Mindenki fölött

Mindenki fölött eljár az idő, s mind elkopunk,

sem az elménk, sem a testünk nem a régi,

és biz lassacskán teljesen elfogyunk.

 

A teljesítményünk gyengül, a lelkünk kifárad,

nem tudunk gyorsan futni, mint egykor,

és a szánk már a beszédtől kiszárad.

 

Nem tudunk felugrani az asztalra páros lábbal,

nem ragyogunk, mint a fény a sötétben,

és nem birkózunk meg sok számmal.

 

A vágyaink még éltetnek, bár a szívünk fárad,

az érzéseinkben sokkal több a zűrzavar,

és az énünk eme helyzet ellen lázad.

 

A feledékenység többször látogat meg minket,

s minden alkalommal másként látjuk azt,

mennyire tudjuk teljesíteni a szintet.

 

Ugyanakkor mások ugyanazt várják el tőlünk,

ugyanazt, mint húsz, netán harminc éve,

s nem nézik, hogy mi is lett belőlünk.

 

Mindenki fölött ott függ a végzetnek kaszája,

s hiába nem hagytuk el fiatalon a világot,

utunk egyetlen helyre vezet, a halálba.

constant 63613 480

Elkopik a test

Elkopik a test, miközben a lélek fiatal marad,

hajdani önmagának torz mása csupán,

s igen gyorsan a vég felé halad.

 

Fokozatosan veszít az erejéből és fáradékony,

mindenféle elváltozás mutatkozik rajta,

lassabb, kimerültebb, aluszékony.

 

Immáron nem tud gyorsan futni, sem ugrálni,

nem kitartó és minden hamar megviseli,

szeretne inkább otthon bujkálni.

 

Ezt azonban nem teheti, nem is hagyják neki,

s bár a benne lakozó lélek kitartásra kéri,

bármit is tesz, fájdalommal teszi.

 

Elkopik a test, ahogy az idő sebesen száguld,

legvégül már jártányi ereje sem marad,

s kiszáll belőle a lélek, akivel társult.

istockphoto 638366606 170667a

Mily terhet cipel egy lélek

Mily terhet cipel egy lélek, az fel nem fogható,

mindenkinek megvan a saját búja, keserve,

ami másokkal meg nem osztható.

 

Annyi fájdalmat kell kibírni és eltűrni sokszor,

s annyi elutasítással muszáj szembesülni,

amennyire az ember nem is gondol.

 

Öröm és vidámság nélkül kegyetlen ez az élet,

hihetetlenül nehéz megvédeni önmagunkat,

s ez a világ nem érdemel ilyen véget.

 

Nem érdemel, hiszen még él benne jó és szép,

szeretet, szerelem, ragaszkodás, vágyak,

s az ég lehet még felhőtlenül kék.

 

Mily terhet cipel egy lélek, talán ki nem derül,

s mégis meg kell próbálni úgy hozzáállni,

hogy a szív kerekedhessen felül.

sad 659422 480

Amikor a lélek belefárad

Amikor a lélek belefárad, a test is hamar feladja,

leépül, megbetegszik, s teljesen ronccsá lesz,

mielőtt önmagát a halálnak megadja.

 

Addig azonban számtalan kín és fájdalom gyötri,

hihetetlen gyötrelmek színesítik a végső utat,

s mindezek elől képtelenség elszökni.

 

Amikor a lélek belefárad, fájlalja azt is, hogy élt,

hiszen vajmi kevés jóban, örömben volt része,

s földi léte nagy részében csakis félt.

woman 3758052 480 1

Mit bizonyít a fájdalom

Mit bizonyít a fájdalom? Azt hogy még élünk,

s azt, hogy továbbra is küzdenünk kell,

bármennyire szenvedünk és félünk.

 

Azt, hogy nem alhatunk békésen, s nyugodtan,

érezzük az élet súlyát az utolsó percig,

és nem bújhatunk el a zugokban.

 

Mit bizonyít a fájdalom? A sorsnak a nehezét,

a reánk váró terhek gyors növekedését,

míg megtaláljuk a végső út elejét.

autumn 3186876 480

Mivé válik

Mivé válik az ember tragikus körülmények között,

mikor megfeledkezik arról, hogy ki is volt rég,

s mennyi mindent hagyott maga mögött?

 

Mikor elfeledi a régi szép időket és egykori álmait,

s hagyja homályba veszni a kedves pillanatokat,

amik feltüzelték a lelke rejtett vágyait?

 

Amikor már nem igazán önmaga, s mindene sajog,

az egészségét aláásta a megszámlálhatatlan baj,

s amikor a jövője immár nem ragyog?

 

Mivé válik ez a világ a folytonos félelem korában,

a ridegség, kegyetlenség, érzéketlenség idején,

s marad egyáltalán valami jó a nyomában?

istockphoto 1367871877 170667a

Mindenkinek megvan a maga terhe

Mindenkinek megvan a maga terhe, ez így igaz,

megvan a saját problémája, kínja és gondja,

s ez bizony senki számára nem vigasz.

 

Olyan dolgokkal kell küzdeni életünk folyamán,

amelyek legtöbbje egyre kibírhatatlanabb,

s mind együtt utazunk a sors vonatán.

 

Elszenvedjük az igazságtalanság gyilkos voltát,

az állandó kiszolgáltatottságot, az adókat,

és közben letagadják létünk mivoltát.

 

Mindennap húzzuk az igát, s jobb mégsem lesz,

vajon mikor jön már rá az emberek zöme,

hogy értük a hatalom semmit nem tesz?

 

Mindenkinek megvan a maga terhe, ez iszonyú,

s nem úgy tűnik, hogy ennek vége lehet,

ez pedig lelkeket kiölő és szomorú.

alone 279080 480

Mi az öröm

Mi az öröm az öregedésben és az elkopásban,

az egyre több fájdalomban, a kínokban,

s a közelgő utolsó felvonásban?

 

Mi a jó abban, ha ráncossá válik a feszes bőr,

ha a szem nem lát el az utca túloldaláig,

s ha mindenhol kinő a sötét szőr?

 

Mennyire tetszik, mikor eltorzul a csinos test,

az izmok elveszítik a régi feszességüket,

s az egykori aktivitás mára rest?

 

Hogyan hat, mikor a vonzerőnek végleg vége,

és a szépség, mi egykor fennen ragyogott,

elbujdokol a nem létező bús fenébe?

 

Mennyire szörnyű az, amikor eltávozik az ész,

egyre jobban leszáll a sötétség homálya,

s állandóan remeg mind a két kéz?

 

Minő lélekölő, mikor az emberen kiüt a ragya,

nem kívánatos domborzatok tűnnek elő,

s egyre gyorsabban hullik ki a haja?

 

Mi az öröm egykori önmagunk elvesztésében,

az emlékeink megkopásában véglegesen,

s a megmaradó semmi teljességében?

woman 71735 480

A sóhajok hazájában

A sóhajok hazájában bizony rengeteg a sóhaj,

nagyon sok a szenvedés, a fájó csalódás,

és a semmibe száll a számtalan óhaj.

 

Még napfény idején is felhők borítják az eget,

a vidám kacagás is bút, szomorúságot rejt,

és sokszor nem is szeret, aki szeret.

 

Könnyek patakjai patakzanak gyakorta lefelé,

és tőlük csillognak a vágyakozó szemek,

miközben a lélek elfordul befelé.

 

A sóhajok hazájában nem tündérálom az élet,

és sajnos ez így fog maradni mindaddig,

amíg a gonosz uralma nem ér véget.

istockphoto 1288800372 612x612 1

Nincs idő

Nincs idő, hallani oly sokszor a nap folyamán,

számtalan a panasz, a sirám, s a fájdalom,

mégis tömegek ülnek a végzet vonatán.

 

Ülnek és várnak, nem értik, mi, miért történik,

a szemük előtt zajlanak a dolgok nyíltan,

s fölöttük a sötétség vihara örvénylik.

 

Az értelem és az életösztön koldusként remeg,

házatlan, s hazátlan senkivé lettek téve,

s mindkettőjük a félelemtől beteg.

 

Nincs idő semmire, ezt mondogatják, s hiszik,

és ezen okból kifolyólag várnak a csodára,

azután ámulnak, hogy sokra nem viszik.

clock 4903265 480
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.