Volt egykor egy állatfarm, rengeteg jószággal,
az ott lakók szépen éltek egymás mellett,
s tele voltak megértéssel, jósággal.
Szabadon jártak, keltek, s tette mind a dolgát,
bár néha kisebb veszekedések történtek,
de mind maga irányította a sorsát.
Mindőjüknek megvolt a területe és saját élete,
ahol élelmet kereshetett, párra találhatott,
s nyugodt lehetett a nappala, éjjele.
A farmon megéltek a disznók, kecskék, libák,
tyúkok, birkák, marhák, galambok, kacsák,
s biza béke honolt, róluk szólt a világ.
Egy napon a farm körüli erdőre árnyék vetült,
s a homálya belepte a környéket teljesen,
a fűben néhány kutya vígan elmerült.
Szinte nem is látszottak a szürke homályban,
a dolguk az állatok életének véget vetni,
és rendet rakni a farmnak a honában.
Ahová nem kellenek állatok, nem kell senki,
már a jelenlétükkel is rettegést keltettek,
és előlük nem menekülhet senki.
Zavart okoztak eme békés világban gyorsan,
s megfélemlítették a jámbor állatokat,
ugattak pánikot keltően, zordan.
Azok rémülten menekültek az óljaik mélyére,
dermedten teltek a perceik, óráik, napjaik,
s érezték, kiirtás vár udvaruk népére.
Az idő múltával azonban végre észhez tértek,
hisz sokkal többen vannak, nem kell félni,
s a kiirtásból bizony nem kértek.
Összefogtak, s felálltak csatarendbe serényen,
tehetségük, erejük és nagyságuk szerint,
küzdöttek igencsak keményen.
A kutyák elbuktak, s vérezve menekültek tova,
a szőrük kitépve, bordáik eltörve mind,
ide nem fognak visszajönni soha.
Volt egykor egy állatfarm, rengeteg jószággal,
ahol a bátorság és az igazság győzött,
azóta a környék tele van rózsákkal.