Saját alkotásaim
Fáradtan bágyadt percek,
a levegő csak úgy serceg.
Izzasztva lenyom és leöl,
akárkit pusztulásra jelöl.
Nem kímél senkit és soha,
gyilkolás után elszáll tova.
Sziréna hangja száll, hallik,
az élet rossz irányba zajlik.
Mindenki szenved, harcol,
a sors védteleneket sarcol.
A hőség kegyetlen, s álnok,
szétfoszlanak a szép álmok.
Végtelen űr, a nagy üres tér,
a semmi élettelen halmaza,
s egyszer az anyag életre kél,
növekszik a molekulák garmada.
Szétrobbanva tágulnak tovább,
gyorsulva száll a létrejött idő,
mind messzebbre halad odább,
mint az élet sokféleségét hirdető.
Évmilliók pora lepi be az utat,
melyet maga mögött hagyott,
mindenfelé csak keres és kutat,
majd alkotott egy igen nagyot.
Egy csodásat, egy élettel telit,
dúsat, termőt, egy bőséges teret,
hol az élőlények örömüket lelik,
s ennél szebb talán nem is lehet.
Kialakult azonban a halálos kór,
gyorsan fejlődő,gyilkos daganat,
amerre nő, csak mérgeket szór,
pusztítva a körülötte lévő falakat.
Semmit nem kímélve növekszik,
nyomában nincs más csak halál,
a sötétség hatalomra törekszik,
az élet kiutat ebből nem igen talál.
Létrejött egy pazar, s csodás Rózsabokor,
amelyen a szépség és a nyugalom honol.
Végtelen számú társa közelebb, s távol,
élte saját életét a végtelenségben, bárhol.
Egyszer azonban kialakultak rajta a tetvek,
elárasztották mindenféle mocskos szennyek.
Élősködtek rajta, szívták az életadó „vérét”
miközben gyarapították az elnyomók népét.
Fájt ez a Rózsának, nem érezte jól magát,
s megpróbálta ellátni valamennyiük baját.
Nem nagy sikerrel. Tüskéi nőttek, de hiába,
segélykérő hangja nem jutott távoli világba.
A tetvek eközben szaporodtak irdatlan méretben,
holott tudták, hogy ez a világ véges. Lélekben.
Ám nem törődtek vele, legyen az más gondja!
Ne tömjék magukat? Nekik azt senki ne mondja!
A Rózsa megpróbálta lerázni őket a szélben,
nem ment, már csak egyben bízhatott, a télben.
A tetű népség tudatáig nem jutott el semmi,
ők „csak” a rózsán akartak uralkodni. Ennyi.
A hízott tetvek elfoglalták a levelek nagy részét,
ezzel a levélvégekre szorították népük jó részét.
Elpusztult a csodaszép Rózsa! Nem bírta tovább!
A tetvek is belehaltak, innen nem juthattak odább.
Felhők vonulnak az égen,
sötétbe borul majd a világ,
kiáltások hallanak az éjben,
halálát leli az összes virág.
Ármány és gonosz tör előre,
kín és pusztulás a nyomában,
sok jó nem származhat belőle,
elvész minden a homályban.
A képzelgések ideje véget ér,
a kegyetlen való valóra válik,
a hízelgésekből senki sem kér,
a hitványakkal a sors elbánik.
Az öntelt gőg ideje már lejárt,
a tisztességtelen biztos meghal,
a remény esélye végleg bezárt,
róluk jót soha, senki nem hall.
Végleg eltűnik az élet kapuja,
visszautat egy lélek sem talál,
elszáll valamennyiük hamuja,
mindennek véget vet a halál.
A világ a végzete felé rohan,
ezt fel sem fogják oly sokan.
Feszültség, ármány, s harcok,
igaztalanul kiszabott sarcok.
Agymosott emberek garmada,
a háttérhatalom igazi gyarmata.
Nincs logika és az ész nem kell,
valódi nyugalmat senki nem lel.
Mindenki másra vár és számít,
a mézédes ígéretek sora elámít.
Lustán ráhagyott pillanatok sora,
nem lesznek eredményesek soha.
Figyelő szemek kísérik az utat,
mely a megsemmisülésre mutat.
A dölyfös kapzsiság uralma nagy,
ez csöppnyi kétséget sem hagy.
Az ember nappala sötétbe borul,
mindenfelől a halál szele tolul.
Kialszik a fény, véget ér az élet,
egyetlen lélek sem éli túl a véget.
Az emberi történelem forgatagában,
folyamatosak voltak a háborúk,
a lét minden mozzanatában.
Tömegeket irtottak ki isten nevében,
gyilkoltak, raboltak és dúltak,
a véres csaták hevében.
Leigáztak országokat, népeket, hazát,
elrabolták a javakat, területeket,
elnyomva az igazság szavát.
A gyűlölet, a kapzsiság vezérelte őket,
a hatalomvágy emésztő tüzében,
vágattak le kezeket, s főket.
Nőket, gyerekeket erőszakoltak rendre,
aki ellenállt az életével fizetett,
keményen intették csendre.
Ma sincs másképpen, csak más a háttér,
gyilkosabb fegyverekkel bírnak,
biz a világra a béke ráfér.
Azonban erre semmi esély nem látszik,
a világ igazi urai telhetetlenek,
valamennyi istent játszik.
Nem atombombákkal mérnek csapást,
hisz nem maradna épen semmi,
hiába küldenék a kaszást.
Sunyin pusztítanak, alattomos módon,
biológia háború a megoldásuk,
a tervüktől nincs ki óvjon.
Járványok tömegét állították már elő,
félelmet, rettegést gerjesztenek,
számukra a pánik a nyerő.
Karámba záratják az embereket bárhol,
cenzúrázzák az igazság szavát,
a világra ez a kör rászól.
Túlnépesedett a bolygó, pusztulni kell,
a kiválasztottak maradhatnak,
a többi esélyt nem lel.
A vakcinájukat kötelezővé fogják tenni,
hatásos adalékkal és chippel,
nem állja útjukat semmi.
A szabadság útja sajnos a végéhez érhet,
a látszata is megsemmisülhet,
kegyelmet nem kérhet.
Az utódokra csupán a sötét jövő marad,
sokszor eszükbe jutnak elődeik,
kik miatt sorsuk arra halad.
Pislákol még a remény halovány fénye,
az öntudatnak ébredni muszáj,
különben mindennek vége.
Az állatvilágban zajlik az élet,
területért és élelemért vívnak,
a küzdelem soha nem ér véget,
fajuk megmaradásában bíznak.
Egyre keményebb köztük a harc,
a betolakodó élősködőktől félnek,
minden percük egy valóságos sarc,
folyamatosan rettegésben élnek.
Sötét dögkeselyű kering fölöttük,
árnyékot vet akármerre is repül,
jelenléte széthúzást okoz közöttük,
más fajokkal ő biz soha nem vegyül.
Egész életében tetemeken gázolt,
fajtársaival folyton vérben fürdött,
a hiénákkal igen jó kapcsolatot ápolt,
állandóan uralmi pozícióért küzdött.
Még repül, de az idő eljárt felette,
lassan utoléri őt a végzete, a halál,
az elkobzott dögöket már megette,
a reggel egy döglött keselyűt talál.
Gonosz háború zajlik, melyet nem
nyíltan, atomfegyverekkel vívnak,
gyilkos kórt küldtek erre a világra,
s önmaguk teljes sikerében bíznak.
Rettegés és káosz lett úrrá a Földön,
tönkretéve mindazt, mi jól működött,
megroppantva a gazdaságok világát,
ámbár tettük le senkit nem nyűgözött.
Válságot idéznek elő, mely végzetes,
mely felbonthatja a nemzetek határát,
eltiporva ezzel a szabadság látszatát is,
lezárva a nézetek közötti sunyi vitáját.
Létrejön egy új rend, egy új szolgaság,
a globális hatalom sötétsége lesz az úr,
nem lesz több szavazás, vagy választás,
a siralmak halmaza a végtelenbe nyúl.
