Saját alkotásaim
A rengeteg eső sem tudja elmosni a világnak szemetét,
és hiába van számtalan tiszta vizű patak, s folyó,
külön, egyik sem tudja megmutatni az erejét.
A szenny és a mocsok oly mértékben belepte a Földet,
hogy szinte alig lehet ép, érintetlen területre lelni,
a szutyok rég befedte a legtöbb hegyet, völgyet.
A rengeteg eső sem tudja elmosni az időknek a koszát,
már annyira beleivódott a legapróbb atomokba is,
s emiatt, rendkívül nehéz eltüntetni a nyomát.
A sötétség bolygóján gyülekeznek a rémek, egyre többen,
és miközben gyakorta tombol a vihar eme bolygón,
remélik, a dédelgetett álmuk szárba szökken.
Ősidők óta titokban élnek, s készülnek a nagy támadásra,
hiszen tudják, ha egyszer a Nap megvilágítja őket,
nem sok idejük marad majd a számadásra.
Mindig is rettegtek a fénytől, mert az égette csúf bőrüket,
ám néha muszáj kimozdulniuk a rejtekhelyeikről,
és emiatt erőt vett rajtuk a téboly, az őrület.
A sötétség bolygóján gyülekeznek a rémek és várakoznak,
várják a megfelelő pillanatot, az örök éj eljövetelét,
de addig is, az élettel, s a halállal játszadoznak.
A régi szép idők elmúltak végleg, s nem térnek vissza,
csupán pislákol a szeretet egyre gyengülő lángja,
és a keserű pohár mérgét, sok ember kiissza.
A régi szép idők elmúltak végleg, s az álmoknak vége,
elsuhantak a széllel a semmibe, az örökkévalóba,
sajna úgy tűnik, az emberek nem térnek észre.
Nem a jó dolgokat kell megszüntetni, hanem a rosszat,
és legfőképpen azok kiváltó okait és kitalálóit,
kik a pokolban égjenek, időtlen hosszat.
Nem a jó dolgokat kell megszüntetni, nem, az őrületet,
a tébolyt, a hiszékenységet, az állandó félelmet,
és a gonoszt imádó, elvakult csődületet.
Sokszor nem kaphatjuk meg azt, amire vágyunk,
legyen az szerelem, szeretet, vagy a pénz,
s így nem válhat valóra az álmunk.
Sokszor nem kaphatjuk meg az óhajaink tárgyát,
és hiába küzdünk, hiába szenvedünk sokat,
nem látjuk meg, az angyalok szárnyát.
Mi értelme lenne mássá válni, mint akik vagyunk,
és ha netán valaki nem fogad el így minket,
annak jelentene bármit is a szavunk?
Miért szeretnénk mindig a mások kedvében járni,
és mi a jó abban, ha engedelmesen játszunk,
talán azt hisszük, az nem fog fájni?
Hogyan befolyásolhatja lelkünket ez a sötét világ,
s hogyan hagyhatjuk, azt a rengeteg rosszat,
miért nem tűnnek fel, a csúf hibák?
Miképpen süllyedhettünk ilyen mélyre és miként,
észszerű dolog feladni önmagunkat végleg,
feladni a normalitást, mint igényt?
Mi értelme lenne mássá válni, mint akik lehetünk,
nem azért születtünk, hogy egyediek legyünk,
s csupán ennyi lenne a szerepünk?
Mikor az ember elveszíti azt, akiért a szíve lángol,
összeroppan lelkileg, elveszíti az életkedvét,
s minden reménye már messze, távol.
Mikor az ember elveszíti azt, ami örömöt okozott,
amiért eddig élt és amiért meg is halt volna,
kihuny a tüze, mi egykoron lobogott.
A sötétség nem győzheti le mindig a fényt, hiába akarja,
s hiába ármánykodik minden elképzelhető módon,
végül mégsem nyerhet és ez annyira zavarja.
A sötétség nem győzheti le mindig a fényt, bár próbálja,
s ennek érdekében elkövet bármit, a lehetetlent is,
ám meglehet, végül leketyeg majd az órája.
Milyen alapon dönt bárki a testünkről és a lelkünkről,
hogyan merészel, egy sötétség vezérelte klikk,
megfosztani a jogainktól, s a testünktől?
Miféle világban élünk, ahol a gyermek, nem a szülőké,
és amelyben a normalitást elmossa a mocsok,
s jobb, ha senki, soha nem válik szülővé?
Az egykori értelem elbutítása miként lehet ilyen gyors,
és miféleképpen gondolkoznak a hiszékenyek,
s mi az oka, hogy ilyen kegyetlen a sors?
Hogyan hagyhatják az emberek, a mérgek beadatását,
s a teljes ellenőrzést valamennyi percük fölött,
a szabadságuk elvételét, befagyasztását?
Milyen alapon dönt bárki a testünkről, az álmainkról,
az érzéseinkről, a szerelmeinkről, az életünkről,
s miképp foszthatnak meg, a vágyainktól?
Addig egyen és igyon az ember, amíg még teheti,
és amíg még adódik rá bármiféle esélye is,
mielőtt a gonosz, végleg el nem temeti.
Addig egyen, amíg van számára tisztességes étel,
szarvasmarha, sertés, kacsa, liba, vagy tyúk,
és nem rovarcomb lesz, az igazi főétel.
A pulyka, a hal, a zöldségek, a gyümölcsök is jók,
s megannyi finom étek, amelyet elkészíthet,
a műhúsra ne pazaroljon időt, sem szót.
Addig egyen és igyon az ember, míg életben van,
érzi az ízeket, a zamatokat és az aromákat,
ezekről nem szól, semmilyen sötét tan.
