versek Archívum - 223 / 235 oldal

Az adott szó

Az adott szó mit is jelent?

Áthatja a múltat és jelent.

Becsület nélkül egy semmi,

nem lehet komolyan venni.

Ám becsülettel igaz kincs,

hitványaknak ilyen nincs.

Tisztesség jár a nyomában,

úr ő, e sötétedő homályban.

Egyre kevesebben bírják,

inkább magukat kinyírják.

A felelősség komoly teher,

van rá példa nem egy, ezer.

Ki bármire is szavát adja,

a világtól azt visszakapja.

Értéke nem csupán remény,

hanem a való, mely kemény.

Drágakőként fennen ragyog,

míg sok bűnös ember vacog.

Kötelez, érvényét nem veszti,

a világot egyszer felébreszti.

A szellő útja

Csodásan ragyog a Nap,

kékben pompázik az ég,

a szellő szárnyakat kap,

s lágyan suhan, mint rég.

Ősidők óta járja az utat,

bepillant minden résbe,

állandóan keres és kutat,

nem találja helyét mégse.

Mindig csodálta a Földet,

lenyűgözte az élővilága,

szívből imádta a zöldet,

az volt az ő igazi világa.

Virágok illatát fújta tova,

figyelte az állatok életét,

nem nyugodhatott le soha,

míg megkerülte a féltekét.

Az emberi faj titkait leste,

besurrant oly sok ablakon,

olykor tetten érte az este,

ám nem láthatta pamlagon.

Manapság rossz a kedve,

bármerre jár gyilkot talál,

hűsíti ugyan az esők nedve,

ám terhük újabban a halál.

Chemtrailtól bűzös a levegő,

terjeng a rák rothadó szaga,

sárgul már a legtöbb legelő,

az emberi faj a bűnös maga.

Gyilkosok szóratják a mérget,

saját fajtájukat gonoszul irtva,

lélektelen, hitvány kis férgek,

gazdagodnak a bolygót kiirtva.

A szellőnek elege van ebből,

visszasírja a régi szép múltat,

vérzik szíve számtalan sebből,

mielőtt lepihen, mérgesen fújtat.

Elég volt!

Láncban fetreng a világ,

önnön kínja emészti fel,

folyamatosak ím a viták,

békét sajna senki nem lel.

Gonosz cselszövés folyik,

kapzsi érdekek diktálnak,

az elme ebbe belekopik,

hazugságokat firkálnak.

Maroknyi csoport uralma

és bután bégetők tömegei,

senkinek nincs nyugalma,

hangosak a szívek zörejei.

Mesterséges, sunyi vírus,

s félelmet keltő szózatok,

ez az egész egy sötét rítus,

valóra válhatnak jóslatok.

A sötét jóslatai, a végzet,

az ember pusztulása eljő,

a normalitás immár félhet,

s Lucifer a mélyből feljő.

Feljő és kiírt tömegeket,

a maradékot rabbá teszi,

pusztít fiatalt, öregeket,

mindenki javát elveszi.

Hívei erre vártak régen,

így övéké lehet a Föld,

hisz istenek ők az égen,

másokba mártják a tőrt.

Még pislákol az Értelem,

harcra kész és belül lázad,

páncélja csillog, vértelen,

a jók megmentésén fárad.

Elég volt! Kiáltja világgá.

Erejét összeszedve harcol,

gonosz nem lehet királlyá,

a keze újra kardot markol.

Lesújt vele, a szíve vezeti,

táplálja az új remény ereje,

a cselszövést végleg leveri,

véget ér a sötétség deleje.

Fekete szutyok

Csodálatos a táj, pazar a vidék,

az állatok sokasága lemegy a

folyóhoz, hogy igyék.

Fák és bokrok mindenfelé szerte,

a folyó partszakaszát átlépni

még senki sem merte.

Virágok, napfény és pazar színek,

Világos föld termőtalaján

küzdenek a hímek.

A dominanciáért, a saját területért,

harcolnak éjjel-nappal minden

talpalatnyi felületért.

Ám tudják a rendet, ismerik a békét,

sohasem hagynák elveszni a saját

fajtájuk jövőjét, s népét.

Azonban sötét felhők vihara tombol,

szennyes fátyluk mocskot áraszt,

míg mindent le nem rombol.

Fekete szutyok ömlik Senkifalva felől,

tengerként mindent elsodorva

gyilkol, fojtogat és leöl.

Útját nem állhatja az erős hódok vára,

mivel alantasan szivárog a talajba

a vízbe, felkúszik bokorra, fára.

Előle az állatok fejvesztve menekülnek,

hátrahagyva a vackukat, vacogva

a világ végére települnek.

Pedig a harcot felvéve még lenne esélyük,

egymásért és Világos földért küzdve

maradna az életre reményük.

Álmok tengere

Álmok tengere, vihar szele,

vágyak suhanása a térben,

legtöbbjük valójában mese,

s elsüllyed a hazug mélyben.

A mély varázsa oly csábító,

delejes ereje magához hív,

minden pillanata igen ámító,

a sötétben felparázslik a szív.

Az értelem magába roskad,

értelmetlenül rabigába kerül,

a lélek mélyén félőn kushad,

talán többé nem is kerül elő.

Villámként sújt le az ébredés,

a káosz marka hideg és hűvös,

újból életre kellhet a kétkedés,

a valóság fanyar, mégis bűvös.

Ígéret

Az Ígéret felkelt egy napon.

E nap mit hoz össze vajon?

Be kellene tartani valamit?

Esetleg éltetni még valakit?

Gondolkodott, s megrémült,

az erőlködéstől megkékült.

Az adott szó fontos számára,

a betartása nem válik kárára.

Ígérgetni a buta is tud. Tudja.

Erejéből jelenleg ennyire futja.

Sokszor akadályozzák az útját,

nem tagadhatja meg a múltját.

Ő a remény, a vágy az éjben,

gyakran fürdik bájban, kéjben.

Amennyiben elbukna végleg,

semmivé foszlana, de tényleg.

A Kapzsiság és a Zsugoriság

A Kapzsiság és a Zsugoriság összeillő páros,

egymással karöltve latolgatják az esélyeiket,

mind a kettőjük hitvány, becstelenségben sáros,

soha nem adják fel a pénzhatalmi reményeiket.

Egyikük egyre többet akar, nem számít hogyan,

akár tisztességtelen, s erkölcstelenen legyen útja,

kizsákmányol bárkit és bármit, a pénz után rohan,

nem érdekli más véleménye, jelene, vagy múltja.

A másik mindent magának akar, másnak nullát,

fösvény a javából, szűkmarkú, kuporgató, senki,

ha tehetné kirabolná az összes tehetetlen hullát,

naphosszat csupán a saját hazug dicsőségét zengi.

Még egymást is megölnék, ha szakítanának rá időt,

üres, lelketlen lelkük boldogan szárnyalna tovább,

hatalmuk alá kerítenék az általuk remélt sötét jövőt,

a világot uralva utaznának a galaxisok útján odább.

A szamuráj jellem

Homályba burkolózik a múlt,

nem számít már az igaz való,

a kételyek sora hosszúra nyúlt,

az élet nem más, mint egy csaló.

Régen a szamurájok korában,

a becsület mindennél többet ért,

a kavargó történelem porában,

gyilkoltak, s ontottak elég vért.

Egy szamuráj meghalt, ha kellett,

addig küzdött, amíg erővel bírta,

megtette ami csak erejéből tellett,

az életét gyáván vissza nem sírta.

Becsületét vesztve kardjába dőlt,

s nem hagyta szégyenben magát,

állandóan csak a győzelemre tört,

soha nem árulta volna el a hazát.

Manapság nem létezik-e szellem,

eltűnt a tisztességes világ nyoma,

mintha a dicső szamuráj jellem,

elszállt volna, a becsülettel tova.

Testvéri szeretet

Testvér. Kimondatlanul

szoros kapocs az életben,

gyakran fel sem fogjuk,

mit jelent Ő az életben.

Természetesnek vesszük,

vele játszunk, vele élünk,

iskolába megyünk együtt,

hogy bántani fogják félünk.

Felnőve sem távolodunk,

összeköt minket a szív,

sokszor megérezzük azt,

mikor a segítségére hív.

A testvéreket összeköti

a vér, a szeretet, a család,

legyen ez a világ bármily

kemény, hitvány, galád.

Miután szemeit lehunyja

örökre a részünk marad,

emléke utunkon elkísér,

az idő bárhogyan is halad.

Mindenki maga tudja

Mindenki maga tudja,

hogy kit, s miért szeret,

ki áll közel a lelkéhez

és mi az mit érte tehet.

Mire is vágyik igazán,

miről álmodik oly sokat,

mitől borzong, mitől fél,

a jókedve le mitől lohad.

Kit ölelne meg szívesen,

tüzet ki ébreszt fel benne,

kiért küzdene, s harcolna,

boldogságáért miket tenne.

Kiben bízhat meg őszintén,

kinek adhat sokat a szavára,

kiről szól számára az élet,

kit nem hagyna soha magára.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31