Saját alkotásaim
Kényszerhelyzetben nehéz élni és nehéz dönteni,
az ember lelke ki van szolgáltatva folyvást,
s gyakran hullanak sokak könnyei.
Kényszerhelyzetben nehéz élni, tenni a dolgokat,
megfosztva a boldogságtól és a reménytől,
oly könnyű tönkretenni a sorsokat.
Reménytelenségben reményre várva szenvednek sokan,
feszülten ébrednek reggel és este úgy fekszenek,
miközben az idő folyamatosan rohan.
Reménytelenségben reményre várva, dermesztő az élet,
keserű percek uralják a legszebb pillanatokat is,
s állandó félelemben él számtalan lélek.
Mocsárba süllyed az ismert világ és ott is marad,
a sötétség leple egyre erősebben terjeng,
s az élet, a végleges vég felé halad.
Mocsárba süllyed az ismert világ, kialszik a fény,
nem ragyognak többé csillagok az égen,
és el fog pusztulni valamennyi lény.
Furmányos furfangok által nyomják el az embereket,
s taszítják őket szegénységbe és a nyomorba,
pokollá téve a mindennapi reggeleket.
Sikeresen elveszik az életkedvet, s kiirtják a reményt,
ellehetetlenítik az életet magát, sajna örökre,
s eltipornak minden elesettet, szegényt.
Furmányos furfangok által pusztítják el ezt a világot,
nem kímélve sem ártatlant, sem becsületest,
s pláne nem azt, aki az igazáért kiállott.
Keserűség és szomorú arcok, csalódottság és bánat,
a becsapottság érzése tüzet szít a lelkekben,
s a remények a sötétségbe szállnak.
Keserűség és szomorú arcok, megtört emberi életek,
a kapzsiság, s a pénz uralma megmutatkozik,
kiölve, a bennünk lakozó fényeket.
A gazdagot nem érdekli a szegény, soha nem is fogja,
kizárólag a haszon, a bevétel és a profit számít,
önnön kapzsiságának a halálig a foglya.
Nem számít senki, az emberség nagyon távol áll tőle,
eltapos bárkit, ha úgy érzi, veszélyezteti a pénzét,
és a saját hatalmát belevésetné a kőbe.
A gazdagot nem érdekli a szegény, az szolgának való,
talpalávalónak, kapcának tudja elképzelni csupán,
holott ő maga az, aki hitvány és csaló.
A fájdalmas sebeket szerzett lélek soha nem vidám,
nem boldog, nem felszabadult és nem is örül,
nagyon jól tudja, ez az élet milyen silány.
A fájdalmas sebeket szerzett lélek szíve belül vérzik,
s összetört álmai darabjai szerteszét hevernek,
számára az út vége sötét és nem fénylik.
Az édesből is lehet keserű, ha az élet azzá teszi,
és gyakorta nyomorgatva a lelkek sokaságát,
az emberek maradék életkedvét is elveszi.
Az édesből is lehet keserű és méreggé is válhat,
méreggé, amely átitatja valamennyi percet,
s teret adhat a fájdalomnak, gyásznak.
Keserű percek könnyei csordogálnak az arcokon,
a csalódottság tüze ég az emberek szemében,
s muszáj túllépni a mindennapi harcokon.
A hitvány eltiporhatja a jót, ám uralni nem fogja,
elzárhatja az igazságtól és a tisztánlátástól,
de végezetül a gonosz önmagát megfojtja.
Elveheti látszólag a reményt valamennyi lélektől,
megalázhat bárkit és kiforgathat a pénzéből,
ám nem szabadulhat meg a tényektől.
Keserű percek könnyei dagadnak folyóvá hamar,
s amikor kevés lesz a temetőkben a kiadó hely,
az értelem rájön, a sötétségben nyaral.
Szörnyen szörnyülködnek a szörnyek és hitetlenkednek,
nem értik, miért nem érti a többi lény, hogy ők jók,
így egyiküknek sem lesz jó, figyelmeztetnek.
Az egész világ az övéké kell hogy legyen, mivel nekik jár,
s az, hogy a manók, törpök, tündék ezt nem hiszik,
az bizony eme szörnyülködőknek, nagyon fáj.
Szörnyen szörnyülködnek a szörnyek, igazán mérgesek,
s csak egyre nő bennük a harag, a düh, a keserűség,
miközben állítják, ők minden rosszban vétlenek.
