Saját alkotásaim
Mikor leszáll az éj, felragyognak a csillagok,
s közöttük mosolyog a kerek arcú Hold,
mely odafönt is érzi a virágillatot.
A kertekben nyugalom honol, csend és béke,
ilyenkor nő a fű, mindenfelé új élet sarjad,
s lepihennek a nappal állatai végre.
Mikor leszáll az éj, csodás álmok kelnek útra,
életre keltik a fantáziák varázslatos világát,
s ezt megteszik minden éjszaka, újra.
Nyugodalmas éjszakákon, amikor világít a Hold,
s körötte fényesen ragyognak a csillagok,
az alvó világ nem is olyan zord.
Mindenfelé békesség árad, s a félelem is lepihen,
a nyugalmat változatos álmok színesítik,
s talán hihetetlen, de van ilyen.
Nyugodalmas éjszakákon az élet szépnek látszik,
s miközben baglyok suhannak csendesen,
a Hold fénye az ablakokon játszik.
A kerek arcú Hold az útját mosolyogva járja,
s csillagokkal körülvéve ragyog az éjben,
hisz tudja, őt sok aludni vágyó várja.
Bepillant, s bekacsint szinte minden ablakon,
mosolyogva szökdel az esti felhők között,
a mai este játszadozni kiváló alkalom.
A kerek arcú Hold fényesen tündököl az égen,
szép álmokat és reményt sugall amerre jár,
s így emlékeznek reá, oly sok mesében.
A Nap és a Hold, két jó testvér oly régóta,
folyamatosan keringenek az időben,
és soha nem voltak béklyóba.
Akadály nélkül járták és járják az útjukat,
s váltják egymást a szokások szerint,
nem megtagadva a múltjukat.
A Nap és a Hold örökké társak és barátok,
nem fáradnak el, s nem is pihennek,
nincsenek előttük határok.
Mikor a Nap ébred, s lassan kinyitja a szemét,
kissé még álmatagon néz szét maga körül,
és egy ideig keresi az égen a helyét.
Mielőtt útnak eredne, morcog a felhők között,
ám hamarosan teljes fényében tündököl,
s ott áll a magasban, a világ fölött.
Onnan tekint le a Földre, s közben mosolyog,
míg gyönyörködik, megpillantja a Holdat,
és rákacsint, hiszen ők rokonok.
A Hold visszabólint, jelezve, hogy most látja,
oly ritkán vannak jelen mindketten nappal,
mivel őt az éjszaka nyugalma várja.
Mikor a Nap ébred, mindig vele tart a remény,
s általuk igazán gyönyörű is lehet az élet,
ahogy megírta ezt számtalan regény.
Csillagfényes éjszakákon, amikor a Hold ragyog,
vidám tündérek járják táncukat a friss levegőn,
s mindez így megy, míg eljönnek a fagyok.
Suhannak a széllel, csillognak az apró szárnyaik,
s mint megannyi apró gyémánt a sötét éjben,
bejárják a világnak legeldugottabb tájait.
Az emberi szemnek láthatatlanok e kicsi lények,
s fantáziának, az elme játékának tartják őket,
holott az idők legelejétől mellettük élnek.
Csillagfényes éjszakákon megjelenhetnek bárhol,
s a fogékonyabb emberek érzik a jelenlétüket,
annyira közel vannak, ám mégis távol.
