Saját alkotásaim
Az irigység sokaknak a lelkét gyötri és kínozza a végig,
egy irigy ember számára mások öröme fájdalom,
s eme fájdalmat megőrzik örökre, a sírig.
Aki irigy, annak nehéz látni, ha valaki vidám és szeret,
pláne, ha ama illetőnek még szerencséje is adódik,
s ez ellen ő sajnos soha, semmit nem tehet.
Az irigység sokaknak a lelkét gyötri, pusztítja, emészti,
néha ugyan megpróbálják elnyomni ezt az érzést,
ám a szívüket nem tudják jobbra cserélni.
A türelem nem gyakori erény, csak kevesek erénye,
a mai világban bizony már nehezen fellelhető,
és sokszor a türelmetlenség lép a helyébe.
A türelem nem gyakori erény, fehér hollóként ritka,
itt-ott még felbukkanhat és megmutatja magát,
ám ha eltűnik, a hiányát a világ sírja vissza.
Szörnyen szörnyülködnek a szörnyek és hitetlenkednek,
nem értik, miért nem érti a többi lény, hogy ők jók,
így egyiküknek sem lesz jó, figyelmeztetnek.
Az egész világ az övéké kell hogy legyen, mivel nekik jár,
s az, hogy a manók, törpök, tündék ezt nem hiszik,
az bizony eme szörnyülködőknek, nagyon fáj.
Szörnyen szörnyülködnek a szörnyek, igazán mérgesek,
s csak egyre nő bennük a harag, a düh, a keserűség,
miközben állítják, ők minden rosszban vétlenek.
Mindenkiből előtörhet olykor a rossz énje,
főleg ha bántják, ha megsértik a lelkét,
s ilyenkor bárkit eltenne a jégre.
Hőség idején szintúgy árad a düh, a harag,
s minél jobban szenved ettől az ember,
a kínja annál inkább vele marad.
Mindenkiből előtörhet a pusztítani akarás,
amit megpróbálhat elnyomni, leplezni,
s végül rájön, felesleges a tagadás.
A felszín alatt, a mélyben, forrón izzik a láva,
mindez a felszínen egyelőre nem látszik,
s nem érződik, hogy közeleg a dráma.
Fönt ugyanolyan szürkék a napok, semmi baj,
alant fortyogva kavarog a düh és a harag,
s hamarosan egyre erősebbé válik a zaj.
Eme zaj nem csitul, ellenkezőleg, hangosabb,
a hallatán félelem járja át az élőlényeket,
s ők érzik, menekülni most hasznosabb.
A felszín alatt ősidők óta rettentő erő rejtőzik,
s ott, bezárva várja a megfelelő pillanatot,
amikor az iszonyatos kitörése kezdődik.
Izzadtságban fürödve erőteljesebbek a rémálmok,
minden sokkalta szörnyűbb és fárasztóbb is,
s rájöhet akárki, a világ milyen álnok.
A szemet maró sóoldat a látást biz megzavarhatja,
kínoz, gyötör, ellehetetleníti az életet magát,
s ezt bizony mindenki megtapasztalja.
Előtör a kegyetlenség, nincs türelem, s megértés,
dühödt ordítozás folyik, szidás, becsmérlés,
s nem számít már semmiféle megérzés.
Feltör a lelkek mélyéről a gyűlölet, az izzó harag,
szembefordulnak azok, kik kedvelik egymást,
és leomolhatnak a tiszta, erkölcsi falak.
Izzadtságban fürödve nincs kímélet, s kegyelem,
csupán kín, meg nem értés, düh, s agresszió,
ezt mind megtapasztalja, ki csak eleven.
Vannak napok, amikor semmi sem sikerül,
hiába töri magát az ember keményen,
az erőlködésbe bizony kimerül.
Valamennyi jó szándék kevésnek bizonyul,
és minden tenni akarás semmivé válik,
s bizony visszaüt hamar piszokul.
A kedvesség gorombaságra vált, s haraggá,
a sértések az érzékeny pontokat keresik,
s biz érzik a gyűlölet tesz szabaddá.
Megutálhatják egymást azok, kik szerettek,
s akik egymás mellett álltak oly sokáig,
ám dühükben semmit nem tehettek.
A harag, a düh, s a gyűlölet jóra nem vezet,
felőrli a szíveket, meggyötri a lelkeket,
s könnyedén bárkit ellenséggé tehet.
Vannak napok, amelyek bár ne lettek volna,
melyek fájnak majd az idők végezetéig,
s bár az élet ne a keserűségről szólna.
