Saját alkotásaim
Boldog percek és örömteli órák suhannak a térben,
igencsak sokan várnak és vágynak már reájuk,
s ha elérik őket, a lelkük ragyog a fényben.
Boldog percek és örömteli órák szépítik meg a létet,
csalnak mosolyt az arcokra, s tesznek vidámmá,
rengetegen kívánják, ez soha ne érjen véget.
Amikor a farkasok vezetik a nyájat a dús legelők felé,
azok riadtan ugyan, ám bizakodva baktatnak,
és soha nem néznek az úton, a lábaik elé.
Miközben haladnak, szemeik előtt a friss füvet látják,
így eszükbe sem jut, hogy ők lesznek a fő fogás,
az meg pláne, hogy ezt nagyon megbánják.
Amikor a farkasok vezetik a nyájat, amely gyanútlan,
s amely jóra számít, a farkasokra bízva a létét,
nem érti, azok miért viselkednek gyanúsan.
Amikor a szív vágyakozik valaki után, ám ezt tagadnia kell,
sóvárog a másik érintésére, az ölelésére, a csókjára,
s ezek hiányában, a lelke nyugalmat nem lel.
Amikor a szív vágyakozik valaki után, fájdalmasan, égetőn,
és szenved, amikor a számára kedves másokat érint,
bizonytalanná válik, de reménykedik kétkedőn.
Mikor áhítozik egy lélek a másik után, izzón epekedve,
s féltőn rajta tartja a szemeit, kissé féltékenyen,
úgy érzi, hogy készen áll a szerelemre.
Mikor áhítozik egy lélek a másik után oly határtalanul,
s ugyanakkor a csalódástól tartva, igen óvatosan,
sokszor mereng magában, tanácstalanul.
Mindenki vágyik valamire, boldogságra, jóra, szépre,
s arról álmodik, hogy egyszer el is éri mindezt,
csak a szerencse mellé állna már végre.
Mindenki vágyik valamire, sikerre, felhőtlen örömre,
igaz szeretetre, szerelemre, s egy jobb világra,
amelyben békességben élhetne örökre.
Mi a szívben rejlik, az legtöbbször ott is marad,
meglapul csendesen és igyekszik hallgatni,
miközben az idő folyamatosan halad.
Ott bent, biztonságos, s nem sérülhet meg soha,
jól el van rejtve a kíváncsi tekintetek elől,
tudja, ha előjön, nem mehet vissza oda.
Mi a szívben rejlik, magában rejti a titkok sorát,
a szerelmet, a varázst, a vágyat, az álmokat,
s odabent reménykedve várja a csodát.
Mindannyian eltávozunk egyszer, a sors dönt, mikor,
és nem mindegy, milyen emlékeket hagyunk hátra,
ahogyan az sem, a halál reánk hogyan tipor.
Mindenkinek más az útja és az élete más titkot takar,
vannak, akiknek könnyű szellő simítja a napjait,
míg másoknak az édes dolgok íze is fanyar.
Akadnak olyanok, kiknek semmi, soha nem lesz elég,
mindannyiszor belekötnek mindenbe, mibe lehet,
másoknak a létét teljesen beszövik a mesék.
Mindannyian eltávozunk egyszer, ez fájó és szomorú,
azonban abban legbelül mind reménykedhetünk,
a sírunkon mindig lesz majd virág, koszorú.
Mit a szívünkben őrzünk, velünk fog maradni,
velünk él és velünk fog majd halni is,
kár lenne mindezeket tagadni.
Annyi érzelem és titkolt vágy van e rejtekben,
megannyi óhaj, sóhaj, s reménykedés,
mind megmaradnak a sejtekben.
Számtalan álom, s megvalósítatlan elképzelés,
belülről gyötrő kínok és emésztő tüzek,
ezeken nem segít az emlékezés.
Mit a szívünkben őrzünk elkísérhet a végzetig,
s a galaktikus idők porának nyomában,
a tetteink súlya biza megméretik.
