Saját alkotásaim
Tükörszilánkok darabjai hevernek szerteszét,
akár a szétforgácsolt és összetört lelkek,
jól példázva eme világnak helyzetét.
A helyzet siralmas, önmagának csak árnyéka,
rengeteg kifacsart szív és eltiport elme,
ez csak a gonosznak lehet a szándéka.
Hihetetlen, de biz az ösztönök sem segítenek,
az emberek halálos tévutakon járnak,
s ugyanakkor önhitten feszítenek.
Tükörszilánkok csillognak, s a fájdalom arat,
utolér mindenkit, előle nincs menekvés,
végül a remény is darabjaira szakad.
Hamu alatt lapul az izzó parázs, levegőre várva,
és nem kellene már sok, hogy új erőre kapjon,
s fellobbanó tüze reményt hozzon a világra.
Fénye beragyogná a sötétségben fulladozó tájat,
kellemes melege cirógatná a fáradt arcokat,
s elűzné a lelkeket fogva tartó árnyat.
A sok fagyossá vált szívbe bátorságot hozhatna,
újra egyesíthetné a barátokat és a családokat,
s lángja sok élőlényt magához vonzhatna.
Hamu alatt várakozik csendesen az izzó parázs,
érzi, ahogy közeleg a szél, amely feléleszti,
s tűzként ereje több lesz, mint egy varázs.
Akkor már késő, amikor kés van a hátunkban,
mikor elvették tőlünk a levegő maradékát,
s amikor az ellenség lakik a házunkban.
Ott lakik, mert ármánnyal kitett minket onnan,
becsapott, hazudott és elvette az életünket,
így a remény tüze többé fel nem lobban.
Agóniában él a nép, nem akarja az igazat látni,
hiszen az égetne és sértené a büszkeségét,
a valóság pedig borzalmasan tud fájni.
Akkor már késő, amikor semmink nem marad,
mikor teljesen védtelenné válunk a sötétben,
s a kezünkhöz az ostobaság bűne tapad.
A tiltások és tagadások honában a káosz az úr,
a becsület semmit nem számít semmikor,
s az igazság a visszajövetelére gyúr.
Az emberek birkamód engedelmesek, s félnek,
önmagukért sem mernek tenni semmit sem,
és egyre szegényebb rétegként élnek.
Összezavarodottan, s oly tétován néznek körül,
olyan bizonytalanok és annyira elesettek,
a szenvedésüknek a sötét kör örül.
Lassan egymáshoz sem mernek szólni és érni,
s megtagadják az elődeiket, a családjukat,
bizony levegőt sem mernek kérni.
Hiszen tiltott a gondolkodás, pláne az értelem,
s le van tagadva minden bűn, vagy gaztett,
felszínre nem kerülhet soha a sérelem.
Hazugságok fojtogatják a létet, tervek szerint,
befolyásolják az időjárást, s minden mást,
és titkosítják a bűneiket újra, megint.
Elveszik az életteret, s tönkreteszik a bolygót,
majd az egyszerű emberekre fogják ezt is,
mérgekkel készítve elő a koporsót.
A tiltások és tagadások honában öröm az élet,
nincs is jobb, mint elpusztítandónak lenni,
hiszen erre vágyik az összes lélek.
A végtelen sorozat régóta megy a tévén,
a címe: Hazugságok csapdájában,
s mindenki megdöbben a végén.
Ugyanis olyasmit kap eme sorozat által,
ami sokkolóan fog hatni az életére,
és amitől a lelke nem szárnyal.
Ellenkezőleg, törött szárnyú madár lesz,
s égető fájdalom kínozza a tagjait,
megfélemlíti a legapróbb nesz.
A végtelen sorozat hipnotizálja a nézőit,
s engedelmes szolgákká teszi őket,
kiiktatva a reményt a végsőkig.
Az álmok világában béke van és nyugalom,
szeretet járja át a szíveket, a lelkeket,
s a boldogság az igazi jutalom.
Senki nem bántja a másikat, hanem imádja,
segíti, amiben tudja, s támogatja mindig,
végül együtt nevetnek a világra.
Nem létezik betegség, zsarnokság, félelem,
sem irigység, gyűlölet, fájdalom, rettegés,
s csak az igazság a valódi lételem.
Az álmok világában nincsen gonosz, bánat,
nincs teher, gond, adósság, vagy rossz,
s az ember reményből építhet várat.
Annyi mindentől megfosztanak minket míg élünk,
lefoglalnak munkával és kötelességekkel,
s tesznek róla, hogy mindig féljünk.
Sunyin, alantas módon elveszik a szabadságunkat,
becsapnak, túlterhelnek, félelemben tartanak,
s kihasználják a laza hanyagságunkat.
Megrémítenek, igyekeznek elhitetni, jót akarnak,
s nekünk csupán engedelmeskednünk kell,
hiszen a dolgok jó irányba haladnak.
Hazugságokkal etetnek, egymás ellen fordítanak,
eltávolítanak a szeretteinktől, az igazságtól,
és mindent, amit lehet, eltorzítanak.
Kegyetlenül elbánnak azokkal, akiknek van esze,
s akik nem akarnak megtörni és elveszni,
azoknak biz gyakran főhet is a feje.
Annyi mindentől eltántorítanak, hiszen engedjük,
gyávaságból lemondunk az álmainkról is,
s így önmagunkat végleg elvesztjük.
Sebesen peregnek a percek, lassan üt az óra,
s elmúlik mindaz, ami jó és szép volt,
senki ne számítson semmi jóra.
Homályba vész az emlékezet, elszáll a múlt,
elvesznek az egykori csodás emlékek,
melyek sora néha hosszúra nyúlt.
Sebesen peregnek a percek, s a szív dobban,
megelevenednek az egykori történések,
és végül minden örökre elillan.
Mikor elveszítünk valakit, az nagyon tud fájni,
ésszel fel sem fogható és iszonyatos érzés,
s mindezt megtapasztalhatja bárki.
Sőt, meg is fogja, bármennyire nem is óhajtja,
hiábavalóan nem akarja elhinni, megérteni,
s hiába is tagadja, az álmait sóhajtva.
Olyannyira szomorú, s olyannyira szenvesztő,
elképzelhetetlenül tragikus, fel nem fogható,
és mindent felülmúlóan rettentő.
Mikor elveszítünk valakit, magunknak is vége,
a lelkünk soha nem heverheti ki a bánatot,
s mindig szenvedni fog, a haláltól félve.
Az életben egy a biztos, mégpedig a halál,
az elől senki nem bújhat el sohasem,
s ha el is bújik, akkor is reá talál.
A gazdagok úgy vágyják az időt nyújtani,
fizetnek bármennyit, csak élhessenek,
s mégis elpattannak az életük húrjai.
A szegényeknek sokszor megváltás lenne,
hisz annyi teherrel, gonddal küzdenek,
s csak a menekülést látják benne.
Az életben egy a biztos, hogy eljön a vég,
s megment minden rossztól, gonosztól,
ahogy elődeink megtapasztalták rég.
