Saját alkotásaim
Elvesztegetett pillanatok sora,
mindörökre kihagyott percek,
nem várnak reánk ismét soha,
szürke köddé válnak a tervek.
Az élet útja rögökkel telített,
s nehézségek mindenki előtt,
a sors még nem igen veszített,
nem számít mi is volt azelőtt.
Csendben kushadó a remény,
néha ugyan megrázza magát,
aztán hamar elcsitul szegény,
biz nem könnyen nyer csatát.
Az út végén már vár a végzet,
tudja, minden út hozzá vezet,
fölötted áll, mikor bevégzed,
nincs senki, ki ez ellen tehet.
Az élet rendje igen sok teher, munka és sarc,
rendszerint egy igazán nehéz, s kemény harc.
Születésünktől kezdve sokat küzdünk, félünk,
akármilyen körülmények közepette is éljünk.
Valamennyiünknek megvan önnön útja, sorsa,
bárkit komoly próbára tehet a feladata, dolga.
Kísérnek minket álmok, vágyak, s remények,
akadnak színesebbek, máskor meg szerények.
Nagyon sokszor nehéz szívünk szerint tenni,
mégis muszáj újra és újból csak előre menni.
Ki élni akar, nem menekülhet a gondok elől,
akármit is higgyen, netán reméljen legbelül.
Az élet rendje sohasem könnyű, vagy tiszta,
egy biztos, soha, senki nem fordulhat vissza.
A véget elkerülni nem lehet, történjen bármi,
az életünk útját igyekezzünk pozitívan zárni!
Az Ígéret felkelt egy napon.
E nap mit hoz össze vajon?
Be kellene tartani valamit?
Esetleg éltetni még valakit?
Gondolkodott, s megrémült,
az erőlködéstől megkékült.
Az adott szó fontos számára,
a betartása nem válik kárára.
Ígérgetni a buta is tud. Tudja.
Erejéből jelenleg ennyire futja.
Sokszor akadályozzák az útját,
nem tagadhatja meg a múltját.
Ő a remény, a vágy az éjben,
gyakran fürdik bájban, kéjben.
Amennyiben elbukna végleg,
semmivé foszlana, de tényleg.
