Saját alkotásaim
A kerek arcú Hold az útját mosolyogva járja,
s csillagokkal körülvéve ragyog az éjben,
hisz tudja, őt sok aludni vágyó várja.
Bepillant, s bekacsint szinte minden ablakon,
mosolyogva szökdel az esti felhők között,
a mai este játszadozni kiváló alkalom.
A kerek arcú Hold fényesen tündököl az égen,
szép álmokat és reményt sugall amerre jár,
s így emlékeznek reá, oly sok mesében.
Csillagfényes estéken, mikor a Hold magasan jár,
csilingelő madárdal hangjait viszi a szellő,
s az élővilág pihentető nyugalomra vár.
Lassan elcsitulnak a neszek, a zörejek és a zajok,
a legtöbb ember hazatér, eleget szorgoskodtak,
s álomra hajtják a fejüket kicsik, nagyok.
Csillagfényes estéken útjukra indulnak az álmok,
s miközben csodás helyekre viszik az alvókat,
az éjben szentjánosbogarak ropják a táncot.
A sötétség lelketlen szörnyei nem pihennek soha,
folyamatosan vadásznak, hisz telhetetlenek,
s az éjben nem látszik pusztításuk nyoma.
Pedig mindenfelé vértócsa jelzi, hogy ott voltak,
és sikeresen öltek, mert az étvágyuk óriási,
a tetteikről az ősidőkben is regék szóltak.
A sötétség lelketlen szörnyei rettegnek a fénytől,
föld alatti üregekben és odúkban lapítanak,
így védve magukat a Naptól, s a széltől.
Mikor a Nap lepihen, eljön a csillagok ideje,
fennen ragyognak az éjszaka sötétjében,
s nem zavarja őket a cudar tél hidege.
Olyanok, akár az apró gyémántok sokasága,
játékosan szórják szét ezüstös fényüket,
s nem süllyednek a feledés mocsarába.
Emlékük és szépségük az idők végéig kitart,
túlélik a galaxisok pusztulását az űrben,
s átvészelnek sok csillagközi vihart.
Mikor a Nap lepihen és a csönd is aludni tér,
a nyugalom a békességgel őrségbe indul,
s reggelig visszavonul a haragos szél.
Az ég drágakövei fennen ragyognak az égen,
mint apró és szikrázó gyémántok sokasága,
amik szétszóródtak az éjszakai szélben.
Látványuk varázslatos, titkok sokaságát rejti,
jótékonyan hat a szívre, ahogy a lélekre is,
s igazi erejüket csak kevés ember sejti.
Az ég drágakövei tükröződnek a szemekben,
sejtelmesen cirógatva a vágyak sokaságát,
s reményt mutatva az égi jegyekben.
Az álomvonat zakatol és sok szépet mutat,
amit az elme éber állapotában elnyom,
azon titkok között kutatja az utat.
A lélek alvás közben feltárja amire vágyik,
elővarázsol olyasmiket, amik izgatják,
s olyankor felhőtlenül játszik.
A fantázia szabadon, korlátok nélkül repül,
bárki bőrébe belebújhat éjszakánként,
s a végén mindig a jó kerül felül.
Az álomvonat zakatol, átszáguld az életen,
s pihenteti a testet, miközben ellazítja,
ám reggel megállni kénytelen.
Az éjszaka csillagai békésen ragyognak az égen,
fényük milliárdnyi éve utazik a galaxisban,
s vonzzák az emberi szemeket az éjben.
A fantázia különféle alakzatokat képzel belőlük,
érdekesebbé, misztikusabbá téve a napokat,
s számtalan történet, mese szól felőlük.
Az éjszaka csillagai megragadják a szívet, lelket,
ezüstös csillogásuk romantikára ösztönöz,
s alattuk sok ember boldogságra lelhet.
Csillagfényes éjszakán útjára indulnak a vágyak,
a régóta eltitkolt érzések feltörnek a mélyből,
s az álmok hátán az ismeretlenbe szállnak.
Ott keresnek valami fantáziadúsat, s valami újat,
elfeledve a sikertelenségeket, a kudarcokat,
és messzire hessegetve a keserédes múltat.
Csillagfényes éjszakán újra izzanak az érzelmek,
az érzékek finoman játszanak a lélek húrjain,
s mára aludni küldik a megfáradt értelmet.
Milliárdnyi csillag ragyog az éjszakai égen,
felülről tekintenek le valamennyiünkre,
s tündökölnek a galaktikus térben.
Mint az emberi lelkek, születnek és halnak,
állandó változás a létük a végtelen útján,
s maguk után emlékeket hagynak.
Milliárdnyi csillag sejtelmesen őrzi a titkát,
igéző fényük reményt ad az embereknek,
s életre kelti a szívükben lévő szikrát.
Egy pihentető éjszaka annyira jót tud tenni,
s nem vetekedhet vele biz a világon semmi.
A szép álmok a fáradt elmét megnyugtatják,
s azt, ki álmodik, az ismeretlenbe eljuttatják.
Egy pihentető éjszaka mindenkinek az álma,
éjjelente újra pislákol a reménynek a lángja.
Amíg alszunk, a lelki szemeinken át látunk,
és mindennap a következő éjszakára várunk.
