élet Archívum - 62 / 96 oldal

Mindennapi küzdelmek

Mindennapi küzdelmek színesítik az életünket,

és nem hagynak egy nyugodt percet sem,

így örömmel fogadjuk a végzetünket.

Nincs is jobb, mint gondokkal terheltnek lenni,

folyton küszködni valamivel és valamiért,

s önmagunkért meg semmit sem tenni.

A pihenésre semmi szükségünk, az értelmetlen,

halálig dolgozni és tanulni, na az már igen,

csak ezt bevallani bizony kényelmetlen.

Mindennapi küzdelmek simogatják a lelkünket,

s miután megfosztatunk minden reménytől,

az dobja csak fel igazán a kedvünket.

Túl sok jutott már

Túl sok jutott már a kínokból és a szenvedésből,

a megpróbáltatások sorából, a kizsigerelésből,

a félelemből, s a folytonos rettegésből.

Az emberek nyugalomra vágynak, s valami jóra,

igaz szeretetre, boldogságra és valódi örömre,

békére, egészségre, sok kedves szóra.

Túl sok jutott már a rosszból és elég volt belőle,

csupán mindenki szeretné élni a saját életét,

s minél később távozni az örök mezőkre.

Egy kedves mosoly

Egy kedves mosoly, a léleknek sokat számít,

és igazán szívmelengető a sötét időkben,

amikor a sírás könnyedebben csábít.

Olyan, akár a ragyogó napfény a kéklő égen,

mely eloszlatja a viharfelhők sokaságát,

s képes gyengéden cirógatni az éjben.

Egy kedves mosoly ellazít és szabaddá tehet,

vidámságot, s örömöket hozhat az életbe,

főképpen, ha az ember nagyon szeret.

A felforgatott idő

A felforgatott idő nehezíti a mindennapokat,

nem tesz jót sem testnek, sem léleknek,

és megterhel kicsiket, nagyokat.

Elvesz egy órát az életből és zavart okozhat,

sokak biológiai óráját hamar szétzúzza,

s feldühít, mikor a reggel kopogtat.

Ingerültté, fáradékonyabbá teheti az embert,

morcosabbá, kedvetlenné és tompává,

s ezáltal felbőszíti a lelki tengert.

A felforgatott idő nem ígér jót, vagy szépet,

viszont az egészséget tönkre tudja tenni,

s ezzel is előbbre hozhatja a véget.

Az igazi ragyogás

Az igazi ragyogás betölti a teret, s kitölti a lelket,

magasabb szellemi szintet képvisel mindig,

és általa minden ember békére lelhet.

Befolyásolni tudja a környezetét és ezt a világot,

szebbé téve valamennyi percet, minden órát,

megcirógatva a legapróbb virágot.

Az igazi ragyogás nem fél megmutatni az erejét,

és nem fél kiállni a jó és az igazság mellett,

megtartva az önbecsülését, a szerepét.

Ébred a természet

Ébred a természet, ébrednek a növények, a táj,

álmatagon ébredeznek a telet átalvó állatok,

és mindenfelé friss, tavaszi szellő száll.

Rügyeznek a fák, virágok nyílnak a zöld réten,

az élővilág minden tagja újból sürög-forog,

s vidám madárének hallatszik az éjben.

A remény is magához tér kábulatából a napon,

kezdi végre összeszedni magát, s talpra áll,

hiszen a világ várt már rá, de nagyon.

Ébred a természet, s új esély tárja ki szárnyait,

bárányfelhők suhannak a napsütötte égen,

felélesztve az emberek titkos vágyait.

A legparányibb állat is

A legparányibb állat is félti és óvja az életét,

küzd a területéért, a kicsiny utódaiért,

s igyekszik elkerülni a végzetét.

Mindent megtesz, hogy a létét szebbé tegye,

az életösztön bátor tettekre sarkallja,

s akkor is harcol, ha fáj a sebe.

Méretétől függetlenül minden lény ezt teszi,

némelyik tartalék élelmet gyűjt télire,

s némelyiknek a hasa sosem teli.

Van amelyik vadászik és van amelyik legel,

akad olyan, amely halakat fog a tóból,

meg olyan is, mely a napon hever.

A legparányibb állat is méltó rá, hogy éljen,

hisz ő is a természet értékes gyermeke,

és megérdemli, hogy sose féljen.

Egy igazságtalan világban

Egy igazságtalan világban oly csodás az élet,

s mindennap egy igazi álomnak számít,

melyet dicsőíthet a rengeteg lélek.

Boldog minden eltelt perc és valamennyi óra,

a szíveket melengeti a gyötrelem tüze,

s nem számíthat senki, semmi jóra.

Micsoda öröm nélkülözni, jogok nélkül élni,

a szabadságot eltemetni valódi gyönyör,

s egy mámor állandóan csak félni.

Ki ne szeretné, ha elvennék mindenét hamar,

legalább nem lenne semmije, soha többé,

és nem létezhetne pénzügyi zavar.

Ki ne vágyna jó kis szenvedésekre, s kínokra,

és ki ne vágyna háborúra, pusztulásra,

miközben virágot visz a sírokra.

Egy igazságtalan világban sose volt igazság,

és soha nem is hiányzott, hiszen minek,

ilyen ez az élet, egy vigasság.

Valaha

Valaha a normális dolgok természetesek voltak,

a kerék kör alakú, az ablak meg négyzet,

s a regék a szép életről szóltak.

Mára megváltozott minden, s felfordult a világ,

torzzá lett, hamissá és igen megalkuvóvá,

erről azonban nem nyitnak vitát.

Az elme, mi egykor szomjúhozta az igaz tudást,

újabban megadta magát a sötét gonosznak,

s ezzel előre is vetítette a bukást.

Valaha az élet egy csoda volt, szívet dobogtató,

lelket melengető, emberi, érzésekkel teli,

ám mostanra rideg és szorongató.

Mérgező gyomok

Mérgező gyomok lepték el a csodálatos kertet,

s már felütötték a fejüket minden részen,

ez pedig semmi jót nem sejtet.

A haszonnövények eddig gyarapodtak szépen,

cirógatta őket a Nap és locsolták az esők,

s békésen hajlongtak a szélben.

Teremtek is bőven és nem pusztították a talajt,

idilli volt a környezetük, s igen rendezett,

amit a gaz a pusztulásba taszajt.

Mérgező gyomok, melyek semmit nem érnek,

és a létük csak kárt okoz a kerti világnak,

ahol is a kultúrnövények élnek.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31