végtelen Archívum - 6 / 8 oldal

Mikor jön értünk a halál

Mikor jön értünk a halál, bizony nagyon félünk,

holott az élet kemény, kegyetlen és gonosz,

s rádöbbenünk, hogy nem is éltünk.

Szemfényvesztés, hazugság, áltatás volt minden,

az ember ostobán hitt a hazugok szavában,

s állította, hogy ilyen bizony nincsen.

Még akkor is hitetlenkedve a tükör előtt bámult,

mikor új és még újabb terhekkel sújtották,

s mindebbe a lelke is nagyon belefásult.

Nem tudta, s nem akarta megérteni, nem számít,

nem tényező ebben a sötét, komor világban,

és az ellenségei sokasága soha nem tágít.

Mikor jön értünk a halál, elhozza az örök békét,

a végleges nyugalmat, az idők végtelenjét,

s valamennyi átélt borzalomnak a végét.

Mindenki ideje lejár

Mindenki ideje lejár, de nem mindegy mikor,

s nem mindegy, hogy természetes úton-e,

ahogyan az sem, a lelkünkbe ki tipor.

Nem mindegy miként éltünk, s miket tettünk,

és az sem, hogyan emlékeznek majd reánk,

kik voltunk, mielőtt örökre elmentünk.

Mindenki ideje lejár, s tovaszállnak a percek,

a végtelen örvénye végleg magával ragad,

s elindulnak az ismeretlenbe a lelkek.

Annyi szép álom

Annyi szép álom válik mostanság semmivé,

megfosztják az embereket mindenüktől,

s így könnyen válnak majd senkivé.

Szertefoszlanak a tervek, s az elképzelt élet,

hihetetlen keserűség szövi be a lelkeket,

a világ nem érhet ilyen gyászos véget.

Megannyi kapcsolat dől romba hihetetlenül,

s szerelmek sokaságát gyötrik a kétségek,

rengetegen állnak most tehetetlenül.

Bizonytalanná vált minden, s kínná az órák,

a percek elhamvadnak a pokol tüzében,

amíg a sötétségnek az útjait róják.

Annyi szép álom suhan a végtelen tengerén,

és tűnik el a mélységnek örvényei által,

nem segítve az emberek helyzetén.

A lelkek segélykiáltása

A lelkek segélykiáltása néma és nem hallható,

legyen az bármily szenvedő, vagy keserves,

netán könyörgő, s vészesen jajgató.

Csupán az hallja meg ezen hangokat, aki érez,

aki önmaga is ugyanúgy látja a világ bajait,

s aki nem egy rálegyintéssel végez.

A lelkek segélykiáltása átjárja az időt, a teret,

elér egészen a csillagokig, a galaxisokig,

s az útja onnan a végtelenbe vezet.

Mind oda kerülünk

Mind oda kerülünk, ahol nincs többé fájdalom,

nincs betegség, sem bánat, vagy szenvedés,

sem semmiféle, lelket romboló ártalom.

Azon a helyen örök béke honol és csend hallik,

néha madarak csivitelnek a bokrok között,

s a fűszálak rejtekén is élet zajlik.

A fák búsan bólogatnak a szomorú sírok fölött,

s hűs árnyékukkal védelmezik a hantok sorát,

innen bizony még senki meg nem szökött.

Mind oda kerülünk, honnan az irány a végtelen,

s éjjelente, mikor a csillagok mosolyognak,

mind, aki ezt látja, elfeledni képtelen.

A végtelen felé hajózva

A végtelen felé hajózva, a csillagok között,

az emberi lelkek nyugodtak és békések,

csak a rosszat hagyják maguk mögött.

Magukkal viszik azonban a szeretet erejét,

a boldog pillanatokat, a csodás álmokat,

s a dobogó szívük őszinte melegét.

A szeretteik emlékét, szavait, pajkosságát,

a gyermeki kacajt, a csilingelő nevetést,

és a kicsik mosolygó arcocskáját.

Az igaz öleléseket, s a barátságok emlékét,

a forró szerelmes perceket, a vágyakat,

és az összetartozás valós eszméjét.

A végtelen felé hajózva nem létezik bánat,

nincs többé fájdalom, sértődés, harag,

s minden lélek szabadon szállhat.

Milliárdnyi fűszál

Milliárdnyi fűszál hajladozik a reggeli szélben,

s fürdik a harmatban, hogy frissebb legyen,

majd azután melegszik a napfényben.

Ez természetes, évezredek óta ez az élet rendje,

a folyamatosság, akár a változás, végtelen,

s a füvek susognak az éjszakai csendbe.

Mindőjük piciként kezdi és nagyként folytatja,

átéli az évszakokat, az időjárás szélsőségeit,

az idő kerekét nem mindig a jó forgatja.

Mostanság dübörög a talaj, igen rossz közeleg,

kiforgatják valamennyiüket az anyaföldből,

s kitépődnek az egészséges gyökerek.

Milliárdnyi fűszál az életéért reszket immáron,

s ha irtásuk ilyen bősz ütemben folytatódik,

emlékük sem fog maradni ezen a világon.

Milyen emlékeket hagyunk hátra?

Milyen emlékeket hagyunk hátra, ha időnk lejár,

s miféle pillanatokat adunk át a végtelennek,

amikor az élet kapuja előttünk bezár?

Mennyi, de mennyi gondolat és tett válik köddé,

az érzéseink, az érzelmeink eltűnnek örökre,

s már nem is szerethetünk, soha többé.

Beteljesületlen marad annyi vágy, s annyi álom,

immár nem ölelhetjük át a szeretteinket sem,

és mindezt senkin nem kérhetjük számon.

Milyen emlékeket hagyunk hátra a végtelenben,

s mindaz, amiért valaha a szívünk dobogott,

a lelkeknek útján valóban mérhetetlen?

Leáldozóban a Nap ereje

Leáldozóban a Nap ereje, az energiája kimerül,

igyekszik kitartani a végsőkig, amíg lehet,

és sajnos az nem biztos, hogy sikerül.

Leélte hosszú életét, számtalan bolygót éltetett,

fényessége elérte a galaxisok legmélyét is,

s a nagy világűrbe emlékeket égetett.

Nélküle semmi nem lehet ugyanaz, soha többé,

az emléke fennen ragyoghat a végtelenben,

s míg így lesz, nem válik majd köddé.

Leáldozóban a Nap ereje, azonban mégis kitart,

vöröslik a korongja, mint egy tüzes korona,

s a vége előtt okoz még néhány vihart.

Miközben az arcodat simogatják

Miközben az arcodat simogatják, hátul ássák a sírodat,

elhitetik, hogy megmentenek mindenféle rossztól,

ám valójában egyre inkább növelik a kínodat.

Meggyőznek, kizárólag a jó szándék vezérli csak őket,

segítenek a pénzügyi gyarapodásban, azt sugallják,

s eközben nyomorba taszítanak férfiakat, nőket.

Tesznek róla, hogy az egészség ne is létezhessen többé,

mérgekkel megbolygatják a természet ősi rendjét,

s minden, mit szerettél, gyorsan válik köddé.

Egyre csak hullanak a szeretteid és fogy a baráti köröd,

a gyermekedet megalázzák az óvodában, iskolában,

s ha szólsz, leordítanak, ehhez semmi közöd.

Halált vesznek a számodra a saját és a mások adójából,

mindezt kizárólagosan az élet védelme címszó alatt,

kik ezt teszik, nem bújnak elő a sötétség odújából.

Miközben az arcodat simogatják, beléd mártják a kést,

a lelked így válik eggyé a végtelen térrel, s idővel,

az élet filmjéből már nem látod az utolsó részt.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31