Saját alkotásaim
Teliholdas éjjel, amikor a Hold fennen ragyog,
s a csillagok között mosolyogva bandukol,
pihenőre térnek a kicsik, s a nagyok.
Mind álmodnak valami szépről, s valami jóról,
a rejtett vágyaik szárnyra kelnek az éjben,
s gyémántot varázsolnak a friss hóból.
Teliholdas éjjel, az ablakokat belepi a jégvirág,
és miközben békésen alussza álmát a világ.
ízelítőt ad az erejéből a tél, meg a jégvilág,
Egy nyugodalmas éjszakán, amikor a Hold ragyog,
az álmok elviszik az embert az ismeretlenbe,
ahol minden szép és nincsenek bajok.
Egy nyugodalmas éjszakán, fent, a csillagok között,
újra kalandokra indul a lélek, messzire szállva,
és a sok rosszat itt hagyja, maga mögött.
A tücskök zenéje messzire hallik az őszi estéken,
amikor a csillagok gyémántként ragyognak,
s a Hold járja szokásos útját az estében.
Ciripelésük egyfajta nyugalmat sugároz a térben,
és a hallatán romantikus hangulat támadhat,
érzelmek indulnak vadászatra az éjben.
A tücskök zenéje megcirógatja a szomorú lelket,
elfeledteti a bánatot, örömöt és reményt kelt,
s általa a legbékétlenebb is békére lelhet.
Álmodozni a sötétségben, amikor a Hold is alszik,
nem túl jó, a csillagok sem ragyognak odafönt,
és az elmékben valami furcsa vihar zajlik.
Rémálmok gyötrik a lelkeket, félelmet gerjesztve,
izzadtságtól tapadtan remegnek az alvó testek,
s menekülnének már mindebből fejvesztve.
Álmodozni a sötétségben, bizony keserű álmodás,
és persze mindez igen jó az éjszaka rémeinek,
melyeknek a mi létünk, egy rémes látomás.
Suhanó álmok járják a táncukat a csillagok között,
van mindenféle, jó, rossz, vidám, szomorú,
és ember áll, valamennyi mögött.
Emlékek, elképzelések, vágyak adják az alapjukat,
fantázia teszi színesebbé az estek sokaságát,
és éjjelente folytatják kalandjukat.
Suhanó álmok pihentetik a fáradt elméket reggelig,
ellazítják a testet, amely túl sok terhet cipel,
és ilyenkor nyugalomhoz engedik.
Varázslatos apró fények villannak fel éjjelente,
és mint apró gyémántok csillognak szerte,
ők viszik a lelkeket a végtelenbe.
Emberi szem csak ritkán pillanthatja meg őket,
hiszen az erdő mélyén, ahol táncot lejtenek,
a fák szinte már az égig nőnek.
Varázslatos apró fények cikáznak a titkos úton,
és velük szállnak az emlékek, a remények,
kívánva, hogy eme éj el ne múljon.
Mint apró gyémántok, úgy ragyognak a csillagok,
és az emberek, akik éjszakánként nézik őket,
azt mondják, ott fönt laknak az angyalok.
Ott élnek a szemek elől megbújva, s láthatatlanul,
onnan figyelnek és segítik a bajba jutottakat,
a tudtuk nélkül, kedvesen, számolatlanul.
Mint apró gyémántok, melyek megérintik a lelket,
úgy fénylenek a csillagok a legsötétebb éjben,
s általuk a legelesettebbek is békére lelnek.
Mikor leszáll az éj, felragyognak a csillagok,
s közöttük mosolyog a kerek arcú Hold,
mely odafönt is érzi a virágillatot.
A kertekben nyugalom honol, csend és béke,
ilyenkor nő a fű, mindenfelé új élet sarjad,
s lepihennek a nappal állatai végre.
Mikor leszáll az éj, csodás álmok kelnek útra,
életre keltik a fantáziák varázslatos világát,
s ezt megteszik minden éjszaka, újra.
Nyugodalmas éjszakákon, amikor világít a Hold,
s körötte fényesen ragyognak a csillagok,
az alvó világ nem is olyan zord.
Mindenfelé békesség árad, s a félelem is lepihen,
a nyugalmat változatos álmok színesítik,
s talán hihetetlen, de van ilyen.
Nyugodalmas éjszakákon az élet szépnek látszik,
s miközben baglyok suhannak csendesen,
a Hold fénye az ablakokon játszik.
A kerek arcú Hold az útját mosolyogva járja,
s csillagokkal körülvéve ragyog az éjben,
hisz tudja, őt sok aludni vágyó várja.
Bepillant, s bekacsint szinte minden ablakon,
mosolyogva szökdel az esti felhők között,
a mai este játszadozni kiváló alkalom.
A kerek arcú Hold fényesen tündököl az égen,
szép álmokat és reményt sugall amerre jár,
s így emlékeznek reá, oly sok mesében.
