érzelmek Archívum - 19 / 27 oldal

Egy boldogabb világban

Egy boldogabb világban nincsenek viták,

a megértés és szeretet természetes,

s nem fordulnak elő hibák.

Segítik egymást mindenben, miben lehet,

van öröm, őszinteség, van becsület,

és mindenki vidáman nevet.

Nem létezik gonosz, nem létezik ármány,

nincsen irigység, hazugság, álnokság,

s nincs olyan, hogy járvány.

Nincs harag, gyűlölet, bántás, vagy sértés,

s nem fordul elő kizsákmányolás sem,

a jóság nem is lehet kérdés.

Nincs zsarnokság, elnyomás, sötét háttér,

a gazdag, s a szegény szó ismeretlen,

a csodálat itt mindenkire ráfér.

Egy boldogabb világban tiszta az égbolt,

s az ember büszkén ember maradhat,

olyan, mint valaha rég volt.

A festő és az ecsete

A festő és az ecsete régóta kapcsolatban voltak,

s ketten nagyon sok alkotást hoztak létre,

műveik a szépségről, s a jóról szóltak.

Így teltek-múltak a közös éveik, szépen, lassan,

s voltak sikereik, volt rangos elismerésük,

mindig így alkottak, festettek nagyban.

Újabban nem értettek egyet, s másként éreztek,

szépre vágyott a festő, az ecset meg igazra,

s lassan a végső szakításhoz érkeztek.

Egy este, mikor a festő elaludt, eljött a pillanat,

az ecset egyedül fogott neki a munkának,

s kész is lett vele, mire jött a pirkadat.

Reggel a madárcsicsergés köszöntötte a Napot,

a festő álmatagon, fáradt szemekkel nézett,

s látta, ecsete érdekes üzenetet hagyott.

Az állványon egy nem általa készített kép várta,

a leplen, mely takarta, egy rövidke szöveg,

ez az igazság valódi arca, s ezt jól látta.

Felállt, az állványhoz ment, s lerántotta a leplet,

sokáig nézte az ecsete rendkívüli alkotását,

rájött, biz nem látott még ennél szebbet.

Sötét színek, rideg hangulat, ahogyan csak kell,

megrázó, elgondolkodtató, s félelmet keltő,

ki ezt látja, az igazság valódi arcára lel.

A festő és az ecsete nem találkoztak többé soha,

az ecset ugyanis belefáradt már mindenbe,

s útnak indult, maga sem tudta hova.

Addig szeress

Addig szeress, amíg megteheted, amíg élsz,

s ameddig a szíved dobbanásra képes,

akkor is, ha nagyon félsz.

Míg a lelked nem ég ki és nem válik üressé,

s az érzelmek susogó szárnyalására,

a füled nem válik süketté.

Amíg még képes vagy igaz érzésekkel élni,

s az álmok varázslatos birodalmában,

a meséket, vágyakat átélni.

Addig szeress, míg van, ki cirógatja arcod,

van aki megérint, s átölel, mert szeret,

míg eljön az utolsó harcod.

Nagy a hiány

Nagy a hiány boldogságból, örömből,

az ember szíve a félelemtől dörömböl.

Nincs vidámság, játék, nincs nevetés,

van helyette újabban gyakori temetés.

Nem hallatszik őszinte gyermeki kacaj,

s a levegővétel sem olyan, mint tavaly.

Elhunyt a nyugalom, elhaltak a vágyak,

s a remények gyáván a sarokban állnak.

A szeretet ereje lám vacogva vergődik,

az igazság mindig a sorok közt rejtőzik.

Érzések sokasága vinnyog a lelkekben,

néha felbukkannak érzelmes versekben.

A simogatás iszonyú félelmetessé vált,

a gonosz, s a sötétség mindenkinek árt.

A családok összetartása biz nem a régi,

gyermekeik fájdalmát sokuk csak nézi.

Nagy a hiány az értelemből, s a jóból,

van bőven az ármányos, hazug szóból.

A bátorság csendben kushadva hallgat,

régi hősies tetteivel senkit nem zargat.

Hiányzik a természet pazar szépsége,

az élővilág, a Nap, az égbolt kéksége.

Eme hiányokat vissza lehetne kapni,

csupán a rosszakat kéne agyoncsapni.

A szeretet ereje

A szeretet ereje hatalmas dolgokra képes,

amennyiben őszinte, s szívből jön,

a képessége azonban véges.

Lélek nélkül, érzelmek nélkül hatástalan,

biza rendkívül nagy szükség van rá,

amit elérhet, az határtalan.

Határtalan öröm, s szívből jövő ölelések,

szeretetteli szavak, kimondott álmok,

az egészből csak töredékek.

Összetarthat családokat és barátok sorát,

simogathat a nehézségek ideje alatt,

s eltüntetheti a fájdalom okát.

Cirógathatja a gyermekek piros kis arcát,

s megvigasztalhat fájdalom esetén,

tovább küzd, s vívja a harcát.

Harcát egy szebb jövőért, s jobb világért,

élhetőbb életért, békésebb napokért,

értelmes, megértőbb vitákért.

A szeretet ereje bizony kozmikus is lehet,

s akkor törhet fel igazán a mélyből,

mikor a szív igazából szeret.

Lélek nélküli világban

Lélek nélküli világban érdemes élni,

és állandó csak a borzalmaktól félni?

A félelembe és a rettegésbe fulladni,

mindenkit az őrület határára juttatni?

Elhagyni a régi álmokat és vágyakat,

s hagyni, hogy a létünkkel játszanak?

Megtagadni az önnön valónkat rútul,

amíg a hazugság a nyakunkba zúdul?

Lemondani a családunkról, bárkiről,

elhinni a szemfényvesztést bármiről?

Megadni magunkat a sötét halálnak,

s eltűrni, hogy a csipekbe bezárnak?

Elszenvedni a kísérleti állat szerepét,

és növelni a meggyilkoltak tömegét?

Magára hagyni a gyengéket, árvákat,

s megtölteni a koporsó nevű ládákat?

Tétlenül nézni a gyermekek halálát,

eltitkolva a szívre gyakorolt hatását?

Bezártan kushadni, a végzetre várva,

ostobán hinni, ez tán elmúlik, hátha?

Szembefordulni az érzelmek sorával,

és leszámolni a régi értelem korával?

Feladni mindent, amik csak vagyunk,

s a jövőre akad vajon, amit hagyunk?

Lélek nélküli világban nincs szeretet,

tett ez ellen bárki, bármilyen keveset?

Érzések nélkül csakis nullák lehetünk,

tényleg ez lenne, amit most tehetünk?

A családtól megfosztva

A családtól megfosztva sínylődik sok ember,

vívódik önmagával, s minden bajával,

nyugodalmat pedig nem lel.

Bezártan, otthonokban, a szeretteiktől távol,

mélabúsan, bánatosan, s szomorúan,

eszükbe jut mindez százszor.

Egyedüllétre kárhoztatva, idegenek körében,

átgondolják az eddigi életük tetteit,

s félve remegnek a sötétben.

A kórházakban oly kiszolgáltatva fekszenek,

alig jut idő rájuk, a dolgozók fáradtak,

hiszen ők is csupán emberek.

Elbúcsúzásra gyakorta lehetőség biz nincsen,

nem foglalkoznak ott senki bajával,

s ez folyik az összes szinten.

Az eddig összetartó családokat sanyargatják,

egymás ellen fordítják, s uszítanak,

a sorsukat biza kavargatják.

Megfosztják őket a reménytől, s a lelküktől,

a munkahelyüktől, a tartalékaiktól,

s a végén még a testüktől.

A családtól megfosztva bárki senkivé válik,

nem veszi körül más, csak a gonosz,

a sorsukkal a sötétség játszik.

Szeretet nélküli világban élni komoly teher,

a rettegés, a fenyegetés mindennapi,

az élet, a remény padlón hever.

Elszalasztott lehetőségek

Elszalasztott lehetőségek kísérik az utunkat,

sokszor visszatérő álmok kísértenek,

visszasírva a régi múltunkat.

Olyan sok álmot, vágyat veszítünk naponta,

s legtöbbjük valóban csak álom volt,

a félelmünk szorít a sarokba.

Szerelmeket hagytunk veszni, mert féltünk,

a visszautasítástól, a lelki sérüléstől,

s más nem igen tehetett értünk.

Szeretteinket is megbántottuk néha napján,

soha nem akartuk, s meg is bántuk,

csupán legyintettünk, hagyján.

Bocsánatot kérni nem könnyű, igen nehéz,

s bár magunknak is fájdalmat okoz,

reméljük álom ez az egész.

Legtöbbször nem mondtuk el, mit is érzünk,

s nem öleltünk a keblünkre senkit,

akármennyi jót is tett értünk.

Számtalan esetben elbúcsúzni sem tudtunk,

s csak szívünk őrzi az emlékeket,

idő kell, hogy előre jussunk.

Elszalasztott lehetőségek, melyek elszálltak,

s kísérteni fognak minket míg élünk,

és amíg velünk is elbánnak.

Testbe zárva

Testbe zárva tobzódnak az érzések,

s egymással versengenek, ott belül,

a legtöbbjük már magát sem ismeri,

s biz a saját mondandóját írná felül.

Zűrzavarban, s káoszban rettegnek,

nem tudják kifejezni a jót, a szépet,

nem ösztökélik simogatásra a kezet,

s már önmagukban hordják a rémet.

Testbe zárva, összekuszálva várnak,

s próbálnak érvekkel a szívre hatni,

a szívet azonban kínzó bánat gyötri,

mivel nem akar érzéketlen maradni.

A remény sugara

A remény sugara száll a térben,

s bejárja a világ minden pontját,

igyekszik benézni az ablakokon,

s enyhíteni az emberek gondját.

Szeretne ismét valami jót tenni,

kellemes álmokat valóra váltani,

s ismét boldog perceket szerezni,

ám semmiképp, sohasem ártani.

Tovalibbenni a vágyak szárnyain,

s elhitetni, hogy biza szebb lehet,

felcsillantani egy igazabb esélyt,

ennél jobbat most nem igen tehet.

A remény sugara bejárja a teret,

s bearanyozza az érzelmek sorát,

megdobogtatva a rideg szíveket,

elfeledteti a nehézségek nyomát.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31