rettegés Archívum - 12 / 18 oldal

Mennyi fájdalom

Mennyi fájdalom kíséri az embert az élete útján,

megannyi keserűség, bánat és szomorú gyász,

s hiába minden, nem változtathat a múltján.

Oly sok elszalasztott pillanat, s olyan sok emlék,

annyi, de annyi tennivaló, számtalan remény,

és annyira más, szebb volt az élet nemrég.

Manapság sok kín és a rettenetes félelem irányít,

elnyomva az értelmet, a logikus gondolkodást,

s alig maradt mára valami, ami még vidámít.

Mennyi fájdalom és megtiport, kiüresedett lélek,

s mennyi szétvert család, széthullott barátság,

vajon mikor ad teret a végtelen a fénynek?

A szolgaság jelképével arcukon

A szolgaság jelképével arcukon, rémült szemekkel,

rettegő pillantásokkal és iszonyatos félelemmel,

fejüket lehajtva küzdenek a lelki sebekkel.

A sebekkel, amelyeket a zsarnoki hatalom okozott,

és melyeket a háttér sötétsége diktált a számukra,

a hiszékenység pedig a maximumra fokozott.

A másokra tekintés hihetetlen gyötrelem számukra,

s mivel sokan nem hordják a mocsoknak bélyegét,

még nagyobb teher nehezedik a ferde vállukra.

Magukban elátkoznak mindenkit, kik józanul élnek,

akik szeretik a szabadságot, s a tiszta levegővételt,

és az aljas hazugságok nyomásában sem félnek.

Meghipnotizáltan gyűlölködnek, ellenségük az ész,

és nem bírják eltűrni a józanságot, hiszen gyávák,

s nem ellenkeznek, amikor közeledik a vész.

A szolgaság jelképével arcukon a halálukra várnak,

és engedelmesen kiszolgálva a hóhérok parancsát,

a végzetnek az ösvényén is szemlesütve járnak.

A szakadék aljára zuhanni

A szakadék aljára zuhanni bizony elég könnyű,

mind, aki nem küzd, s nem harcol keményen,

ott végzi és az a pillanat fájdalmas, szörnyű.

Amíg bárki leér odáig, retteg, s hangosan ordít,

iszonyatos félelem járja át valamennyi sejtjét,

s a becsapódáskor nincs semmi, ami tompít.

Zuhanás közben bevillannak életének emlékei,

minden jó és rossz történet, öröm, s fájdalom,

a hite, a bizonyosság és a halvány sejtései.

Mikor a teste összecsap a kőkemény sziklával,

darabjaira hullik, csontjai eltörnek, s vérzik,

és a lelke elszáll a legféltettebb titkával.

A szakadék aljára zuhanni senki nem szeretne,

ám, ha nem tesz meg mindent a kis életéért,

elbukik, pedig még sokáig életben lehetne.

Emberként meghalni

Emberként meghalni manapság nem könnyű feladat,

megvédeni a saját szervezetünket és a testünket,

mielőtt az életünk éltető ereje végleg elapad.

Megóvni a szeretteinket is a rettenetes borzalmaktól,

hihetetlenül nehéz mindezeket kivitelezni sajnos,

hisz sokan nem tudnak a történő borzalmakról.

Emberként meghalni igen nehéz, eme sötét világban,

mert bemérgezve, rettegésben, s félelemben tartva,

módosítottan élhetnénk csak, a sötét rabigában.

A szörnyek tévéje

A szörnyek tévéje igazi borzalmakat sugároz,

a tartalmai hazugok és igazán fenyegetőek,

s vajmi kevés közük van a tudáshoz.

A megtévesztéshez és az ármányhoz biz igen,

az igazságról meg pláne tilos itt beszélni,

hisz arról azt sem tudják, az milyen.

Huszonnégy órában rémes félelmet keltenek,

a rettegés pedig a legkedveltebb műsoruk,

és a céljuk az, hogy ők nyerjenek.

Igen könnyen előidézik a hipnotikus álmokat,

figyelmeztetnek, levegőt venni is veszélyes,

és jobb feladni a szokásos vágyakat.

Áldozatra várnak, mindenki ölje meg magát,

s aki olyan szemtelen, hogy nem tenné,

annak a gyilkosaik ellátják a baját.

A szörnyek tévéje kiöli a lelkeket, s a tudatot,

ám amennyiben az emberek nem néznék,

elkerülnék a halálba vezető futamot.

A kiirtás kapujában

A kiirtás kapujában állnak már a nagy tömegek,

rettegve, félelemmel átitatva és behódolva,

közöttük nők, férfiak, fiatalok, s öregek.

Homályos tudattal, gyáván és bénultan néznek,

legtöbbjük már gondolkodásra is képtelen,

s valamennyien a láthatatlantól félnek.

Félnek, mert elhiszik az aljas hazugságok sorát,

s agymosott zombiként engedelmeskednek,

nem mérlegelve mindennek a valós okát.

E viselkedésükkel a hóhérok kezére játszanak,

holott, ha elkezdenék használni az eszüket,

az élni akarásuknak adnának szárnyakat.

Egymással összefogva lerombolhatnák a tervet,

és visszakaphatnák az egykori jogaikat is,

ám tétlenül a lelkeik békére nem lelnek.

A kiirtás kapujában elhalnak az egykori fények,

és a felírat fennen hirdeti a belépők számára,

ti ostobák vagytok, s nem emberi lények.

Meddig tűr a világ?

Meddig tűr a világ, amíg elhal minden virág,

mikorra már nem marad szabadság és jog,

s nem visszacsinálhatók a hibák?

Mikor a szeretett már emlékként sem létezik,

az öleléseknek a vágya is bűnnek tartandó,

és a megváltás halálként érkezik?

Mikorra meddővé lesz a kedvesség, az öröm,

a szép és a jó borzalmas fogalmakká válik,

s az emberekből nem marad kő a kövön?

Amikor a szülők feláldozzák a gyermekeiket,

mivel gyávák és gyengék, csak rettegnek,

s míg nem hagyhatják el a ketreceiket?

Amíg létezni is iszonyatos vétségnek számít,

mivel a sötétség köreinek nem kellenek,

s a lelkeknek a sátán csapdát állít?

Meddig tűr a világ, míg a lélegzet fájdalmas,

kiüt mindenkin a ragya és az elváltozás,

s a lét önmagára nézve is szánalmas?

Majd más megteszi

Majd más megteszi, gondolják ezt oly sokan,

és legyen szó bármiről is, csinálják mások,

s az lényegtelen milyen módon, hogyan.

A nehézségekkel, bajokkal, nehéz együtt élni,

mindenki szeretne kibújni a felelősség alól,

s a legtöbb rettegő még önmagát sem érti.

Sokszor olyan jó lenne ez, vagy esetleg amaz,

ám kockázatosnak bizonyulhat a cselekedet,

és végül szokás szerint marad a panasz.

Ki kellene harcolni a szabadságot és a békét,

a nyugalmat, a család biztonságát, a jólétet,

de most nem hagyhatjuk magára a tévét.

Majd más megteszi, csupán türelem, az a fő,

ez a hozzáállás szégyenletes és siralmas is,

és nem csoda, hogy a sötétség ideje jő.

Láncra vert remény

Láncra vert remény, lábbal taposott álmok,

elölt vágyak tömege, s iszonyú félelem,

a sors nagyon kegyetlen és álnok.

Sarokba szorított szeretet, mely igen retteg,

s jéghideg gyűlölet, kegyetlen ridegség,

biz rosszat tesz a léleknek, testnek.

Megváltozott érzelmek, becsapott emberek,

tomboló gyávaság, magukba fordulás,

és védtelenül hagyott gyermekek.

Láncra vert remény és torkot szorító bánat,

dühöngő reménytelenség, tétova percek,

az ébredés magára még meddig várat?

A gonosz nem áll le

A gonosz nem áll le, amíg mindenkivel nem végez,

lesújt újra és újra és újfent, míg életben vagyunk,

nem kegyelmez, soha nem fog, s nem kérdez.

Nem kérdezi meg, hogy az emberek mit is szólnak,

és egyáltalán nem érdekli senki véleménye sem,

be akarja adni a mérget rosszaknak és jóknak.

A kivételezetteken kívül mindenkinek mennie kell,

muszáj lesz végleg elhagyni eme csodás világot,

s menekvést a pusztulás elől bárki nehezen lel.

Addig is arctalanná kívánnak tenni minden embert,

rettegő és félelemben élővé, megalázkodó rabbá,

felforgatva a mindennapokat, estét és reggelt.

A gonosz nem áll le, amíg azt tehet, amit csak akar,

ám az értelem és az összefogás meg tudja állítani,

s ha győznek, a gonosz több vizet nem zavar.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31