gonosz Archívum - 22 / 30 oldal

Soha nem fog visszatérni

Soha nem fog visszatérni az eddigi életünk,

elszállnak az álmaink, s a vágyaink,

eztán csak rabokként élhetünk.

Hitegetnek, hazudoznak, s mossák az agyat,

elvárják a totális, szolgai behódolást,

s közben az idő gyorsan halad.

Megmérgezik a szívet, s elveszik a levegőt,

félelembe és rettegésbe hajszolnak,

felperzselnek minden legelőt.

A sötétség fátyla véglegesen reánk települ,

a gonosz hatalma nem kegyelmez,

s előle senki nem menekül.

Egymás ellen fordítják az embereket rútul,

a családokat, nagyokat, s kicsiket,

mindenkire ármány zúdul.

Soha nem fog visszatérni a nyugalom kora,

akik ezt hiszik, nagyot csalódnak,

s a fájdalmuk nem áll tova.

Az egyetlen remény, ha a sarkunkra állunk,

és teszünk is valamit a létünkért,

nem csak a csodára várunk.

A szabadság lángja

A szabadság lángja egykor fennen ragyogott,

s ha be kellett világítania a sötét térbe,

bizony soha nem habozott.

Éltette az embereket, s a szíveket melengette,

reményt vitt a reménytelenség idején,

sokaknak az életet jelentette.

Manapság megpróbálják eltaposni, de végleg,

a gonosz erőknek nagyon útjában van,

ám híre megmaradhat névleg.

A lángja erősen gyengül, az ereje is elhagyja,

szinte csak pislákol már benne az élet,

izzó parazsát a szél felkapja.

A szabadság lángja haldoklik, viszont még él,

s ha az igaz, tiszta szívek ereje táplálja,

összeszedve magát új életre kél.

Hazug szavak

Hazug szavak áradata mérgezi a Földet,

mocskos szennye agyakat mos,

s besárgítja mind a zöldet.

Lezúdulva a zúgó árja félelmet gerjeszt,

s beszivárog a legapróbb résbe,

ott is csak rettegést terjeszt.

Elönti a művelt földeket, a virágos rétet,

a gonosz hatalmával manipulál,

és megfojtja a valódi létet.

Nyomás alatt tart, s még növeli a terhet,

megnyomorít, szétszakít, rémít,

és bárkik közé éket verhet.

Hazug szavak mételyezik a testet, lelket,

a szakadékba taszítják az életet,

ellenük az igazság nyerhet.

A családtól megfosztva

A családtól megfosztva sínylődik sok ember,

vívódik önmagával, s minden bajával,

nyugodalmat pedig nem lel.

Bezártan, otthonokban, a szeretteiktől távol,

mélabúsan, bánatosan, s szomorúan,

eszükbe jut mindez százszor.

Egyedüllétre kárhoztatva, idegenek körében,

átgondolják az eddigi életük tetteit,

s félve remegnek a sötétben.

A kórházakban oly kiszolgáltatva fekszenek,

alig jut idő rájuk, a dolgozók fáradtak,

hiszen ők is csupán emberek.

Elbúcsúzásra gyakorta lehetőség biz nincsen,

nem foglalkoznak ott senki bajával,

s ez folyik az összes szinten.

Az eddig összetartó családokat sanyargatják,

egymás ellen fordítják, s uszítanak,

a sorsukat biza kavargatják.

Megfosztják őket a reménytől, s a lelküktől,

a munkahelyüktől, a tartalékaiktól,

s a végén még a testüktől.

A családtól megfosztva bárki senkivé válik,

nem veszi körül más, csak a gonosz,

a sorsukkal a sötétség játszik.

Szeretet nélküli világban élni komoly teher,

a rettegés, a fenyegetés mindennapi,

az élet, a remény padlón hever.

A balga birkák

A balga birkák nyája legelészett a réten,

csobogó patak, zöld fű, s a virágok,

eléldegéltek boldogan, szépen.

Béke volt közöttük, s szerették egymást,

nyugodtan, s nem elkapkodva éltek,

megtettek bizony egy, s mást.

Egyszer azonban jött egy farkas közéjük,

s bájologva beetette a birkák hadát,

így nőtt hamarosan fölébük.

Azok hittek neki, s itták a bűvös szavait,

eléjük varázsolta csodás jövőjüket,

s elérte, ne féltsék a javaik.

Betegségekről szónokolt, pánikot keltett,

a birkarühesség félelmetes nagyon,

és sokukat csapdába ejtett.

Az ellenszer beadatására rábeszélte őket,

elhitette, fogadják el amit hazudik,

a mind csak vele győzhet.

A sötétben várakozott a falka többi tagja,

csorgatták a nyálukat a birkahúsra,

s vélték, aki kapja, marja.

A balga birkák elfogadták a szónoklatát,

és önként vágatták meg magukat,

teljesítve a gonosz akaratát.

Nehéz idők

Nehéz idők, s gonosz sötét idők járnak,

az emberek félnek, rettegnek,

s nyugalomra vágynak.

Félik, hogy elveszíthetik a családjukat,

felélik a kis tartalék pénzüket,

s elvesztik a barátaikat.

A gyerekeik jövőjéért aggódnak sokan,

holott már a jelenük is rémes,

s az idejük pedig rohan.

A vágyak, s álmok szerényebbé váltak,

szinte nem is léteznek újabban,

a lelkek harcban állnak.

Harcban mindenért, ami fontos nekik,

amiért képesek áldozatot hozni,

s közben önmagukat eszik.

Varászlatos szerelmek, ölelések hiánya,

s megannyi szívből jövő érzés,

keserűen kiált a világba.

Nehéz idők és sanyarú, tragikus sorsok,

kemény küzdelmek, fájdalmak,

megoldásra váró dolgok.

Kisüthetne a Nap, nyílnának a virágok,

s visszatérhetne a normális élet,

ha tenne érte minden lélek.

Ne hagyjuk!

Ne hagyjuk, hogy egymás ellen fordítsanak,

s hogy rettegésben, félelemben tartva,

mindenféle hazugságot ordítsanak!

Ne engedjük, hogy elvegyék szabad életünk,

ha sikerül nekik, nyomoroncok leszünk,

s már csak szolgaként élhetünk!

Küzdjünk mindazokért aki fontos, s a jóért,

a régi szép időkért, a történelmünkért,

s minden igaz, becsületes szóért!

Álljunk ki a veleszületett jogainkért gyorsan,

különben semmik leszünk, hitványak,

s el fogunk hullani mind sorban!

Nem engedhetjük, hogy a sárba tapossanak,

s ők az árulók, akiket mások fizetnek,

megmentő szentként ragyogjanak!

Ne higgyünk ármányos, gonosz szavaiknak,

a sötét háttér által diktált parancsoknak,

mely hasznos gyarapodó javaiknak!

Ne hagyjuk, hogy egymás ellen fordítsanak,

s kiöljék a tisztességet, az életösztönt,

s a világon mindent eltorzítsanak!

Rideg idők

Rideg idők, gonosz idők járnak,

az emberek szabadulásra várnak.

Mint a foglyok be vannak zárva,

a felmentő reménysugárra várva.

A remény azonban búsan hallgat,

s mindenfelől csak rosszat hallhat.

Gyenge, s gyáva, magába roskadt,

ennyire félve még sosem kushadt.

Rideg idők, kegyetlenség, s halál,

békét az ember már nemigen talál.

Letűntek a régi korok, dicső tettek,

s mind a sötétség örök rabjai lettek.

Úttalan utakon

Úttalan utakon suhan az ármány,

s homálya nyomán nő a félelem,

gonosz fondorlatokkal manipulál,

megtévesztő eszköztára végtelen.

Ahol felbukkan, pusztulás kíséri,

megnyomorítja a testet és a lelket,

lealacsonyít, s szolgaságba taszít,

tőle nyugalmat senki nem lelhet.

Úttalan utakon terjeszti a mérget,

s célja a mindenek fölötti uralom,

amíg akadálytalanul teheti dolgát,

addig csak álom lesz a nyugalom.

A gyilkosok tánca

A gyilkosok tánca zajlik a sötétben,

ördögi, sátáni árnyékok a tűz körül,

kezükben vasvilla, s biza vigadnak,

Lucifer a főnökük a tetteiknek örül.

Ki is érdemelték az elismerést tőle,

hisz végrehajtják a véres parancsát,

leigázzák a népeket, az embereket,

nehogy kiváltsák fenséges haragját.

Mérget juttatnak valamennyi sejtbe,

elhallgattatják az igazat, az értelmet,

chipet, nanorobotot oltanak a testbe,

állandóan tovább növelik a félelmet.

Röghöz kötik majd a létet önmagát,

s a levegővételhez is engedély kell,

megszűnik a készpénz, a hitel az úr,

biza nyugalmat eztán senki nem lel.

Szétrombolják a szerető családokat,

s a gyermekeket kezdettől szedálják,

korlátozzák az értelmi fejlődés útját,

s a fejlődés újabb szakaszait lezárják.

A magántulajdon csakis nekik járhat,

más örüljön, ha kutya, s szolga lehet

és kiket élve hagynak saját érdekből,

engedelmeskedik, mást nem is tehet.

A gyilkosok tánca átcsap a tébolyba,

vérben rángatózva istenítik magukat,

eme őrület addig folyhat büntetlenül,

amíg a fény ledönti a pokoli kapukat.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30