Saját alkotásaim
Lélek nélkül, csupán lélektelen test az ember,
érzéketlen és közömbös mások bajaira,
s színtiszta nyugalmat nem lel.
Nem dobogtatja meg a szívét senki fájdalma,
nem érez szeretetet, sem más érzelmet,
és ocsmány színjáték a szánalma.
A segítsége nem őszinte, mindig érdek hajtja,
és a szenvedést szenvtelen arccal nézi,
életben csak a gőgössége tartja.
Lélek nélkül a fény elveszti a ragyogó erejét,
nem melenget, nem simogat soha többé,
s nem tölti be a jótékony szerepét.
Mindenkiből előtörhet olykor a rossz énje,
főleg ha bántják, ha megsértik a lelkét,
s ilyenkor bárkit eltenne a jégre.
Hőség idején szintúgy árad a düh, a harag,
s minél jobban szenved ettől az ember,
a kínja annál inkább vele marad.
Mindenkiből előtörhet a pusztítani akarás,
amit megpróbálhat elnyomni, leplezni,
s végül rájön, felesleges a tagadás.
Fel nem fogható érzés, milyen újra szabadnak lenni,
és ledobni a lelket a sötét mélybe lehúzó súlyokat,
s megkönnyebbülve, boldogan előre menni.
Elképesztő, amikor újjáéled a halottnak hitt remény,
s elhessegeti a tudatot fogva tartó sötét felhőket,
a Nap pedig ismét felragyoghat életünk egén.
Fel nem fogható az a sötétség, s a gonoszság árnyai,
az a folyamatos rettegés, melyet ezek kiváltanak,
ám végül mégis lehullanak a rabságnak láncai.
Sötétség után a fényre kijutni, szinte hihetetlen,
az elme csak igen nehezen tudja felfogni is,
s ez a lélek számára bizony mérhetetlen.
Ledobni a láncokat magunkról mámorító érzés,
felülmúlja a legszebb álmainkat, vágyainkat,
s hogy ez mennyire jó, az nem kérdés.
Megszabadulni a rabigától, talán el sem hihető,
és egyszerűen nehéz ennél jobbat kívánni is,
mert ez a teher tovább már nem vihető.
Sötétség után a fényre kikerülni, igazán mesés,
s lehet róla sokat ábrándozni, utána áhítozni,
ám amit tehetünk érte, az sosem kevés.
A mobilok bűvöletében éldegélnek az emberek,
a szemük szinte már összenőtt a képernyővel,
és nem tűnik fel, ha valami nem kerek.
Ilyetén lemaradnak a valódi világ szépségeiről,
s nem lesz saját gondolatuk szinte semmiről,
az élet kérdéseiről, a lélek mélységeiről.
Így lesznek befolyásolhatóak és engedelmesek,
mindenre bólogatóak, s küzdeni képtelenek,
akik minden normalitást elfelejtenek.
A mobilok bűvöletében elvesznek az érzelmek,
elhomályosul a tudat, s mindaz, ami emberi,
ugyanakkor megmaradnak a félelmek.
Mikor valaki fiatal, még hevítik az édes álmok,
teli van reménnyel és forró vágyakkal,
s nem sejti, a világ milyen álnok.
Mire rádöbben a valóságra, sajnos bizony késő,
számtalan kudarc éri, sok sebből vérzik,
és rájön, az útja nem lesz fénylő.
Ellenkezőleg, igen sok nehézség gyötri a lelkét,
rengeteg gondja akad és sokat csalódik,
s elveszni látja valamennyi tervét.
Mikor valaki fiatal, nem hisz az előtte járóknak,
a tanácsaikat kineveti, butaságnak tartja,
és elhiszi, soha nem bánkódhat.
Olyan hamar elvirágzik a sok varázslatos virág,
kisebbek és nagyobbak, csábító illatúak,
sárgák, pirosak, fehérek, meg lilák.
Színpompásak és változatosak, igazi szépségek,
szemet gyönyörködtetőek, lélekre hatóak,
jelképei ők a szeretetnek, s békének.
Kifejezhető velük a szerelem, a vágy és a bánat,
a boldogság, az ártatlanság, a szenvedély,
a ragyogás, a tisztaság, s a csodálat,
Olyan hamar elvirágzik mind, sajnos túl hamar,
csekélyke időt ad nekik az anyatermészet,
ám a látványuk lenyűgöző és pazar.
Amíg valaki meghal, számtalan problémája akad,
alig van nap, amikor igazán nyugodt lehet,
s mindez a világ gonoszságából fakad.
Rengeteg küzdelem és sok félelem keseríti a létet,
számtalan gond nehezíti a mindennapokat,
ám az élet nem érhet ilyen csúfos véget.
Muszáj küzdeni, mert egyszerűen más kiút nincs,
s ez még akkor is igaz, ha sajnos hihetetlen,
bizony az akarat, a kitartás nagy kincs.
Amíg valaki meghal, szétzúzzák a lelkét sokszor,
megalázzák, megtiporják és földbe tapossák,
viszont a remény így is az életre voksol.
Nem lehet szeretetet venni, azt ki kell érdemelni,
meg kell dolgozni érte, jó szívvel, tettekkel,
és minden lépést fontos mérlegelni.
Az igazi szeretet őszinte, segítőkész, ragaszkodó,
támogató, melengeti a lelket gondok idején,
és soha nem erőszakos, parancsoló.
Nem lehet szeretet nélkül élni és nem is érdemes,
túlontúl rideg, kemény, s kegyetlen világ ez,
melyben a szeretet nagyon is lényeges.
A lélek sebei sokszor életünk végéig kísérnek,
s habár néha felcsillan a vigasz reménye,
valójában meg úgysem kímélnek.
Sajnos hihetetlen fájdalom okozására képesek,
s olykor-olykor megszűnnek rövid időre,
ám elfeledni képtelen őket a képzelet.
Eme sebeknek okozója lehet gyász, szerelem,
kudarc az élet színpadán, nagy csalódás,
és kihagyott lehetőségek, vegyesen.
A lélek sebei bár láthatatlanok, szinte izzanak,
az ember próbálja ügyesen titkolni őket,
s reméli, eljön a számára a pirkadat.
