Saját alkotásaim
Álmok élednek újra, mikor ünnep közeledik,
legalább egy kis időre visszatér a remény,
s mindenki kevesebbet kötekedik.
Felerősödik a szeretet, a rossz hátrább vonul,
hópikék szállingóznak a fagyos estéken,
s minden hely fényözönbe borul.
Álmok élednek újra és szerelmek szövődnek,
szívek dobbannak, s cirógatnak a vágyak,
így adva újabb esélyt a jövőnek.
Szív és szeretet nélkül nagyon nehéz túlélni,
rengeteget kell szenvedni eme világban,
s mindezeken nem lehet túllépni.
A lelketlen lelkűeket ez nem igazán zavarja,
ők elfogadnak minden rosszat örömmel,
s hatalmas felettük a gonosz hatalma.
Mindennap egy újabb keserv, szörnyű teher,
és egyre fokozódó nyomás, tönkretétel,
a sötétség folyvást mérget kever.
Az emberek bizonytalanok, s némán tűrnek,
harc nélkül feladják jogaikat, az életüket,
és eközben teljesen összetörnek.
Szív és szeretet nélkül nem maradhat esély,
némi reményt csak az összefogás adhat,
hiszen egyre hatalmasabb a veszély.
Mindenki a saját sorsának legfőbb gyilkosa,
öntudatlanul árthat a legszebb álmainak,
s ezáltal a rosszakaróinak a cinkosa.
Kiadja magát mások akaratának, kényének,
és elárulja önnön legtitkosabb vágyait,
pofont adva a legbensőbb énjének.
Nem érti a mérgező szavak valódi lényegét,
rettegve néz a lelke érzékeny mélyére,
és elősegíti a vesztét, a végzetét.
Mosollyal leplezi a zavarát, s a gyengeségét,
nem ismeri el a benne lakó szenvedélyt,
s mindenkor tagadja a szenvedését.
Mindenki a csodát reméli, ám nem tesz érte,
s hiába cirógatja meg a remény szellője,
ha úgy érzi végül, nem ezt kérte.
A lelkek mélyén izzó parázs a szíveket hevíti,
és amíg a remény ereje táplálja a vágyakat,
az igazi valóság bizony a hitelét veszíti.
Átveszi helyét az álmodozás, a mesék világa,
minden szebbnek és jobbnak tűnik akkor,
a tudat próbál ugyan küzdeni, de hiába.
A lelkek mélyén addig nem nyugszik a vihar,
míg a hormonok össze-vissza működnek,
s a rózsaszínű köd végleg el nem inal.
Az ég drágakövei fennen ragyognak az égen,
mint apró és szikrázó gyémántok sokasága,
amik szétszóródtak az éjszakai szélben.
Látványuk varázslatos, titkok sokaságát rejti,
jótékonyan hat a szívre, ahogy a lélekre is,
s igazi erejüket csak kevés ember sejti.
Az ég drágakövei tükröződnek a szemekben,
sejtelmesen cirógatva a vágyak sokaságát,
s reményt mutatva az égi jegyekben.
Reszkető lelkek lapulnak érzésekkel átitatva,
és bizonytalanok önmaguk sorsát illetően,
hisz tudják, sorsukat a félelem átitatja.
Körbeveszi őket a sötétségnek gonosz árnya,
amely nem hagy nekik nyugodt perceket,
s ez bizony egyikőjüknek sem az álma.
A rémisztő napok és a kizsákmányolás terhe,
hihetetlen méreteket öltöttek napjainkban,
és emiatt halad jól a háttérerők terve.
A szeretet ereje még él, s míg él van remény,
soha nem szabad fejet hajtani a gonosznak,
legyen az bármilyen kegyetlen, kemény.
Reszkető lelkek álmodoznak a jóról, szépről,
egy csodásabb világról, s a nyugalomról,
amelyet kitartással elérhetnek végül.
Az őszi Nap melege lágyan cirógatja az arcokat,
kellemesen ellazít, feltölti a szomorú lelkeket,
s erőt ad ahhoz, hogy megvívják a harcukat.
A harcukat a mindennapokban, az igazi életben,
amely tragikussá, szinte elviselhetetlenné vált,
s mely egyre keményedett az utóbbi években.
Az őszi Nap melege megbizserget, segít feledni,
segít álmodozni egy szebb, csodásabb világról,
s megtanít vidámnak lenni, nevetni, szeretni.
A mély sötét mélyén néhány apró fény lobban,
s parányi gyémántként csillognak szerte,
az erejük növekszik, egyre jobban.
Erősen fúj a szél, s szétviszi kicsiny lángjaikat,
azok pedig nem alszanak el egy percre sem,
sőt, a szél életre kelti alvó társaikat.
Egyre több helyen gyúlnak új és újabb lángok,
s bár a vihar igyekszik eloltani az összeset,
nem tudja lelassítani a fénylő táncot.
A mély sötét mélyén főnixként éled újjá a tűz,
és vele együtt visszatér a bujdokló remény,
párosuk minden sötétséget a pokolba űz.
Aggódó szívek, s folyamatos nyomás a lelkeken,
a valóságot önmaguknak is letagadó emberek,
akik ilyetén a semmibe vesznek csendesen.
Gyermekek, akik még nem értik, ám érzik a bajt,
látják, hogy szüleik újabban sokat bánkódnak,
s nem bírják elnyomni pici szívükben a zajt.
Egyre nehezebb napok és kilátástalanabb percek,
az eddig oly sok munka által felépített életek,
melyek most mind pénzügyi halált lelnek.
Növekvő kiszolgáltatottság uralja e sötét időket,
s pontosan megtervezett cselekmények sora,
melyben jutalmazzák a hazug hírvivőket.
Aggódó szívek, amelyek kapaszkodót keresnek,
és minden dobbanásukkal reményre várnak,
bízva abban, egyszer szabadok lehetnek.
Fény az út végén, mely reményt adhat végül,
amely kitartásra ösztönözhet mindenkit,
s melynek üzenete soha el nem évül.
Mely megdobogtatja a szíveket, megnyugtat,
békésen cirógatja a rettegő, sérült lelkeket,
s egy szebb, egy jobb világba eljuttat.
Megőrzi a békét, örömtelivé teszi a napokat,
szeretettel öleli át a Föld összes lényét,
és felvidítja a kicsiket, s a nagyokat.
Fény az út végén, egy új lehetőség, másik út,
másféle gondolkodás, erősebb akarat,
és a sötét jövő nem lesz olyan rút.
