Saját alkotásaim
Nem könnyű reményre találni vészterhes időkben,
mikor a félelem uralja az emberek életét,
és a sors bizonytalansága időtlen.
Nem könnyű reményre találni, s talán nem is lehet,
egész életünkben csak keressük és kutatjuk,
mégsem tudjuk, hogy ez hová vezet.
Egy kis hegyi városban összegyűlt a sok mocsok, szemét,
és ellepte az annak idején tiszta utcákat, tereket,
elvéve mindenki kedvét attól, hogy egyék.
Bűz terjengett a levegőben, beivódott a kövekbe, falakba,
s az egykori szép vidék élhetetlenné kezdett válni,
immáron nem lehetett fellátni a magasba.
Egy kis hegyi városban beszennyeződött minden, örökre,
az emberek már ki sem mertek lépni a házaikból,
és a továbbiakban sem lesz okuk örömre.
Minden perc magában foglalja a jót, a rosszat,
az esélyt, s a reményt, no meg a bukást is,
és mindez velünk lesz, egy élethosszat.
Minden perc magában foglalja a létet, a véget,
a lehetőséget, a szerelmet és a csalódást is,
s oly felesleges folyton aggódni evégett.
Amíg félelemben tartják a világot, az embereket,
addig biz nem fog változni semmi, sohasem,
és nem lehet elkerülni a végső rettenetet.
Amíg félelemben tartják az egyéneket, a lelkeket,
könnyedén uralhatják az élet minden percét,
az egyszerű emberekre hárítva a terheket.
Könnyű csapdába csalni a hiszékeny embereket,
s könnyű megvezetni azt, aki néz, de nem lát,
így rémisztővé tenni az estéket, reggeleket.
Könnyű csapdába csalni bárkit, aki csak bólogat,
aki elhisz bármit, sajnos gondolkodás nélkül,
és minderre van bizony számos módozat.
A lélek számtalan titkot őriz, igen sok félelmet,
rengeteg szív mélyén rejlő álmot, s vágyat,
és megannyi, némán kiáltó érzelmet.
A lélek számtalan titkot őriz, sokszor a halálig,
és eközben mosolyog és szenved is belül,
mialatt a tüze a hamu alatt parázslik.
Mire vágynak az emberek? Egészségre, szeretetre,
boldogságra, örömre, vidámságra, jólétre,
és nem kihasználtságra, fegyverekre.
Szerelemre, megértésre, elfogadásra, nyugalomra,
békességre, nem háborúkra, fenyegetésekre,
s arra, hogy élve vonuljanak nyugalomba.
Igaz ölelésekre, egy élhető életre, szabad akaratra,
szépségre, jóságra, az érzelmeik viszonzására,
és szállni a reménnyel, minél magasabbra.
Mire vágynak az emberek? Arra, hogy élhessenek,
mindennemű korlátozás, sanyargatás nélkül,
és soha, de soha többé ne félhessenek.
Mindig kell valami, ami a figyelmet eltereli,
és félelemmel tölti fel az emberek lelkét,
így az igazi veszélyt mindőjük elfeledi.
Mindig kell valami, ami elrontja a napokat,
ami alkalmas megzavarni a békés életet,
és rettegésben tart kicsiket, nagyokat.
Józan ész és értelem nélkül nem sok esély marad,
mivel az emberiség jó része még el sem hiszi,
hogy a sorsuk igen rossz irányba halad.
Sokaknak nincs ideje, energiája, a valóságot látni,
sőt, ha látja is, egyszerűen nem tudja elhinni,
hogy bárkik el akarnák az élettől vágni.
Józan ész és értelem nélkül elhal minden remény,
apró gyertyalángként pislákoló fénye kialszik,
s mindenki rájön, a jövő milyen kemény.
Milyen szép is lenne egy békés, boldog világ,
melyben a szeretet az úr és a nyugalom,
s nincsenek irigy, gonosz viták!
Milyen szép is lenne egy emberségesebb élet,
amelyben nem kellene félni és rettegni,
s szabadon szárnyalhatna a lélek!
Milyen szép is lenne egészségesnek maradni,
s lubickolni az álmok, vágyak tengerében,
és mindig csakis a jó felé haladni!
Milyen szép is lenne megérteni kik vagyunk,
mi rejlik bennünk, a szívünk legmélyén,
és megismerni az igazi önmagunk!
