Saját alkotásaim
Milliárdnyi csillag ragyog az éjszakai égen,
felülről tekintenek le valamennyiünkre,
s tündökölnek a galaktikus térben.
Mint az emberi lelkek, születnek és halnak,
állandó változás a létük a végtelen útján,
s maguk után emlékeket hagynak.
Milliárdnyi csillag sejtelmesen őrzi a titkát,
igéző fényük reményt ad az embereknek,
s életre kelti a szívükben lévő szikrát.
Érzelmek viharában éli napjait minden lélek,
sokszor nem is látnak tisztán a világban,
s mindig a csalódás rémétől félnek.
Féltik a megszokott életüket, s a titkaik sorát,
nem merik felfedni az igazi mivoltukat,
és feszülten várják az álombeli csodát.
Vágyak perzselik a szívüket minden percben,
ám mégsem kezdeményeznek semmi újat,
mivel nem készültek fel még fejben.
A szemük előtt suhan tova a saját reményük,
s míg mélán tétovázva sajnálják magukat,
hagyják elveszni az utolsó esélyük.
Érzelmek viharában tengődnek nappal-éjjel,
a bizonytalanságuk nem vezethet sehová,
s bizony ezt nehéz felfogni ép ésszel.
Telik-múlik az idő, bársonyon futnak a percek,
néma árnyként lebeg felettünk a sorsunk,
s a szívünk számtalan vágytól serceg.
A lelkünk álmokkal telített, az angyalok óvják,
bizony érzékeny, sérülékeny és törékeny,
önnön titkaink a nehéz utakat róják.
Telik-múlik az idő, selymesen cirógatva suhan,
sokszor nem érezzük át az igazi mivoltát,
s végül a létünk a semmibe zuhan.
Emlékek és titkok, bezárva egy kis helyre mind,
odabent zsúfolódnak a szívnek a legmélyén,
ám olykor meglátszanak az arcon is, kint.
Belülről hevítik a lelket és érzéseket idéznek fel,
megmutatják a múltat, az elkövetett hibákat,
s miattuk a lelkiismeret nyugalmat nem lel.
Néha akadnak napok, mikor nem bírják tovább,
s amint kitárul előttük a vágyaknak a kapuja,
felszínre törnek, de tudják, nincs odább.
Emlékek és titkok, melyeket megőriz az ember,
amelyeket mások elől örök időkre elrejtene,
miközben reméli, újraélheti őket egyszer.
Elszalasztott pillanatok, soha meg nem élt percek,
mindennap remélt, s be nem teljesült vágyak,
és a lelkekben rejtőző, álombeli tervek.
Véghez nem vitt érintések, s áhított ölelések sora,
a szívekben izzó, varázslatos kábulat érzése,
melyeket nem lep majd be az idő pora.
Elszalasztott pillanatok, érzelmek csábos varázsa,
kimondhatatlan és mindörökre néma titkok,
mindezek velünk tartanak a halálba.
Mit a szívünkben őrzünk, az örökre ott marad,
legbelül, mélyen elrejtve, titokként kezelve,
az idő útja, s a világ bármerre is halad.
Plátói szerelmek emléke, légben szálló óhajok,
a családunk iránti tisztelet, őszinte szeretet,
a megsebzett lelkünk, s néma sóhajok.
Elszalasztott lehetőségek, meg nem élt vágyak,
izzón égető hibák és hamu alatt lapuló tűz,
biz mind-mind a végtelenbe szállnak.
Elhazudott igazságok, s fel nem vállalt érzések,
a gyávaságunk miatti szomorúság és bánat,
a soha meg nem válaszolt kérdések.
Mit a szívünkben őrzünk, az erőt adhat és éltet,
kitartásra ösztönözhet, s új reményt táplál,
ha az ember elég bátor, továbbléphet.
A mesék világa tele van mindenféle lénnyel,
különleges teremtménnyel, s bűbájjal,
varázzsal, csodával, s fénnyel.
Ugyanakkor számtalan rém bújik elő az éjjel,
szörnyek, boszorkányok és koboldok,
s gonosz manók néznek széjjel.
Tüzet okádó sárkányok világokat rombolnak,
hercegnőket rabolnak, falvakat égetnek,
s ha a leány megmenekül, tombolnak.
Állandó a küzdelem a jók, s a rosszak között,
tündérek és angyalok segítik az embereket,
mindig ott állnak a védtelenek mögött.
A mesék világa rejtélyes, izgalmas és titkos,
sok szereplője megjelenik az álmokban is,
s végül az igazság győz, az biztos.
Az időnek forgatagában élünk,
s fogolyként a rabjai vagyunk,
bármit is sugalljon eme énünk,
a sorshoz nem lehet szavunk.
Elillanó percek, s vágyott órák,
a sejtelmes érzetek kavalkádja,
a történések lám útjukat róják,
a lelket a félelem visszarántja.
Félelem a világtól, magunktól,
titkaink megóvása bármi áron,
nem menekülhetünk bajunktól,
úgy, hogy a vég ne reánk várjon.
Elszalasztott pillanatok tömege,
s megismételhetetlen tettek sora,
a világnak sehol sincsen közepe,
s álmaink törötten szállnak tova.
Meg kellett volna neki mondani,
megtenni, megkérdezni mit lehet,
a falakat egymás után lebontani,
az ember későn jön rá mit is tehet.
Kik szívünkhöz közel álltak, éltek,
többet is érdemelhettek volna talán,
soha nem tudjuk meg mitől féltek,
ők sem jutottak át csapdájuk falán.
Mit is jelenthet az, hogy barát?
Van akiben bízhatunk, ha kell,
s meghallgatva a másik szavát,
énünk, lelkünk nyugalomra lel.
Számíthatunk reá mindenben,
legyen az kínos, vagy kellemes,
hihetünk semmiben, istenben,
s még rossz énünk is jellemes.
Reá bízhatjuk a féltett titkokat,
mindörökre megtartja magának,
lepergeti rólunk a fájó szitkokat,
mindig hitelt adhatunk szavának.
Segít rajtunk mikor soha senki,
s közel áll hozzánk oly nagyon,
barátnak nem is könnyű lenni,
mit tőle kaphatunk egy vagyon.
Rezzenések, érzések, vágyak,
mindig beteljesülésre várnak.
Kellemes képzelgések, álmok,
a sors fintora igencsak álnok.
A szív rejtekében feléled a tűz,
varázslatos ereje bódulatba űz.
Meggyengül az akarat, a jellem,
zűrzavarban kavarog a kellem.
Erős a vonzódás, lehull a lepel,
a lélek hangjára egy másik felel.
Titkok fátyla lebben a szélben,
megoldásra talál a sötét éjben.
