állatok Archívum - 3 / 3 oldal

A vágóhíd kapuja előtt

A vágóhíd kapuja előtt hosszú sorok,

a birkák, marhák, disznók és a kosok.

Vannak ott kecskék is, kissé hátrább,

hiszen lelkületük némiképp gyávább.

Belül az udvaron hentesek készülnek,

már jó ideje erre a vágásra készültek.

Lelkesen fenik a késeiket, a baltákat,

hamarosan levágják mind e marhákat.

Az állatok tülekednek, mindegyik siet,

van, amelyik órák óta nem látott vizet.

Azt remélik megkapják az örök életet,

a hentes brigád sugallta eme képzetet.

A jószágok nem is kételkednek ebben,

s örömmel várják, míg a balta lebben.

Hiszik a csodát, fej nélkül is élhetnek,

s többé nincs semmi, amitől félhetnek.

Elkezdődik a mészárlás, s folyik a vér,

immár a második vágás híre is útra kél.

Amelyik háziállat mégsem kerül sorra,

annak se konyuljon a földig le az orra.

Nemsokára újabb kés készlet várható,

a mészárosok kedve bizony szárnyaló.

A vágóhíd kapuja előtt a barmok sora,

bizony innen már nem távoznak soha.

Volt egykor egy állatfarm

Volt egykor egy állatfarm, rengeteg jószággal,

az ott lakók szépen éltek egymás mellett,

s tele voltak megértéssel, jósággal.

Szabadon jártak, keltek, s tette mind a dolgát,

bár néha kisebb veszekedések történtek,

de mind maga irányította a sorsát.

Mindőjüknek megvolt a területe és saját élete,

ahol élelmet kereshetett, párra találhatott,

s nyugodt lehetett a nappala, éjjele.

A farmon megéltek a disznók, kecskék, libák,

tyúkok, birkák, marhák, galambok, kacsák,

s biza béke honolt, róluk szólt a világ.

Egy napon a farm körüli erdőre árnyék vetült,

s a homálya belepte a környéket teljesen,

a fűben néhány kutya vígan elmerült.

Szinte nem is látszottak a szürke homályban,

a dolguk az állatok életének véget vetni,

és rendet rakni a farmnak a honában.

Ahová nem kellenek állatok, nem kell senki,

már a jelenlétükkel is rettegést keltettek,

és előlük nem menekülhet senki.

Zavart okoztak eme békés világban gyorsan,

s megfélemlítették a jámbor állatokat,

ugattak pánikot keltően, zordan.

Azok rémülten menekültek az óljaik mélyére,

dermedten teltek a perceik, óráik, napjaik,

s érezték, kiirtás vár udvaruk népére.

Az idő múltával azonban végre észhez tértek,

hisz sokkal többen vannak, nem kell félni,

s a kiirtásból bizony nem kértek.

Összefogtak, s felálltak csatarendbe serényen,

tehetségük, erejük és nagyságuk szerint,

küzdöttek igencsak keményen.

A kutyák elbuktak, s vérezve menekültek tova,

a szőrük kitépve, bordáik eltörve mind,

ide nem fognak visszajönni soha.

Volt egykor egy állatfarm, rengeteg jószággal,

ahol a bátorság és az igazság győzött,

azóta a környék tele van rózsákkal.

Sarjad végre a fű és élettel telik meg a táj,
minden élőlény a kellemesebb napokra vár.
Végre tavaszi napfény melegíti fel a földet,
növekedéshez segíti a virágokat és a zöldet.

Mindenfelé nyüzsgés, apró lábak nesze hallik,
itt bogarak napoznak, ott meg vadászat zajlik.
Fürge pocok menekül az őt üldöző róka elöl,
vaddisznó csörtetés hangja szól az erdő felől.

Héja köröz a magasban zsákmányára várva,
a langyos szellőn suhan tova szárnyait kitárva.
Alant nyuszik ugrándoznak fürgén és vidáman,
a hosszú tél miatt néznek ki még ily silányan.

Madárcsicsergés hallik, virágillatot visz a szél,
s a természet rendje egyre jobban magához tér.
Az állatok sereglete a párját keresi, s kutatja,
az élet tavasszal ismét a szebb oldalát mutatja.

Mély álomban

Mély álomban szundítanak az állatok,

olyankor nem éreznek félelmet,

sem fájdalmat, sem bánatot.

Nem látják, hogy körülöttük mi folyik,

nem reagálnak, s nem érzékelik,

az álmuk mégis elfogyik.

Már ők sem ugyanazok álmok nélkül,

csupán szőrös, s tollas élőlények,

sokuk bármitől megrémül.

Megrémülnek a szellőtől és az esőtől,

felborzolva a szőrüket, s tollukat,

rettegnek mindenféle erőtől.

Attól is, melyet legyőzhetnének simán,

amely nagynak láttatja önmagát,

de valójában hitvány, silány.

Mély álomban maradva le lesznek ölve,

kizsigerelik majd mindannyiukat,

s meg lesznek sütve és főzve.

Ha idejében magukhoz térnének végre,

az álmok nélküli világban küzdve,

nem kerülnének hűtőbe, jégre.

Kárognak a varjak

Kárognak a varjak, közeleg a hideg,

a táj még színes, pazar, de már rideg.

Erősen hullanak a fák sárgás levelei,

ez az egész folyamat olyan mesebeli.

Vastagon terül el a rozsdabarna avar,

a szél olykor belekap, itt a tél hamar.

Madarak repülnek magasan az égen,

telelni indulnak a csapataik az éjben.

A Tejút pora gyémántként csillámlik,

alant a tájon, a Hold fénye szikrázik.

A rovarvilág még begyűjti, mit lehet,

a pockok serege végre aludni mehet.

Téli álomra készül már az állatvilág,

s lehullatja szirmait a sok szép virág.

Minden elcsendesedik, az ősz pihen,

az élet elszenderedik, volt már ilyen.

Kárognak a varjak és sűrű köd szitál,

s a láthatatlan zóna még kicsit kivár.

Parány remény ébred a nedves fűben,

jövőre is lesz része a világnak zöldben.

Őszi ébredés

Apró briliánsként csillog a harmat,

az élővilág még csendben hallgat.

Napsugarak ragyogják be a tájat,

melynél szebbet senki nem láthat.

Színpompás levelek, tűlevelű erdő,

tisztaság, nyugalom és semmi fertő.

Neszek az avarban, ébred a vidék,

állatok sokasága jön elő, hogy igyék.

Éberen figyelnek, kémlelik a vizet,

amelyik óvatlan az az életével fizet.

Ragadozók lapulva prédára lesnek,

esélyük van rá, hogy ma húst esznek.

A növényevők menekülnek előlük,

talán nem is lesz zsákmány belőlük.

Halak lubickolnak a víztükör alatt,

élelemből még bőségesen maradt.

A látóhatár fölött szirti sas kémlel,

hadakozik az egyre erősebb széllel.

Nyüzsög az élet apraja és nagyja,

életterüket ez a pazar őszi táj adja.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30