Nehéz az élet, de milyen nehéz,
bebörtönözve a sötét homályba,
a Nap fénye néhanapján benéz,
mielőtt elérünk a végzet honába.
Rabok vagyunk, a saját rabjaink,
s a börtönőrünk a félelem maga,
így telnek biz a mindennapjaink,
míg elér bennünket a halál szaga.
Korlátok között éljük a napokat,
megfosztva az összes reménytől,
a sors hamar kijátssza a lapokat,
nem kapunk semmit szegénytől.
Nehéz az élet, gonosz, s kemény,
az úton hitehagyottan ballagunk,
bezzeg a hóhérok serege serény,
s végünk, ha mindig hallgatunk.
