Címke: változás

Elkopik a test

Elkopik a test, miközben a lélek fiatal marad,

hajdani önmagának torz mása csupán,

s igen gyorsan a vég felé halad.

 

Fokozatosan veszít az erejéből és fáradékony,

mindenféle elváltozás mutatkozik rajta,

lassabb, kimerültebb, aluszékony.

 

Immáron nem tud gyorsan futni, sem ugrálni,

nem kitartó és minden hamar megviseli,

szeretne inkább otthon bujkálni.

 

Ezt azonban nem teheti, nem is hagyják neki,

s bár a benne lakozó lélek kitartásra kéri,

bármit is tesz, fájdalommal teszi.

 

Elkopik a test, ahogy az idő sebesen száguld,

legvégül már jártányi ereje sem marad,

s kiszáll belőle a lélek, akivel társult.

istockphoto 638366606 170667a

Mi az öröm

Mi az öröm az öregedésben és az elkopásban,

az egyre több fájdalomban, a kínokban,

s a közelgő utolsó felvonásban?

 

Mi a jó abban, ha ráncossá válik a feszes bőr,

ha a szem nem lát el az utca túloldaláig,

s ha mindenhol kinő a sötét szőr?

 

Mennyire tetszik, mikor eltorzul a csinos test,

az izmok elveszítik a régi feszességüket,

s az egykori aktivitás mára rest?

 

Hogyan hat, mikor a vonzerőnek végleg vége,

és a szépség, mi egykor fennen ragyogott,

elbujdokol a nem létező bús fenébe?

 

Mennyire szörnyű az, amikor eltávozik az ész,

egyre jobban leszáll a sötétség homálya,

s állandóan remeg mind a két kéz?

 

Minő lélekölő, mikor az emberen kiüt a ragya,

nem kívánatos domborzatok tűnnek elő,

s egyre gyorsabban hullik ki a haja?

 

Mi az öröm egykori önmagunk elvesztésében,

az emlékeink megkopásában véglegesen,

s a megmaradó semmi teljességében?

woman 71735 480

Milliárdnyi fűszál

Milliárdnyi fűszál hajladozik a reggeli szélben,

s fürdik a harmatban, hogy frissebb legyen,

majd azután melegszik a napfényben.

 

Ez természetes, évezredek óta ez az élet rendje,

a folyamatosság, akár a változás, végtelen,

s a füvek susognak az éjszakai csendbe.

 

Mindőjük piciként kezdi és nagyként folytatja,

átéli az évszakokat, az időjárás szélsőségeit,

az idő kerekét nem mindig a jó forgatja.

 

Mostanság dübörög a talaj, igen rossz közeleg,

kiforgatják valamennyiüket az anyaföldből,

s kitépődnek az egészséges gyökerek.

 

Milliárdnyi fűszál az életéért reszket immáron,

s ha irtásuk ilyen bősz ütemben folytatódik,

emlékük sem fog maradni ezen a világon.

istockphoto 1036027224 612x612 1

Tavaszi szellő

Tavaszi szellő szédítő, bódító illata járja át a tájat,

mindenfelé a varjak sötét serege legeli a füvet,

s a jó idő magára már nem igen sokat várat.

 

A tél hamarosan visszavonul, a küzdelmet feladja,

nem hoznak a reggelek fagyokat és jégcsapokat,

s magát az évszakváltásnak gyorsan megadja.

 

Abbahagyja a didergetést és az emberek kínzását,

s nem fagyasztja le a bőrt a szenvedő arcokról,

megérti a váltakozó természetnek a hívását.

 

Tavaszi szellő suhan a még alvó növényzet fölött,

s felvidítja nemsokára a megfáradt lelkek sorát,

nem hagyva keserűséget a rideg idők mögött.

istockphoto 1325488800 612x612 1

A lelkek tüze

A lelkek tüze egykor ragyogott fent az égen,

manapság oly halovány, szinte láthatatlan,

s alig észrevehető a koromsötét éjben.

 

Az idők kezdetén csupán szikraként létezett,

egyszerűen feltűnt a galaktikus semmiből,

s energiája a világegyetemből vétetett.

 

Minden percben nagyobb lett az éltető ereje,

eljutott a Földre is, ahol az élet csírázott,

s az emberek világában akadt szerepe.

 

Valamennyiükbe érzéseket, s érzelmeket vitt,

azok hamarosan meg is változtak nagyon,

s a munkája gyümölcsében bízott, hitt.

 

Teltek-múltak az idők, s a folyamat gyorsult,

az emberi faj egy kis része lelketlen lett,

s az ismert világ önmagából kifordult.

 

A lelkek tüze meggyengült, s félve rettegett,

tudta, ha az emberiség nem tér végre észre,

akkor önnönmaga is örökre elveszett.

istockphoto 1292281508 612x612 1

Bealkonyul

Bealkonyul eme világnak,

nincs többé helye vitáknak.

Leáldozik az ész, s értelem,

a gyilkolászás íme vértelen.

 

Hazugság felhője szárnyal,

leszámol a jóval, s vággyal.

Elhomályosítja a valóságot,

kierőszakolja az adósságot.

 

A butát még butábbá teszi,

az élet lehetőségét elveszi.

Kiritkítja a népek tömegét,

s mindig átírja a szövegét.

 

Folytonosan rettegést tálal,

félelemmel, pánikkal házal.

Szétrombolhatja a családot,

elriaszt biz minden barátot.

 

Sajnos könnyen sírba tehet,

az útja pusztuláshoz vezet.

Lélektelen lelkeket teremt

és örökre kivégzi a jelent.

 

Nem hagy örömöt, s szépet,

kizárólag gonoszokat éltet.

A világűrt is nagyon akarja,

és senki többé nem zavarja.

 

Bealkonyul eme világnak,

s nem lesz vége a hibáknak.

Lemegy a Nap, lenn marad,

ez a világ a vég felé halad.

mountains, landscape, sunset

Minden változik

Minden változik, az ég és a Föld,

ami egykor sivatag volt, ma zöld.

Erdők és mezők tűnnek el örökre,

lassan rálelünk az utolsó rögökre.



Egyre kevesebb a növény, s az állat,

a hajdani élet hamar múlttá válhat.

Pusztul minden, s nehéz útját állni,

a jóra, szépre nem elég csak várni.



Barátságok, szerelmek múlnak el,

s megkönnyebbülést senki nem lel.

Betegségek, s járványok hódítanak,

hazug szavak méregként bódítanak.



Családok tengődnek, fogy a remény,

a valóság fájdalmas és igen kemény.

Világunkat háborúk gyújtják lángra,

s biza nem kerestek gyógyírt a rákra.



Az emberi faj a végzete felé rohan,

ezt nem akarják felfogni még sokan.

Mindezen változtatni nem lehetetlen,

bár ne lenne az értelem oly tehetetlen.



Minden változik, s ugyanakkor semmi,

egyáltalán nem könnyű másként tenni.

Az életben csak a küzdelem az állandó,

sajna eme sötét világ igencsak fárasztó.

alert, corona, keep

A változás örök

Folyamatos változás az életünk,
ahogyan változnak az évszakok,
biz sokszor van is mitől félnünk,
néha reánk virradnak szép napok.

Az élet küzdőterén folyik a harc,
mindannyian a részesei vagyunk,
bárkit megtörhet a kemény sarc,
mégsem mindegy, hogy magunk
után milyen nyomokat hagyunk.

Tetteink, önmagunkért beszélnek,
jó, vagy rossz hírünk fennmarad,
unokáink rólunk sokat mesélnek,
közben a világ csakis előre halad.

mountains, alps, meadow

Álarc mögött

Álarc mögött más a világ,

másnak tűnik a sok virág.

Másként szállnak a felhők,

utolsókból lesznek elsők.

 

Másféle zöldek a bokrok,

eltűnnek a vízről a fodrok.

Más formájúak a hegyek,

s másfelé fújnak a szelek.

 

Másokká válnak a barátok,

széthullhatnak a családok.

Aki tud, másképpen szeret,

ajándékot is másként vehet.

 

Minden mássá válik hamar,

mi eddig volt, immár zavar.

Mire az álarc majd lekerül,

a világ tudatlanságba merül.

31v2XG3wRBL. AC SX425
Kiss Gyula versei
Powered by  GDPR Cookie Compliance
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.