolond öreg remetének nézik oly sokan,

küzdelméből sajnos semmi jó nem fogan.



Kipihenve felállt, s fogott egy erős botot,

a reményre és a szeretetre keresne okot.

A szívéhez kapva, fájón sóhajtva nyúlt el,

az emberi világ igazi békére soha nem lel.

vc3a1ndor21

Bealkonyul

Bealkonyul eme világnak,

nincs többé helye vitáknak.

Leáldozik az ész, s értelem,

a gyilkolászás íme vértelen.

 

Hazugság felhője szárnyal,

leszámol a jóval, s vággyal.

Elhomályosítja a valóságot,

kierőszakolja az adósságot.

 

A butát még butábbá teszi,

az élet lehetőségét elveszi.

Kiritkítja a népek tömegét,

s mindig átírja a szövegét.

 

Folytonosan rettegést tálal,

félelemmel, pánikkal házal.

Szétrombolhatja a családot,

elriaszt biz minden barátot.

 

Sajnos könnyen sírba tehet,

az útja pusztuláshoz vezet.

Lélektelen lelkeket teremt

és örökre kivégzi a jelent.

 

Nem hagy örömöt, s szépet,

kizárólag gonoszokat éltet.

A világűrt is nagyon akarja,

és senki többé nem zavarja.

 

Bealkonyul eme világnak,

s nem lesz vége a hibáknak.

Lemegy a Nap, lenn marad,

ez a világ a vég felé halad.

mountains, landscape, sunset

Új remény

Új remény. Ez valódi álom,

szívet melengető simogatás,

s ahhoz, hogy valóra váljon,

nem elég néhány kirohanás.



Szikrázik a napfény a tájon,

mindenfelé nyüzsög az élet,

e csodás varázsa a jelennek

talán sohasem érhet véget.



Zöldellő mezők, buja rétek,

virágok illata száll a szélben,

s átadja magát a fuvallatnak

a köröttük ragyogó fényben.



Hirtelen villámok cikáznak,

zuhogni kezd, vihar tombol,

sötétségbe borul minden élő,

miközben a gonosz rombol.



Feldúl mindent, pusztít, kiírt,

mélységes szakadékba taszít,

a legparányibb csirát is leölve

az összes életformával szakít.



Ám a terve mégsem tökéletes,

néhány fűszál életben marad,

tiporhat, s dühönghet tovább,

őrülete után új remény fakad.

b4f3e0e5dcd15549f6ca5544dc972b33

Belepi a Sötét a szívet

Belepi a Sötét a szívet, lelket,

ármánya gonosz talajra lelhet.

Terméketlen, mocskos talajra,

melyet az igaz sosem zavarja.



Elferdít mindent, mit csak lát,

beszennyez virágot, fűt és fát.

Hangosan kacag sikere láttán,

hisz nem más Ő, mint a Sátán.



Lélek nélküli világot szeretne,

mindenki gyötrelmén nevetne.

Lábbal taposná a jót, a szépet,

lerombolná a valósághű képet.



Ám eljön egy lovag az égből,

felállva a kényelmes székből.

Kardjával lesújt és végez vele,

páncélja fekete vérrel lesz tele.



A fejét vesztett pokolra kerül,

a sötétségen át végleg lemerül.

Ismét felragyog a Nap az égen,

a Hold újra szikrázik az éjben.

wood, nature, tree

Volt egyszer egy bika

Volt egyszer egy bika, lenyűgöző állat,

dús réten vágtatott virágok között,

érezte, még vezérré válhat.

 

Pici korától kezdve gondozták, etették,

sokat játszadoztak vele a fajtársai,

s őszinte szívből szerették.

 

Gyorsan gyarapodott, s az ereje is nőtt,

dagadni kezdtek a feszülő izmai

és pajzán álmokat szőtt.

 

Sosem volt a karám rabja, szabadon élt,

versenyt futott sokszor a széllel,

még a villámlástól sem félt.

 

Sokszor felbukkant a szomszéd réteken,

izmos alakja kimagaslott a fűben,

hűen ábrázolták a képeken.

 

A mezőkön a szabadság jelképévé vált,

az emberek milliói rajongtak érte,

s nyomában boldogság járt.

 

Ám ez nem tetszett a gonosz erőknek,

ők nem tűrhették a szabadságot,

magukat tartva nyerőknek.

 

Elfogatták a bikát és a karámba zárták,

többször beoltatták, láncra verték,

s az elpusztulását várták.

 

Volt egyszer egy bika, ma már emlék,

a szabadság is sírba szállt vele,

örök rabság vette át helyét.

limousin cattle 52e5d4404c 1280

A posvány mocsarában

A posvány mocsarában vergődik a világ,

egyre lejjebb süllyed a mocsokba,

már nem nyílik számára virág.

 

A sötétség deleje előtör a bűzlő mélyből,

hosszú ideig várt lenn és erősödött,

most pusztíthat csupán kéjből.

 

Bármit megsemmisít, mi az útjába kerül,

mi át akar jutni ragacsos felszínén,

az biztosan az aljára lemerül.

 

Lávaként fortyog immár a felszín fölött,

elsodorja az élet apraját és nagyját,

s rendet vág az élők között.

 

Fojtogató halálként, s gonoszul gyilkol,

befolyik bárhová, tumorként dagad,

s minden lehetőt bepiszkol.

 

Magával ragadja a legerősebb lényeket,

az, melyik ellene szegül elpusztul,

megmásítva a valós tényeket.

 

A posvány mocsarában vergődik a világ,

ez a förtelem ezután mindent akar,

efelől nem is lehetnek viták.

 

Az élet utolsó reménye a Napban rejlik,

a mocsár kiszárítása a mentsvár,

ha a Nap végre elősejlik.

sunset, lake, landscape
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.