Saját alkotásaim
A csillagok útján sétálnak az eltávozó lelkek,
köröttük mindenfelé varázslatos az űr,
s ők remélik, végre békére lelnek.
A galaxisok között hihetetlen az a nyugalom,
ami eddig elképzelhetetlen volt számukra,
s annak, ki idejut, ez igazi jutalom.
A csillagok útján haladva az emlékek szépek,
hisz megszépültek e csodás ragyogásban,
s ebben nem volt részük, amíg éltek.
Varázslatos világegyetem, a végtelen pazar világa,
csillagködök, kvazárok, üstökösök, meteorok,
és galaktikus szépség minden irányba.
Felfoghatatlan méretek és el nem képzelhető jövő,
az anyag folyamatosan változik a kinti térben,
s a rejtélyek sokasága mindent átszövő.
Varázslatos világegyetem, amelynek nincs határa,
szupernóvák, fehér törpék, bolygók, s holdak,
az életre valamennyiüknek van hatása.
Minden pillanat egy újabb lehetőséget kínál,
egy másik esélyt és valamiféle varázst,
a sors sokszor újabb táncra hív már.
Csak az emberen múlik, hogy mit is lép erre,
van-e bátorsága megragadni eme esélyt,
vagy maga sem tudja hova, merre.
Amit hagy örökre elsuhanni, azt bánni fogja,
amíg csak él, mindennap kínozza majd,
s ez a tudat a lelkét nagyon nyomja.
Minden pillanat a végtelen honában egyesül,
és ott pihennek meg a csillagok között,
miközben az útjuk végére pont kerül.
Mikor a Nap lepihen, eljön a csillagok ideje,
fennen ragyognak az éjszaka sötétjében,
s nem zavarja őket a cudar tél hidege.
Olyanok, akár az apró gyémántok sokasága,
játékosan szórják szét ezüstös fényüket,
s nem süllyednek a feledés mocsarába.
Emlékük és szépségük az idők végéig kitart,
túlélik a galaxisok pusztulását az űrben,
s átvészelnek sok csillagközi vihart.
Mikor a Nap lepihen és a csönd is aludni tér,
a nyugalom a békességgel őrségbe indul,
s reggelig visszavonul a haragos szél.
Az ég drágakövei fennen ragyognak az égen,
mint apró és szikrázó gyémántok sokasága,
amik szétszóródtak az éjszakai szélben.
Látványuk varázslatos, titkok sokaságát rejti,
jótékonyan hat a szívre, ahogy a lélekre is,
s igazi erejüket csak kevés ember sejti.
Az ég drágakövei tükröződnek a szemekben,
sejtelmesen cirógatva a vágyak sokaságát,
s reményt mutatva az égi jegyekben.
A végtelen felé hajózva, a csillagok között,
az emberi lelkek nyugodtak és békések,
csak a rosszat hagyják maguk mögött.
Magukkal viszik azonban a szeretet erejét,
a boldog pillanatokat, a csodás álmokat,
s a dobogó szívük őszinte melegét.
A szeretteik emlékét, szavait, pajkosságát,
a gyermeki kacajt, a csilingelő nevetést,
és a kicsik mosolygó arcocskáját.
Az igaz öleléseket, s a barátságok emlékét,
a forró szerelmes perceket, a vágyakat,
és az összetartozás valós eszméjét.
A végtelen felé hajózva nem létezik bánat,
nincs többé fájdalom, sértődés, harag,
s minden lélek szabadon szállhat.
Az éjszaka csillagai békésen ragyognak az égen,
fényük milliárdnyi éve utazik a galaxisban,
s vonzzák az emberi szemeket az éjben.
A fantázia különféle alakzatokat képzel belőlük,
érdekesebbé, misztikusabbá téve a napokat,
s számtalan történet, mese szól felőlük.
Az éjszaka csillagai megragadják a szívet, lelket,
ezüstös csillogásuk romantikára ösztönöz,
s alattuk sok ember boldogságra lelhet.
Csillagfényes éjszakán útjára indulnak a vágyak,
a régóta eltitkolt érzések feltörnek a mélyből,
s az álmok hátán az ismeretlenbe szállnak.
Ott keresnek valami fantáziadúsat, s valami újat,
elfeledve a sikertelenségeket, a kudarcokat,
és messzire hessegetve a keserédes múltat.
Csillagfényes éjszakán újra izzanak az érzelmek,
az érzékek finoman játszanak a lélek húrjain,
s mára aludni küldik a megfáradt értelmet.
Milliárdnyi csillag ragyog az éjszakai égen,
felülről tekintenek le valamennyiünkre,
s tündökölnek a galaktikus térben.
Mint az emberi lelkek, születnek és halnak,
állandó változás a létük a végtelen útján,
s maguk után emlékeket hagynak.
Milliárdnyi csillag sejtelmesen őrzi a titkát,
igéző fényük reményt ad az embereknek,
s életre kelti a szívükben lévő szikrát.
Ragyognak a csillagok az éjszakai égen,
s föntről tekintenek le reánk igen régen.
Gyémántként szórják fényüket a Földre,
ami eljut a síkságra, hegyekbe, völgybe.
Karácsony éjjelén szikrázóan fénylenek,
és már évmilliók óta küldenek fényjelet.
Megmutatják az embereknek, itt vannak,
és senkit igazából cserben nem hagynak.
Ragyognak a csillagok, hullik már a hó,
és befagyott újra a város mellett álló tó.
A házakban, bent, gyertyák fénye villan,
s a szeretet eme békés estén el nem illan.
