pusztulás Archívum - 10 / 13 oldal

Egy hazug világban élünk

Egy hazug világban élünk, egy sötét mocsárban,

ahol semmi és soha nem az, aminek látszik,

s a valóság hamar eltűnik a homályban.

Hamisított videók, s parancsra szerkesztett hírek,

folyamatos nyomás alatt tartó félelmek sora,

és a rettegéstől szinte lebénított szívek.

Kegyetlenség és könyörtelenség uralta emberek,

piciny, apró, síró gyermekek, aggódó szülők,

s egyre csak gyülekező sötét fellegek.

Egyre fogyó népesség, s elfogyó temetői helyek,

tervszerűen adagolt mérgező kotyvalékok,

és teljesen elgyötört, megsebzett lelkek.

Egy hazug világban élünk, s mind bele is fúlunk,

ha nem vesszük fel a harcot, de nagyon hamar,

elvész a jelenünk, a jövőnk és a múltunk.

Gonosz idők szele fúj

Gonosz idők szele fúj, amely túlontúl hideg,

s igen viharossá vált az utóbbi időkben,

az ereje nyomán befagytak a vizek.

Lerombolja a megszokott életet, s a vidéket,

szertefújja a nagyobb városok szemetét,

és feléleszti a mélyben alvó lidércet.

Elfújja a dédelgetett álmokat és a vágyakat,

s helyettük mocskot, halál bűzét árassza,

rettegésből, félelemből épít várakat.

Gonosz idők szele fúj, kegyelmet nem ismer,

és elpusztítja az élővilág apraját, nagyját,

ebben a világban valami nem stimmel.

Sosem lesz világos

Sosem lesz világos, ha a sötétség uralja a Földet,

és ha a rabságában tudja tartani a fényt örökre,

azzal elpusztíthat minden virágot, s zöldet.

Nem menekülhet senki a gonosz éles karmaiból,

és amennyiben eluralkodik a gyilkos félelem,

az a helyzet kiforgatja a világot a sarkaiból.

Összeomlik az értelem, elbukik a hit, s a remény,

szabadjára indulhat a káosz és zűrzavar pokla,

s ami azután történik, az szörnyen kemény.

Sosem lesz világos, míg fel nem dereng a hajnal,

amíg fogságából kitörve felragyog újra a fény,

s le nem számol az összes ármánnyal, bajjal.

Hipnotizáltak sokasága

Hipnotizáltak sokasága ballag a szakadék felé,

magukba mélyedve és halkan motyogva,

engedelmesen mennek a halál elé.

Útjuk közben éri őket sok inger, de nem érzik,

nem hallanak és nem is látnak már semmit,

s hogy miért ez a sorsuk, nem kérdik.

Pusztulásra ítéltettek gonosz és sötét erők által,

megfosztva a jogaiktól, s a szabadságuktól,

gyenge lelkük soha többé nem szárnyal.

Mindenfelől próbálják felébreszteni e tömeget,

sajnos azonban minden kísérlet hiábavaló,

magukkal rántanak sok fiatalt, s öreget.

Hipnotizáltak sokasága kullog, s meg nem áll,

nem hathat rájuk immáron semmi a világon,

minden álmuk, s vágyuk, végleg elszáll.

Halálkártya

Halálkártya virít a sötétben, az ember kezében,

és maga sem akarja elhinni, hogy ez a való,

ám ráerőszakolják a szolidaritás nevében.

A lelkiismeretére próbálnak hatni, s hibáztatni,

amennyiben nem szeretne meghalni, az hiba,

hisz így nem lehet a válságból kilábalni.

A válságból, mit szándékosan terveztek sokáig,

amely a világ teljes megváltoztatásáról szól,

és mi eljuttathat majd az utolsó csodáig.

A csodáig, minek a neve gépiesített emberi faj,

az, aki marad, engedelmes rabszolgaként él,

és számára a gondolkodás tilos és baj.

Halálkártya. Ez lesz mindenki szomorú jövője,

ám, ha ellen tudnak állni a gonosz delejének,

nyitva áll az út egy jobb, szabadabb jövőbe.

Az értelem tava

Az értelem tava egy letűnt kor maradványa,

egykor csodás napokat látott maga körül,

ám mára beindult a végső hanyatlása.

Egy mély völgyben található az ősidők óta,

sűrű erdővel borított hegyek néznek le rá,

és annak idején sok állat hallott róla.

Lejártak a partjára magukba szívni a tudást,

s naponta itták a kristálytiszta, dús vizét,

majd gyakorolták a menekülést, futást.

A tó fénykorában az egész helyet betöltötte,

s néha már olyannyira megtelt életerővel,

hogy a szárazabb helyeket is elöntötte.

Áldásos hatása érvényesült fűben és fában,

miatta borultak virágba a közeli mezők,

s vize éltette őket télben és nyárban.

Egy idő után zavaros víz csörgedezett belé,

teli vegyi méreggel, trágyával, kosszal,

és a szenny tömegével indult felé.

Mikor elérte, sűrű és sötét mocsok lepte el,

bűzös lett, az állatok ivás után meghaltak,

s a természet érezte, ez gonosz jel.

Az értelem tava a kiszáradás szélére került,

sekély lett, ám elérte egy friss vizű patak,

s a tó a végzet elől a reménybe merült.

Áram nélkül

Áram nélkül sötétbe borul a világon minden,

felüti a fejét a pánik, a félelem, a rettegés,

s nem csillog fény a sok lopott kincsen.

Leáll a fűtés és nem nyithatnak ki az üzletek,

a benzinkutak bezárnak, s nem lesz ivóvíz,

senki nem ünnepel semmilyen ünnepet.

A hűtőkben megromlik az a sok tartalék étel,

s nem lehet lehúzni a wc. tartályokat sem,

nagy a gond és efelől nem lehet kétely.

Az egészségügy véglegesen tönkre lesz téve,

bár ez nem okoz semmiféle nehézségeket,

a betegek eddig is semmibe voltak véve.

Az internet leáll, a kapcsolatok megszűnnek,

minden igaz hírforrás el lesz hallgattatva,

s az igazságért küzdők végleg eltűnnek.

Az állatok és a növények víz nélkül halottak,

a gazdáik nem tudnak rajtuk sem segíteni,

hiszen maguk is a vég szélére jutottak.

Valamennyi vállalkozás örökre tönkre megy,

az emberek nagy része eltűnik e világból,

s aki megmarad, arra vár a gonosz kegy.

Áram nélkül megtörik a lelkeket véglegesen,

rabokká, szolgákká, s robotokká alakítják,

mindezt leírja a sötét terv részletesen.

Az egykori bátorság

Az egykori bátorság sajnos mára már tovaszállt,

elillant a történelem porával együtt messze,

s helyébe a félelem iszonyú terhe szállt.

Egykor az elődeink a vérüket ontották a hazáért,

hatalmas áldozatokat hoztak, fejek hullottak,

ma pedig alig mer kiállni valaki magáért.

A rettegés lett az úr, ebben az elbutuló világban,

a megszólaláshoz is óriási erőre van szükség,

s közben a lélek belül szenved magában.

Összefogás nélkül ez az állapot tartós maradhat,

s mindenki kiszolgáltatott senkivé fog válni,

miközben világ a pusztulás felé haladhat.

Az egykori bátorság emléke a homályban lapul,

és nem csilloghat, mint azt egykoron tehette,

újabban önnön gyávasága ejtette rabul.

A homályzóna mélyén

A homályzóna mélyén várakoznak a szörnyek,

már ők az urai a hegyeknek, a völgyeknek,

s nekik hajlonganak a fenyők, tölgyek.

Azonban keveslik mindezt, nekik az egész kell,

a legapróbb fűszál, a legpompásabb virágok,

különben sötét lelkük nyugalmat nem lel.

Állandó homályt küldenek a rétekre, mezőkre,

és folyvást leselkednek a figyelő szemeik,

biz senki nem juthat nélkülük előbbre.

Beférkőznek a tudatba, megfertőzve az elmét,

kiölik onnan a pozitív gondolatok esélyét,

s elrabolják az összes rettegő lelkét.

A homályzóna mélyén csak a pusztulás terjed,

s zuhatagként ömlik a gonoszság folyama,

mindez a borzalom sok jót nem sejtet.

Az értelem halála

Az értelem halála elkezdődött, s erőteljesen halad,

mindenfelé látszik az arcokon eme probléma,

s a sötétség mérge minden sejtbe tapad.

Akit megfertőzött e gyilkos méreg, annak túl késő,

leépíti a gondolkodást és a saját akarat erejét,

s hamarosan eljön a pillanat, a végső.

Nem lesz többé remény a javulásra, a szépre, jóra,

és nem lesz bocsánat az elkövetett hibákra,

ezen embereknek megáll majd az óra.

Az értelem halála a világ halálát is jelenti egyben,

mindez a borzalmas végzet megelőzhető,

ha az igazság fátyla végre fellebben.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31