Saját alkotásaim
Ragyogó napfény, gyönyörű virágok,
orgona és gyöngyvirág illata szárnyal,
betölti a teret és ezt az egész világot,
kellemes érzéseket táplálva a vággyal.
Bódító illatok és varázslatos percek,
izgalmas nyugalom a természet ölén,
valami készül és valami forrón serceg,
útnak indulva az álmok kéjes tengerén.
A remény sugara száll a térben,
s bejárja a világ minden pontját,
igyekszik benézni az ablakokon,
s enyhíteni az emberek gondját.
Szeretne ismét valami jót tenni,
kellemes álmokat valóra váltani,
s ismét boldog perceket szerezni,
ám semmiképp, sohasem ártani.
Tovalibbenni a vágyak szárnyain,
s elhitetni, hogy biza szebb lehet,
felcsillantani egy igazabb esélyt,
ennél jobbat most nem igen tehet.
A remény sugara bejárja a teret,
s bearanyozza az érzelmek sorát,
megdobogtatva a rideg szíveket,
elfeledteti a nehézségek nyomát.
Szabadba csábít a napfény, s a levegő,
a természet páratlan szépsége nyugtat,
a sok szürke nap után igazi vágyálom,
ha az ember kint sétálhat, vagy futhat.
Egy kis időre visszahúzódik a gonosz,
s a sötét mocsarának a mélyére merül,
ám nem mond le gyilkos tervezeteiről,
programozottan kiírt, bármibe is kerül.
Megvásárol, hazudik, zsarol, fenyeget,
s mindenáron méregbe fojtja a világot,
számára minden lény állatias és selejt,
s ridegen eltiporja a legapróbb virágot.
Szabadba csábít a környezet, a szellő,
a sarjadzó rügyek, a szabadság vágya,
az öröm érzete, a szeretet, s a remény,
végre mindezek kelhetnének szárnyra.
Életünk útján igen sok a teher,
a legtöbb nehéz, s hamar lever.
Számtalan emlék marad reánk,
sokan gondolnak majd miránk.
Élmények ezrei élnek bennünk,
néha sejtjük mit is kell tennünk.
Máskor viszont sokat hibázunk,
lényegtelen dolgokon vitázunk.
Olykor nem látjuk, mit kellene,
s elvakíthat a csillogás kelleme.
Elvesztegetünk rengeteg napot,
s álmodunk nem kicsit, nagyot.
Vágyaink szárnyalnak az éjben,
s tovalibbennek az esti szélben.
Alkalomadtán gyávák vagyunk,
s nem hallik messze a szavunk.
Életünk útján nagyon sok a rög,
s a legtöbb a kezdetig visszalök.
Felállni a földről sohasem késő,
mielőtt eljön a pillanat, a végső.
Míg alszunk, álmodhatunk szépeket,
s álmunkban legyőzhetjük a rémeket.
Napsütötte zöld mezőket is láthatunk,
sok örömöt, s boldogságot várhatunk.
Kalandok sorát élhetjük át bármikor,
az énünk bátor és soha nem pánikol.
Hősiesen elnyerjük, amire vágyunk,
s kedvünk szerint teljesül az álmunk.
Pazar virágmezőket láthatunk szerte,
béke és nyugalom honol világszerte.
Leszámolunk a legsötétebb árnnyal,
s képzeletünk a galaxisban szárnyal.
Rémálmok törhetnek reánk, de hiába,
velünk senki soha nem szállhat vitába.
Sokszor álmodunk az álmunkon belül,
ám minden rosszon mi kerülünk felül.
Elhunyt szeretteinkkel találkozhatunk,
s új ismeretlenekkel is barátkozhatunk.
Képzeletünk valósat és valótlant láttat,
fantáziánk ismeretlen helyeken járhat.
Gyermekkori történéseket élünk újra,
saját kis lelki védőhálónk mögé bújva.
Kívülről nézzük, milyenek is voltunk,
szüleinknek a csínyekről sose szóltunk.
Míg alszunk, csodák világában járunk,
s újabb, izgalmas pillanatokra várunk.
Kegyetlenül keserű az ébredés reggel,
mikor újra kinyitja a szemét az ember.
Vágyom rád, amióta
csak megismertelek,
megkedveltelek és
lám megszerettelek.
Vágyom rád, mint
dús rét az esőre, s
napfényre a virág,
mikor végre látlak,
mindig szebb lesz
számomra a világ.
Vágyom rád éjjelente,
mikor ébren álmodom,
s vágyom rád nappal,
miközben átölel karom.
Vágyom rád minden
percben, amíg csak
sajgó szívem dobban,
s míg kettőnk között
a láng fel nem lobban.
Majd, ha egész lényünk
egybeolvad és csókra
nyitod a piciny szád,
halkan odasúgom Neked,
hogy nagyon vágyom rád.
Az emlékezet igen képlékeny dolog,
folyvást változik, amíg a Föld forog.
Van, amikor kitűnik, s élesen villan,
máskor, mint az éj, meg nem csillan.
Az első perctől röppen és szárnnyal,
s megküzd a legtöbb rejtett vággyal.
Sokszor megsérül az élet folyamán,
máskor vígan táncol a halál fogatán.
Megőrzi a számára lényeges arcokat,
s mindig megvívja a fontos harcokat.
A szerettei emlékét tárolja, míg bírja,
mikor elérzékenyül, magát el is sírja.
Él benne a történelem, s az igaz szív,
amely újra és újfent emlékezésre hív.
Magába zárja a veszteséget, a gyászt,
ahogy a szerelmet, szeretetet, s nászt.
Az emlékezet néha békésen simogat,
s egyre többször a régmúltba hívogat.
A régmúltba, hol még volt jó és szép,
melyet a gonosz sohasem téphet szét.
Álmok, vágyak és remények,
néha nagyok, máskor szerények.
Bármilyenek is legyenek,
mindenkiben élnek.
Sokan, a valóra válásuktól
is félnek.
Félnek, mert nem biztosak
magukban.
Sokszor kétkednek, a saját
szavukban.
Mit várhatnának hát mástól,
kik hasonlókat éreznek máshol?
A lélek érzékeny és gyenge,
nem olyan, mint egy edzett
penge.
Könnyen sebezhető, s nagyon
tud fájni.
A gyógyulására olykor, éveket
kell várni.
Feledni a velünk történteket
nem lehet, míg élünk,
ameddig lélegzünk, remélünk
és félünk.
Vigasztalan álmok, vissza-vissza
térnek,
az elveszett remények mindig
új életre kélnek.
Csillogó szemek, ragyogó mosoly,
az arc olykor a fáradságtól komoly.
Vágyak bíbor tüze lobog az éjben,
lángolva izzik egy esti forró kéjben.
Felszabadít a mámor, ellazul a test,
gyönyörben úszva ér véget az est.
Pihentet az alvás, lenyugszik a lélek,
azt suttogja, ebből még sokat kérek.
Másnap pihenten és nyugodtan ébred,
mosolyog rád, ha mindezeket kétled.
Felszabadultan kezdi a napot reggel,
mikor a csendet megzavarja a vekker.
Kandallóban ropog a tűz, gyertyafény világít,
az asztalon lévő ételek sokasága már elámít.
A fenyőfa zöld ágain vígan csillognak a fények,
a rajtuk csüngő díszek nagyon-nagyon szépek.
Odakint fújdogál a szél, szerte hordja a havat,
varjú károg a faágon. amoda meg róka szalad.
A Hold fényesen ragyogva járja útját az égen,
állatok menedéket keresnek az éjszakai télben.
Idebent kellemes a meleg, halkan szól a zene,
a szoba ajándékokkal, szívünk áhítattal tele.
Karácsony van. Átjárja lelkünket a szeretet,
mindenki megtette másokért amit lehetett?
Legyen valaki társaságban, vagy akár egyedül,
kedvességre és szép szavakra vágyik legbelül.
Amennyiben ehhez ölelés is társul, a szív repes.
Az ember legyen boldog, elég ha a táj jeges!
