Az élet a tét, a gonosz harca szakadatlan,
létezhet olyan, aki ne élne szabadabban?
Kimúlni bizony egyik élőlény sem akar,
s mégis sokuk számára a sors biz fanyar.
Folyamatos a küzdelem a halál torkában,
s rengeteg állat osztozik a másik sorsában.
Mindegyik a maga módján védi, mi az övé,
úgy is, ha sok rivális, ellenség gyűlik köré.
A hím oroszlán sérült gerincével is kitart,
számára négy betolakodó hozta el a vihart.
Elvesztette a trónját, s már nem sokáig él,
esélytelen, vérzik, szenved, de mégsem fél.
Az antilop sokkosan, kilógó belekkel menekül,
a hiénák tépik, s szaggatják, míg végül elterül.
A gepárd anya apró kölykeit igyekszik védeni,
oroszlánnal szemben, nem lehet lépést véteni.
Bátran küzd a gnú a hiénakutyák gyűrűjében,
öklelve forog jobbra-balra a csata sűrűjében.
A menekülési esélye csekély, de nem adja fel,
s egy óvatlan pillanatban a körből kiutat nyer.
A növények versengve nőnek a Nap fénye felé,
mind igyekszik tekeredve elhajolni a másik elé.
Az élet ösztöne óriási, átjár kicsiket, nagyokat,
leküzdhet reménytelenséget, félelmet, s bajokat.
Az élet a tét, s eközben miket is tesz az ember?
Korlátok között senyved, megszólalni sem mer.
Maszkban, lesütött szemekkel, s gyáván lapul,
önhittsége, hiszékenysége, butasága ejtette rabul.
Mindezek okán már a saját gyermekeit sem védi,
bárhogy is szereti őket, a hazugságokat nem kétli.
Tétlenül várja, amíg mindenkibe méreg kerül,
eme ostobaságot, az élet ösztöne sem írja felül.
