Arra ébredt, hogy nagyon fázik. Kezében még mindig erősen szorította az üres borospoharat. Hunyorogva körbenézett. Azon merengett, hogy vajon mennyi ideje fekhet így a fürdőkádban. Letette a poharat a kád szélére és lassan kiszállt a vízből. Berzenkedett. Tiszta libabőrös volt a teste. Gyorsan megtörölközött és átment a szobájába. Rápillantott az órára. Éjfél múlt húsz perccel.
– Jól elszunnyadtam. Aludnom kell, mert reggel muszáj lesz dolgozni, mennem. – mondta magának.
– Menyusnak nem adtam tejet. Sebaj, reggelig nem hal éhen. –
Beállította az ébresztő órát és lefeküdt. Hamarosan mély álomba zuhant. Álmában nyughatatlanul forgolódott. Néha még nyöszörgött is. Lerúgta magáról a takarót, de észre sem vette.
Öt órakor az óra ébresztette. Kelletlenül feltápászkodott és félálomban elindult a fürdőszoba irányába.
– Mi történt tegnap este? Mit csináltam? – kérdezte magától. A válasz egyelőre a homályba veszett. Nem emlékezett semmire.
Miután elvégezte a reggelente szokásos teendőit, felöltözött és lement a pincébe.
– Van még időm. Nyolc órára úgyis beérek a munkahelyemre – motyogta.
Bekapcsolta a számítógépet és belenézett a hírekbe. A legtöbb újság, mint például a New York Times, a New York World, vagy a New York Post is röviden beszámolt egy előző éjszaka történt szörnyű bűntettről. Miközben olvasta a cikkeket, kezdett derengeni valami az emlékezetében.
– Ezt, Én tettem volna? Nem emlékszem pontosan. – fogta a fejét és töprengett.
– Na gyerünk, mert nem érek rá! –
Levette az egyik maszkot az öt műanyag emberi fej egyikéről és felsietett a lakásába. A fürdőszobai tükör előtt állva rásimította torz arcvonásaira és elégedetten nyugtázta a látványt.
– Így jó lesz. Senki nem gondolná, hogy nem ez az igazi arcom. Nem hiába tanultam annyit a tudományról és a technikáról. – büszkélkedett magának.
Új arccal felvértezve kiment a konyhába és kivette a tejet a hűtőből. Öntött a macska tányérjába, majd hívogatni kezdte. Menyus nemsokára meg is jelent és azonnal nekilátott a reggelije elfogyasztásának. Eközben Ő kiment a hallba és élelmet szórt a halainak is. Azok nagy élvezettel, szokás szerint egymással versenyezve habzsolták a haleledelt. Percekig gyönyörködött bennük.
Érezte, hogy valami végigsimítja a nadrágja szárát. Lepillantott és látta, amint a cicus dorombolva dörgölődik hozzá. Ez nagyon jó érzés volt a számára. Lehajolt és simogatni kezdte.
– Na, elég legyen ennyi! – mondta. Fogta a táskáját még egyszer körbenézett, hogy mindent rendben hagyott-e és útjára indult.
A metrón üldögélve óvatosan kémlelte az utasok arcát. Megnyugodva vette tudomásul, hogy azok ügyet sem vetettek rá. Ez egyértelműen bizonyította a számára, hogy tökéletesen néz ki.
Azon merengett, hogy mit fog mondani a főnökének, ha rákérdez, miért is nem ment be tegnap. Igaz, telefonon közölte, hogy rosszul érzi magát, de lehetségesnek tartotta, ez nem lesz elég indok.
– Majd lesz valahogy. Végül is van fantáziám. – zárta le magában a kétkedést.
Miután kiszállt a metró kocsiból, nagyjából még tíz perc távolságra lehetett a céljától. Szaporán szedte a lábait. Léptei keményen kopogtak a járdán. Mindenfelé jöttek-mentek a munkába igyekvők és máshová tartók egyaránt.
Lehajtott fejjel lépett be a cég kapuján. Beblokkolt az óránál és felment a lépcsőn az öltözőbe.
Sok dolgozó sürgölődött körülötte, de nem szóltak hozzá. Tudták, hogy igencsak magának való. Kinyitotta a szekrényét és kivette a munkaruháját. Átöltözött, majd fogta a felszerelését és átnézte, hogy milyen állapotban vannak. Úgy vélte, jobban teszi, ha élesít még a késein egy kicsit. Felkötötte a szája elé a védőmaszkot. Sóhajtott egy nagyot és belépett a csarnokba.
