Saját alkotásaim
A hiszékenyek világában minden álomszerű, csodás,
csupa jó dolog történik és a vágyak teljesülnek,
s nem érződik, hogy mindez csak agymosás.
A hiszékenyek világában a valóságnak sosincs alapja,
az csak szemfényvesztés és megtévesztések sora,
kérdés, az igazságot az ember mennyire akarja?
Immáron a telefonok bűvöletében élnek oly sokan,
kihalóban van a személyes kapcsolat, érzelem,
és emiatt az értelem is a vesztébe rohan.
Családtagok, barátok ülnek egymás mellett mélán,
egymáshoz csak ritkán szólnak, fejüket lehajtva,
miközben nyomogatják a telefont némán.
Gondolkodniuk felesleges, hisz azt az MI megteszi,
megalapozza a lustaságot, ahogy a kényelmet is,
s így szép lassan kihal mindaz, ami emberi.
Immáron a telefonok bűvöletében vergődik a világ,
eme csapdából az emberiség kimászni képtelen,
sokuknak már csak a képernyőn nyílik virág.
Elég egy kis áramszünet és az adathalmaz elköszön,
fogja magát, becsomagol, s eltűnik a semmiben,
mindent, mi eddig volt, immáron megköszön.
A bőröndjében viszi a sok titkot, az emberek életét,
a vágyaikat, álmaikat, a reményeiket, óhajukat,
és mindezekkel körbe fogja járni a féltekét.
A rekeszekben ott lapulnak a féltett számlaszámok,
melyeket bármikor eltüntethetnek a támadások,
és nem is adnak vissza soha a drágaságok.
Elég egy kis áramszünet és végleg búcsút int a jövő,
eltűnik mindaz, ami egykoron igen jól működött,
s dörzsölheti a markát a sok gaz cselszövő.
Az akarat ereje hatalmas dolgokra is képes lehet,
általa túl tud jutni az ember sok problémán,
és az élete gördülékenyebben mehet.
Az akarat ereje fényt hozhat a szomorú lelkekbe,
átsegíthet betegségeken és fájó tragédiákon,
s reményt vihet a legnehezebb percekbe.
Mindenki másra fogékony, ki a rosszra, ki a jóra,
van, aki a szeretetre, míg mások a gonoszra,
s van, ki a napsütésre, míg mások a hóra.
Mindenki másra fogékony, ki milyen és mit érez,
van, akinek a lelke a fontos, másnak a szíve,
s van, aki előbb üt, míg más előbb kérdez.
Mindenki másra fogékony, ki a létre, s ki a végre,
ki a hazugságok tömegére és ki az igazságra,
ki a rögtönzésre, ki pedig a józan észre.
Lassan ébredt a fáradt Karácsony és fogta a batyuját,
álmatagon rájött, hogy az idén lejárt az ideje,
s ideje bezárni a boldogság kapuját.
Lassan ébredt a fáradt Karácsony, s mélán álmodott,
tudatában volt, hogy sokaknak szerzett örömöt,
így pihenőre megnyugodva távozott.
Az időseket sokan nem szeretik, sőt, lenézik őket,
nem tisztelik sem a korukat, sem a tetteiket,
alábecsülve az idős férfiakat, s a nőket.
Az időseket sokan nem szeretik, nyűgnek tartják,
szerintük feleslegesek, gyengék és elesettek,
s ha lehet, maguk mellől mind elmarják.
Az időseket sokan nem szeretik, ám múlik az idő,
s mindazoknak, akik ilyetén gondolkoznak,
ha megélik, visszaköszön majd a jövő.
Vannak, akik szeretik a tömeget, a folyamatos nyüzsgést,
a napi tivornyákat, az esti rendezvényeket, a bulikat,
és egyszerűen nem bírják abbahagyni a züllést.
Mások az egyedüllétre vágynak, a nyugalomra, a békére,
a magányos csendre és az elméjük frissen tartására,
s ha nem keresi őket senki, nem esnek kétségbe.
Vannak, akik szeretik a tömeget és vannak, kiknek teher,
mindenki más, másként gondolkodik, másként érez,
s mindezen kihívásokra, a lélek is egyediként felel.
Az elmebetegség világában élünk, amely igen kegyetlen,
nem kímél, nem mérlegel, csak büntet és korlátoz,
s nem érdekelt abban, hogy jót keressen.
A jó, az igazság és a becsület, mind egy régi világ részei,
amikor még az ember, ember volt, s volt gerince,
és nem hunytak ki a reménynek a fényei.
Az elmebetegség világában élünk, a pusztítás világában,
mikor nem tűrik az ellentmondást, a gondolkodást,
és megfojtják a lelket, a korai virágjában.
A fogva tartott elme, nem az ura önmagának,
mindig engedelmes, mindig engedékeny,
s nem látja, hogy ez az oka a bajának.
A fogva tartott elme gondolkodása homályos,
és sokszor nem hisz a saját szemének sem,
számára minden rossz, csak szokásos.
