érzések Archívum - 20 / 33 oldal

A lélek vívódása

A lélek vívódása állandó, folyamatosan zajlik,

oly gyakori a bizonytalansága, a félelme,

s közben a tudatalatti sohasem alszik.

Megjegyez mindent, amit lát, hall, s tapasztal,

sokszor érzi úgy, hogy nem nyerhet soha,

ám ezt nem igen érezteti szavakkal.

Magát okolja amiért gyáva és nem mer lépni,

amiért érzelmei irányítják a legtöbb tettét,

s emiatt nem tud felszabadultan élni.

Amiért nem meri kifejezni a zavaros érzéseit,

s amiért szomorúan éli a mindennapjait,

nem megválaszolva önnön kérdéseit.

A lélek vívódása természetes, az életből árad,

s csakis azoknak okoz gondot, problémát,

akiknek a szívét emészti a bánat.

Érzelmek zűrzavara

Érzelmek zűrzavara kíséri az utunkat végig,

s oly sokszor szenvedünk a csalódástól,

óhajaink nem hallatszanak az égig.

Sőt, senki nem hallja meg, mire is vágyunk,

nem is érzi át a szívünk heves dobogását,

s nem álmodja helyettünk az álmunk.

Önmagunkban vívjuk a harcunkat, de hiába,

és hasztalan a reménytelen küzdelmünk,

nem sok örömöt hagyunk e világra.

Érzelmek zűrzavara tartja fogva a lelkünket,

s szabadulni ettől nehéz, de lehetséges,

ha végre levetjük a kínzó terhünket.

Mikor búcsúra készül valaki

Mikor búcsúra készül valaki, elszomorodik,

eszébe jutnak a számára fontos percek,

s hamarosan nagyon elkomolyodik.

Átjárja szívét a bánat, az érzései tombolnak,

maga sem tudja, hogy mi is lesz ezután,

s fájdalma égető percei rombolnak.

Igen gyorsan omlik össze a felépített világa,

még nem készült fel teljesen elköszönni,

és reménykedik, mégsem élt hiába.

A valóság arcul üti, nem minden szép és jó,

bizonyára maga is hibázott, nem vétlen,

és most bármi, pusztába kiáltott szó.

Átértékeli a tetteit, s a történések folyamát,

kezdi tisztán látni miket is hagyott ki,

majd kiissza a saját keserű poharát.

Mikor búcsúra készül valaki, nem önmaga,

úgy érzi, ez nem valóság, csupán álom,

s amit eddig érzett, arra nincs szava.

Egy férfi sétál este

Egy férfi sétál este az utcán, s igen nagy a csend,

rajta kívül más nem tapos az őszi faleveleken,

újabban már a rettegés a megszokott rend.

Kevés ablakból szűrődik ki fény, a többi az sötét,

az emberek rettentő módon félnek mindentől,

és sokuk már sötétben issza meg a sörét.

Több helyen csecsemősírás hallik, s igen élesen,

a babák is megérzik, hogy a szüleik aggódnak,

ennek ellenére nem maradhatnak éhesen.

Ahogy lopja a távot, több helyen kutyák ugatják,

dühödten, s vicsorogva ugranak a kerítésnek,

zavarva ezzel a környék éjjeli nyugalmát.

Azon mereng, hogy hogyan is jutottunk el idáig,

hogyan hagyhatják az emberek mindezeket,

s tudja, ezt nem lehet már bírni sokáig.

Hihetetlen, hogy az értelem csúfos szintre jutott,

és elfeledte az elődök jó, hasznos tanításait,

s ilyetén az egykori fény a mélybe bukott.

Manapság igen gonosz erők pusztítják a világot,

könyörtelenül eltipornak mindenféle életet,

s egyre többek sírját borítják a virágok.

Egy férfi sétál este, csendben, s halkan lépkedve,

zűrzavarral a szívében aggódik a szeretteiért,

a sorsban, s a reményben nagyon kétkedve.

Az emlékek útján

Az emlékek útján nem olyan könnyű járni,

hisz szívvel és lélekkel van kikövezve,

s bizony ezek nagyon tudnak fájni.

Megelevenedik a múlt, s a történések sora,

újra élhetjük a nekünk kedves napokat,

melyek már nem visznek sehova.

Az út vége egy nagyon békés helyre vezet,

hol megállt az idő, végleges a nyugalom,

s mindenki a sírokra virágot tehet.

Az emlékek útján sok könnycsepp csurran,

melegség járja át a test minden sejtjét,

és igen nehéz eltávozni onnan.

Elrejtett gondolatok

Elrejtett gondolatok, mélyen megbúvó érzések,

izzó vágyak, s a lelket felemésztő lobogó tűz,

mindig vannak új és még újabb kérdések.

Lesütött szempillák, zavarba ejtő percek titkai,

belülről folytonosan kínzó a bizonytalanság,

s mindezek fölött nem könnyű elsiklani.

Elrejtett gondolatok, s a közömbösség látszata,

ez mind csupán játék, a titokzatosság része,

mely anélkül fáj, hogy kívülről látszana.

Melyiket válasszuk

Melyiket válasszuk, a halált, vagy az életet,

a szenvedést, a kínokat, s a gyötrelmeket,

esetleg a vidám, boldog és szép éveket?

A gyűlöletet, az irigységet, s a kapzsiságot,

az örökös sötétséget, az ármányok sorát,

vagy az értelmet és egy szebb világot?

A közönyösséget, az árulást, s a durvaságot,

egy csodás, élőlényekkel teli zöld bolygót,

vagy inkább egy élettelen pusztaságot?

Az utálatot, a lenézést, a lelkek rombolását,

netán a szeretetet, a nyugalmat, s a békét,

amelyek legyőzik a gonosz tombolását?

Melyiket válasszuk, önmagunk valódi énjét,

amelyik gondoskodó, féltő és segítőkész,

vagy énünk idomított, rabszolga lényét?

Lelketlen szeretet

Lelketlen szeretet árnyéka vetül a mindennapokra,

s mogorvává, érzéketlenné teszi az embereket,

ezzel csapást mérve a kicsikre, nagyokra.

Egyre jobban átszövi az életet, a gondolatok sorát,

s megzavarja a legszorosabb kapcsolatokat is,

kiirtva az őszinte szeretetnek a nyomát.

Megfertőzi az elmét, amely így homályossá válik,

megfeledkezik a jóról, a szépről, az igazságról,

s a fertőzött csak az engedelmességre vágyik.

Elfeledi, hogy ki volt egykor, milyen volt az élete,

nem érez sajnálatot, nincs benne együttérzés,

s nem fogja fel, hogy ez nem az ő érdeke.

Szenvtelen arccal nézi mások fájdalmát és kínjait,

önmagát megtagadva, bambán bámul a világra,

s felégeti maga mögött a reménynek hídjait.

Lelketlen szeretet égeti a szemeket és vakká teszi,

elpusztítja a szerelmeket, az igaz barátságokat,

s aki hisz benne, az mindezt észre sem veszi.

Reszkető lelkek

Reszkető lelkek lapulnak érzésekkel átitatva,

és bizonytalanok önmaguk sorsát illetően,

hisz tudják, sorsukat a félelem átitatja.

Körbeveszi őket a sötétségnek gonosz árnya,

amely nem hagy nekik nyugodt perceket,

s ez bizony egyikőjüknek sem az álma.

A rémisztő napok és a kizsákmányolás terhe,

hihetetlen méreteket öltöttek napjainkban,

és emiatt halad jól a háttérerők terve.

A szeretet ereje még él, s míg él van remény,

soha nem szabad fejet hajtani a gonosznak,

legyen az bármilyen kegyetlen, kemény.

Reszkető lelkek álmodoznak a jóról, szépről,

egy csodásabb világról, s a nyugalomról,

amelyet kitartással elérhetnek végül.

Olyan jó lenne

Olyan jó lenne végre igazi nyugalomban élni,

ahol a szeretet, a tisztelet mindig kölcsönös,

s amelyben nem kellene sohasem félni!

Milyen szép is lenne arra ébredni egy napon,

mindenfelé boldogság árad és öröm fakad,

s ezzel nem érne fel semmilyen vagyon!

Mennyire mássá tenne mindenkit egy ölelés,

mely őszinte érzésekkel táplálná a lelket,

s melyet nem lepne be soha a feledés!

Olyan jó lenne fel szabadultan sokat nevetni,

elérni mindazt, ami elérhetetlennek tűnt,

és zavartalanul, tiszta szívvel szeretni!

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30