Saját alkotásaim
Az életünk elvész a mindennapok nyomorában,
legszebb éveink kimúlnak mások kezében,
s az emlékünk ott végzi a pocsolyában.
A magunkra jutó idő bizony elenyésző, s kevés,
az energiánkat felemészti a munka, a terhek,
a számtalan gond, az ivás és az evés.
Az életünk elvész, mielőtt még élhettünk volna,
s ha ki tudnánk bújni ebből az ördögi körből,
talán minden valami szebbről szólna.
Mindenkinek vannak gondjai, amik felőrlik a lelket,
kisebbek, nagyobbak, fájdalmasak és kínzóak,
s miattuk az ember nyugalmat nem lelhet.
Nincs igazán olyan, hogy teljesen felhőtlen pillanat,
és tökéletes békesség sem létezik, s nem is fog,
minden álom semmivé válhat egy perc alatt.
Mindenkinek vannak gondjai, amik elkísérik végig,
amelyektől nem tud megszabadulni talán soha,
s melyek miatt a szív folyamatosan „vérzik”.
Egymást kézen fogva, könnyebb mindent túlélni,
elviselni a mindennapok terheit, ezt a világot,
s a félelmeken, a fájdalmakon túllépni.
Könnyebb megbirkózni a gondokkal, csalódással,
a veszteségek sorával, az igen nehéz sorssal,
és szembesülni a színtiszta valósággal.
Tisztább szívvel lehet szeretni, s őszintének lenni,
vidámabban megélni az élet számtalan percét,
és egy sikeresebb, boldogabb sorsért tenni.
Egymást kézen fogva, sokkal bátrabb is az ember,
nyugodtabb, meggondoltabb és segítőkészebb,
s ilyetén talán, emberibbé válhat egyszer.
Fiatalon még minden szebb és sokkal másabb,
könnyebbnek tűnnek a terhek, a gondok,
s a lehetőségek köre sokkal tágabb.
Az egészség még alapvetően jó, az elme hasít,
a test strapabíróbb, sokkal kevésbé fárad,
s kevesebb mindaz, ami csak taszít.
Rózsaszín útjukat róják, az álmok és a vágyak,
a remény sokkalta erősebb, mint később,
s a sóhajok is ritkábban szállnak.
Az idősek jó szándékú tanácsai nem fontosak,
mesének, hihetetlennek tűnhetnek olykor,
s félvállról lehet venni a gondokat.
Fiatalon még elképzelhetetlen a későbbi bánat,
és nevetségesnek látszanak a problémák,
ám a valóság később jól arcul vághat.
Mindennapi küzdelmek színesítik az életünket,
és nem hagynak egy nyugodt percet sem,
így örömmel fogadjuk a végzetünket.
Nincs is jobb, mint gondokkal terheltnek lenni,
folyton küszködni valamivel és valamiért,
s önmagunkért meg semmit sem tenni.
A pihenésre semmi szükségünk, az értelmetlen,
halálig dolgozni és tanulni, na az már igen,
csak ezt bevallani bizony kényelmetlen.
Mindennapi küzdelmek simogatják a lelkünket,
s miután megfosztatunk minden reménytől,
az dobja csak fel igazán a kedvünket.
Annyi terhet kell cipelni mindenkinek, ki él,
és annyi gondot muszáj megoldani,
az illető bármennyire is fél.
Olyan sok nehézséggel szembesülhet bárki,
hihetetlen mennyi gyötrelem akadhat,
s így nehéz két lábon állni.
A meg nem értés mindennapos, s kegyetlen,
a valóság ridegebb, mint az elmélet,
és nem az a baj az egyetlen.
Annyi terhet kell cipelni, mi letör és sokkol,
mi annyira megvisel, szinte elpusztít,
s ez jár a fejekben sokszor.
Megannyi teher nehezíti a napokat, az éveket,
felemésztve rengeteg erőt és energiát,
s megrövidítve az emberi életet.
Eme teendő halom elvonja a figyelmet másról,
nem igen hagy lehetőséget elmélkedni,
s megfoszt társtól, vágytól, gyásztól.
Kiöli a lelkeket, s szinte élő holtakká változtat,
eltompít, megvisel, kiszolgáltatottá tesz,
és tehetetlenné, gyengévé kárhoztat.
Megannyi teher mérgezi és keseríti a perceket,
elmossa a szeretet lángját, a jót, a szépet,
s megfásít felnőttet, gyermeket.
Mily terhet cipel egy lélek, az fel nem fogható,
mindenkinek megvan a saját búja, keserve,
ami másokkal meg nem osztható.
Annyi fájdalmat kell kibírni és eltűrni sokszor,
s annyi elutasítással muszáj szembesülni,
amennyire az ember nem is gondol.
Öröm és vidámság nélkül kegyetlen ez az élet,
hihetetlenül nehéz megvédeni önmagunkat,
s ez a világ nem érdemel ilyen véget.
Nem érdemel, hiszen még él benne jó és szép,
szeretet, szerelem, ragaszkodás, vágyak,
s az ég lehet még felhőtlenül kék.
Mily terhet cipel egy lélek, talán ki nem derül,
s mégis meg kell próbálni úgy hozzáállni,
hogy a szív kerekedhessen felül.
Könnyebb a szemeket behunyni, mint látni a valót,
és könnyebb nem tudomást venni a gondokról,
mint elzavarni minden hazugot, s csalót.
Kényelmesebb mások kínján viccelődni, s tréfálni,
semmint megoldani mindenkinek a saját baját,
az elől persze nehéz csak úgy elsétálni.
Egyszerűbb félrenézni, amikor sokan szenvednek,
s nem meghallani a segítségkérést, a fohászt,
persze végül mindenkinek csengetnek.
Könnyebb a szemeket behunyni, s másra gondolni,
akarattal elhessegetni az igazságot, a veszélyt,
és nehezebb építeni, mint rombolni.
Csupa vidámság az élet, gondok, bajok és terhek,
minden napra akad baleset, rablás, gyilkolás,
s a házaikban gyakran időseket is vernek.
Egyre kevesebb a kapható élelem, az is túl drága,
visszatartják a cukrot, a lisztet és sok mást is,
zajlik a lelkekben a megkeseredett dráma.
Hihetetlen mértékben nőnek a rezsiárak, az égig,
ám ez még semmi, lesz ennél sokkal rosszabb,
és sokak életét sorscsapások kísérik végig.
Tervezett háborúk zajlanak, az infláció hatalmas,
méregtől hullanak az emberek nap, mint nap,
s ez a világ újabban igencsak szánalmas.
Bizony mennyi ok van az örömre és a nevetésre,
mindenfelé kacaj hallik, ölelkeznek a barátok,
s közben nem lesz elég hely a temetésre.
Csupa vidámság az élet és minden perc élmény,
szebb és jobb dolgokat álmodni sem lehetne,
a kérdés csak az, hogy ki nevet a végén.
