Mi az öröm az öregedésben és az elkopásban,
az egyre több fájdalomban, a kínokban,
s a közelgő utolsó felvonásban?
Mi a jó abban, ha ráncossá válik a feszes bőr,
ha a szem nem lát el az utca túloldaláig,
s ha mindenhol kinő a sötét szőr?
Mennyire tetszik, mikor eltorzul a csinos test,
az izmok elveszítik a régi feszességüket,
s az egykori aktivitás mára rest?
Hogyan hat, mikor a vonzerőnek végleg vége,
és a szépség, mi egykor fennen ragyogott,
elbujdokol a nem létező bús fenébe?
Mennyire szörnyű az, amikor eltávozik az ész,
egyre jobban leszáll a sötétség homálya,
s állandóan remeg mind a két kéz?
Minő lélekölő, mikor az emberen kiüt a ragya,
nem kívánatos domborzatok tűnnek elő,
s egyre gyorsabban hullik ki a haja?
Mi az öröm egykori önmagunk elvesztésében,
az emlékeink megkopásában véglegesen,
s a megmaradó semmi teljességében?
