emlékek Archívum - 10 / 11 oldal

Elölt álmok

Elölt álmok szállnak a csillagközi térben,

s már nem fürödnek reményben, fényben.

Hajdani ragyogásuk megkopott, fakó lett,

és nem számít immár semmiféle igaz tett.

Semmi nem hozhatja vissza a régi múltat,

hiába igyekezett a sors létrehozni egy újat.

A galaxisban suhan a fájdalom, a rettegés,

a csinált világ, a hazug és az aljas tettetés.

Szertefoszlanak a valódi érzések, emlékek,

amelyek egy jó világnak állítanak emléket.

Azonban sajnos annak a korszaknak vége,

mivel az emberek sokasága nem tért észre.

Elszalasztották az esélyt, s nincsen másik,

minden pillanattal csupán a gonosz játszik.

Megöli a lelkeket, s kiirtja az élet csíráját,

és az összes megmaradtra ráteszi az igáját.

Elölt álmok és a sanyarúan keserű igazság,

eltűnnek a semmibe, hol nem lesz vigasság.

Ott más sincs, csakis a sötétség, s a végzet,

harc nélkül semmivé foszlik minden lélek.

Rövid mese

Rövid mese születik abból, ami jó és igaz,

sajna ez bizony senki számára nem vigasz.

Mi is a jó? A szeretet, a béke, a nyugalom,

és mikor senkit nem ölhet meg az unalom.

Jó még a család, az összetartozás, az öröm,

a becsület, a tisztesség is belül van e körön.

Jó a segítőszándék, a tisztelet, az elismerés,

s az önmagunk hibáira rávilágító felismerés.

Jó, hogy sokféle állat, s növény él a Földön,

s hogy mindannyian osztozhatunk a zöldön.

Igaz az, ami a valóságot tükrözi, s nem csal,

aki méltón harcol a szeretteiért, míg meghal.

Igaz az adott szó, s a tiszta, önzetlen ölelés,

az emlékek sora, miket nem lep el a feledés.

Rövid mese származik eme rongy világból,

bizony az ember nem igen tanul a hibákból.

Elszálltak a gyermekévek

Elszálltak a gyermekévek, sajnos nagyon régen,

oly vidámak voltak, boldogok, és játékosak,

jobbak, mint manapság, minden téren.

Akkoriban a kacaj felhőtlenül és őszintén szólt,

a nevetés csengő hangja töltötte be a teret,

s a grundon pedig bárki lőhetett gólt.

Fogócskázás, bújócskázás, kardozás a sötétben,

birkózás, szaladgálás, lábtenisz, tollasozás,

s tréfás incselkedés a víztorony tövében.

A repülőtéren menekülés az üldöző kutyák elől,

csetlések, bukások, s különféle sérülések,

néha dorgálások a morc felnőttek felől.

Alkalomadtán ki lehet vajon az erősebb, bunyó,

azután ment minden a megszokott módon,

s százig számolhatott az aktuális hunyó.

Esténként felüdítő rémisztgetés, történetek által,

jöhetett a szellemvadász, a gyilkos sárkány,

s a megszökött rém, a lábán lánccal.

Elszálltak a gyermekévek, jó volt fiúk, s lányok,

sajnos sokatok ma már csak emlékként él,

de örökre szeretettel gondolok rátok.

A koporsó mellett állva

A koporsó mellett állva számtalan emlék kel életre,

s felidéződik rengeteg, már elfeledett történés,

aminek jelentőségét az ember nem értette.

Most azonban, amikor nincs visszaút, s nincs esély,

s nem lehet megváltoztatni a múlt eseményeit,

a fájdalom, mely marcangol, nem csekély.

Visszagondolva, s a jelentősebb pillanatokat átélve,

megrendítőleg hat mennyi rossz döntés akadt,

pedig a megoldás lehetett volna százféle.

Lehetett volna, de a félelem visszatartotta a vágyat,

s nem engedte a változtatást, a másként látást,

s bizony nem tudta elhessegetni az árnyat.

Az árnyat, mely a szívet folyvást a markában tartja,

szorongatja és rettegést kelt bárhol, bármikor,

s a hátramaradt lelkeket a bánatba hajtja.

A koporsó mellett állva, lehajtott fejek körös-körül,

könnyes szemek és sápadt, bánatos arcok sora,

s nincs olyasvalaki, ki mindennek örül.

Régi idők emlékei

Régi idők emlékei bukkannak fel gyakran,

ahogyan telik az idő gyorsan, vagy lassan.

Agyunk a lelki szemeink elé tárja a múltat,

és némelyik dolgot szebb köntösbe bújtat.

Számtalan pillanat vésődött örökre belénk,

s elménk igen sokszor tárja mindazt elénk.

Sőt, egyre élesebben, ahogyan öregszünk,

és igazi megnyugvásra, békére törekszünk.

Megérint a múlt és a szívünkben kavarog,

az egykori csalódás ismét, újfent zavarog.

Annyi mindent tennénk most másképpen,

és újabban maradnánk inkább a háttérben.

Érzések, s érzelmek árja hat immár reánk,

és felidéződik az összes elkövetett hibánk.

Ugyanakkor a szeretteink emléke ragyog,

ők már a végtelen honában, a sírban rabok.

Régi idők emlékei suhannak a lelkünkben,

maradandó nyomot hagynak a testünkben.

Amíg emlékezésre még képesek vagyunk,

hisszük, az időben mi is nyomot hagyunk.

Egy elhunyt emlékei

Egy elhunyt emlékei a valóságot őrzik végleg,

és a lelkében a halál után is vele szállnak,

s vele is maradnak örökre, tényleg.

A sírban már tisztábbak a folyamatok, a tettek,

világossá válnak a hazugságok, ármányok,

és mindaz, amiatt halottá lettek.

Kikristályosodik a borzalmas terv valódi énje,

a genetikai kísérletek, a népesség kiirtása,

s az azt elrendelők gazdag krémje.

Megvilágosodik a gyilkos őrület igazi tébolya,

mely nem ismer kegyelmet, s tisztességet,

s a kegyetlenségben sohasem tétova.

A megosztásban rendkívüli sikereket értek el,

egymás ellen fordították az emberek javát,

ám a céljukat csak nehezen érték el.

Az agresszív propaganda megsemmisítő ereje,

az egész világot behálózza az álnokság,

s a homályban létező erők deleje.

Ám aki már nem él, azt nem is tudják zsarolni,

és nem tarthatják félelemben soha többé,

s nem lehet könnyedén letarolni.

Egy elhunyt emlékei tisztán mutatják a múltat,

és felidézve a borzalmakhoz vezető utat,

a remény biz hátul kullogva fújtat.

Elszalasztott lehetőségek

Elszalasztott lehetőségek kísérik az utunkat,

sokszor visszatérő álmok kísértenek,

visszasírva a régi múltunkat.

Olyan sok álmot, vágyat veszítünk naponta,

s legtöbbjük valóban csak álom volt,

a félelmünk szorít a sarokba.

Szerelmeket hagytunk veszni, mert féltünk,

a visszautasítástól, a lelki sérüléstől,

s más nem igen tehetett értünk.

Szeretteinket is megbántottuk néha napján,

soha nem akartuk, s meg is bántuk,

csupán legyintettünk, hagyján.

Bocsánatot kérni nem könnyű, igen nehéz,

s bár magunknak is fájdalmat okoz,

reméljük álom ez az egész.

Legtöbbször nem mondtuk el, mit is érzünk,

s nem öleltünk a keblünkre senkit,

akármennyi jót is tett értünk.

Számtalan esetben elbúcsúzni sem tudtunk,

s csak szívünk őrzi az emlékeket,

idő kell, hogy előre jussunk.

Elszalasztott lehetőségek, melyek elszálltak,

s kísérteni fognak minket míg élünk,

és amíg velünk is elbánnak.

Míg alszunk

Míg alszunk, álmodhatunk szépeket,

s álmunkban legyőzhetjük a rémeket.

Napsütötte zöld mezőket is láthatunk,

sok örömöt, s boldogságot várhatunk.

Kalandok sorát élhetjük át bármikor,

az énünk bátor és soha nem pánikol.

Hősiesen elnyerjük, amire vágyunk,

s kedvünk szerint teljesül az álmunk.

Pazar virágmezőket láthatunk szerte,

béke és nyugalom honol világszerte.

Leszámolunk a legsötétebb árnnyal,

s képzeletünk a galaxisban szárnyal.

Rémálmok törhetnek reánk, de hiába,

velünk senki soha nem szállhat vitába.

Sokszor álmodunk az álmunkon belül,

ám minden rosszon mi kerülünk felül.

Elhunyt szeretteinkkel találkozhatunk,

s új ismeretlenekkel is barátkozhatunk.

Képzeletünk valósat és valótlant láttat,

fantáziánk ismeretlen helyeken járhat.

Gyermekkori történéseket élünk újra,

saját kis lelki védőhálónk mögé bújva.

Kívülről nézzük, milyenek is voltunk,

szüleinknek a csínyekről sose szóltunk.

Míg alszunk, csodák világában járunk,

s újabb, izgalmas pillanatokra várunk.

Kegyetlenül keserű az ébredés reggel,

mikor újra kinyitja a szemét az ember.

Szép emlékek

Szép emlékek foszlányai szállnak

és melegséggel töltik el a lelkeket,

oly régen az elmék mélyén vártak,

s most elhagyták a biztos rejteket.

Felidézik az igaz szeretet perceit,

a meghitt órákat, boldog napokat,

családok egykori álmait, s terveit,

csodás tavaszokat, s téli fagyokat.

Puha érintéseket, s tüzes vágyakat,

rejtőző szerelmeket a szív mélyén,

s néhanapján mesebeli szárnyakat,

örömteli beteljesülést az út végén.

Vidám gyerekeket, a Nap melegét,

ölelések sorát, s közös nevetéseket,

megerősítik az összetartozás erejét,

újraélesztik a régvolt eseményeket.

A szép emlékek átkarolják a jelent,

s érzelmeink lágy húrjait pengetik,

ki-ki maga tudja, neki ez mit jelent,

a múlt pillanatai a végtelent sejtetik.

Az emlékezet

Az emlékezet igen képlékeny dolog,

folyvást változik, amíg a Föld forog.

Van, amikor kitűnik, s élesen villan,

máskor, mint az éj, meg nem csillan.

Az első perctől röppen és szárnnyal,

s megküzd a legtöbb rejtett vággyal.

Sokszor megsérül az élet folyamán,

máskor vígan táncol a halál fogatán.

Megőrzi a számára lényeges arcokat,

s mindig megvívja a fontos harcokat.

A szerettei emlékét tárolja, míg bírja,

mikor elérzékenyül, magát el is sírja.

Él benne a történelem, s az igaz szív,

amely újra és újfent emlékezésre hív.

Magába zárja a veszteséget, a gyászt,

ahogy a szerelmet, szeretetet, s nászt.

Az emlékezet néha békésen simogat,

s egyre többször a régmúltba hívogat.

A régmúltba, hol még volt jó és szép,

melyet a gonosz sohasem téphet szét.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31