bizonytalanság Archívum - 5 / 6 oldal

Érzelmi bizonytalanság

Érzelmi bizonytalanság szövi át az életünk,

és nem telik el nap álmodozás nélkül,

ezt bizony meg kellene értenünk.

Sajgó és szomorú szívek vívják a harcukat,

mindőjük a maga baját tarja fontosnak,

egész nap csörtetve a kardjukat.

Az igazat meg sosem hallva tetéződik a baj,

az érzések indulatos árjában fuldokolva,

óriási erővel dübörög a belső zaj.

A belső zaj, mely megzavarja az érzékeket,

egymás ellen fordíthat, gyűlöletet kelt,

és eltiporhatja az igazi értékeket.

Érzelmi bizonytalanság övezi ezt a világot,

és a Földön lakó valamennyi embert,

nincs olyan, ki még nem hibázott.

A lelkek háborgó tengerén

A lelkek háborgó tengerén ritkán van nyugalom,

s olyan sokszor fodrozza a hullámokat a szél,

hogy nem tud békében hajózni az unalom.

Gyakorta süllyednek el a praktikákkal teli hajók,

a gondokkal és bajokkal megrakott gályák,

s a szíveket kifosztó kalózok, csalók.

A valóságot szállító gyenge tutaj nehezen halad,

és a haragtól habzó vízen sokat hánykolódik,

nagyon sokszor a víz alatt is marad.

A lelkek háborgó tengerén nem egyszerű az élet,

rengeteget kell küzdeni a tajtékzó habokkal,

s közben észrevétlen múlnak el az évek.

A lélek vívódása

A lélek vívódása állandó, folyamatosan zajlik,

oly gyakori a bizonytalansága, a félelme,

s közben a tudatalatti sohasem alszik.

Megjegyez mindent, amit lát, hall, s tapasztal,

sokszor érzi úgy, hogy nem nyerhet soha,

ám ezt nem igen érezteti szavakkal.

Magát okolja amiért gyáva és nem mer lépni,

amiért érzelmei irányítják a legtöbb tettét,

s emiatt nem tud felszabadultan élni.

Amiért nem meri kifejezni a zavaros érzéseit,

s amiért szomorúan éli a mindennapjait,

nem megválaszolva önnön kérdéseit.

A lélek vívódása természetes, az életből árad,

s csakis azoknak okoz gondot, problémát,

akiknek a szívét emészti a bánat.

Elrejtett gondolatok

Elrejtett gondolatok, mélyen megbúvó érzések,

izzó vágyak, s a lelket felemésztő lobogó tűz,

mindig vannak új és még újabb kérdések.

Lesütött szempillák, zavarba ejtő percek titkai,

belülről folytonosan kínzó a bizonytalanság,

s mindezek fölött nem könnyű elsiklani.

Elrejtett gondolatok, s a közömbösség látszata,

ez mind csupán játék, a titokzatosság része,

mely anélkül fáj, hogy kívülről látszana.

Varázslatos az ősz

Varázslatos az ősz, mégis zord idők járnak,

és olyan dolgok történnek folyamatosan,

melyek az embereknek nagyon fájnak.

Csodásan süt a Nap, mégis fáznak a lelkek,

egyfolytában érzik a közelgő hideg erejét,

és tudják, abban sok jóra nem lelnek.

Biz tanácstalanul kémlelik a szürkülő eget,

s látják, hogyan suhannak a viharfelhők,

sejtik, ennél sokkal rosszabb is lehet.

Varázslatos az ősz, s színesednek a levelek,

legyen a jövő bármilyen rideg és kemény,

a kitartáshoz erőt tud adni a szeretet.

Mi minden rejlik belül

Mi minden rejlik belül, a lelkünk legmélyén,

ezt bizony majdnem lehetetlen megfejteni,

s ezért elbukunk majd az utunk legvégén.

Megannyi szeretet, szerelem, s titkos vágyak,

elképzelt, de meg mégsem valósult tettek,

velünk mind az örökkévalóba szállnak.

Kihagyott lehetőségek és forrón izzó percek,

a számtalan csalódás, fájdalmak, s bánat,

a semmivé váló, egykori szép tervek.

A néma megbánás, a ki nem mondott szavak,

a megjátszott sértődöttség, s a duzzogás,

a ki nem használt, könnyed nyarak.

Mi minden rejlik belül, magunk sem tudjuk,

és sokszor még önmagunkat is meglepjük,

miközben álmainkat börtönbe csukjuk.

A bizonytalanságba zárt lélek

A bizonytalanságba zárt lélek folyton rettegésben él,

és soha nem lehet biztos önmaga reakcióiban,

hiszen mindig valamiféle csalódástól fél.

Nem meri felfedni a hőn áhított vágyait, s az álmait,

bevallani a legbelül rejtőző érzéseit, érzelmeit,

és nem tudja lebontani a félelmének gátjait.

A bizonytalanságba zárt lélek varázsra, csodára vár,

folyamatosan epekedik valami elérhetetlen után,

és éjjelente az óhajok titkos ösvényén jár.

Mikor szárnyal a szív

Mikor szárnyal a szív, az ember is szárnyal,

és nem foglalkozik semmiféle sötét árnnyal.

Csillog a szeme, s igen vidáman mosolyog,

gyakorta az érzelmek csapdájában toporog.

Szeretne is, meg nem is, dönteni nem képes,

a bizonytalansága, s a tétovázása sem véges.

Annyira próbálná a saját figyelmét elterelni,

remélve, hogy a vágyait hamarosan elfelejti.

Mikor szárnyal a szív, s boldogok az álmok,

a szürke hétköznapok is egyszerűen mások.

A lélek húrjain az érzések tömkelege játszik,

s kiút ebből a csapdából nem nagyon látszik.

Mikor már késő

Mikor már késő, sokszor akkor éled a szív,

akkor döbben rá, hogy mennyire szeret,

és önmagával kegyetlen csatát vív.

Nehezen ismeri be, de tudja, hogy hibázott,

érzi a tévedését és a bizonytalanságot,

s rájön, eddig feleslegesen vitázott.

Figyelmen kívül hagyta a valódi érzéseket,

elhessegette a varázslatot és a vágyait,

s csupán félve tett fel kérdéseket.

Bizonytalanul mozdult meg, amikor kellett,

s nem hitte el, hogy neki is sikerülhet,

ám sajna a félénkségéből ez tellett.

Mikor más késő, s mikor látszólag elbukott,

és úgy tűnik a számára nincs bocsánat,

rájön, a másik szívéig végül eljutott.

Nem mindig

Nem mindig mondja azt az ember, amit gondol,

amit szeretne és amiről álmodozik naponta,

s a valóság bizony egészen más, sokszor.

Gyakorta nem is meri kimondani önnön vágyait,

letagadja azokat, s időleges zavarnak tekinti,

ugyanakkor irigyli a nála bátrabb társait.

Felhők ködén át látja a világot, s a remény élteti,

bízik benne, hogy nem fog kudarcot vallani,

ám mégis retteg tőle, csak csalódás érheti.

Nem mindig teszi azt, mire a szíve hangja hívja,

sokszor inkább eljátssza a süketet és a vakot,

s maga sem tudja, ezt vajon meddig bírja.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30