Saját alkotásaim
Amit magunk elől is mindörökre titkolni akarunk,
mindaz, ami befolyásolja az érzéseinket,
s mind, amiért majd megszakadunk.
Igyekszünk túllépni mindenen, ami minket zavar,
s mohón faljuk az élet különféle pillanatait,
pedig a legtöbb a számunkra fanyar.
Amit magunk elől elrejtünk, az sokszor a valóság,
melyet nehéz elviselni, sőt szinte lehetetlen,
s ami a számunkra egy örök adósság.
A szívek rejtekén megannyi vágy alussza álmát,
a legtöbbjük soha nem fog előbukkanni,
és nem is bontogatja a szárnyát.
Nem repülnek a szellőkkel, s nem szállnak tova,
kihagyják a Nap ragyogását a kék égen,
és nem mosolyognak fel soha.
A szívek rejtekén ezernyi titkot őriz meg az idő,
odabent várnak halkan, a széltől is óva,
s remélik, nekik dolgozik a jövő.
Mindenkinek megvan a maga keserve, ami fáj,
ami égeti a lelkét, amely nyomorba dönti,
s amelyet sokszor elhallgathat a száj.
Legyen az idős, középkorú, vagy esetleg fiatal,
mindőjük küszködik valamivel az életében,
s az idők végezetéig tarthat a viadal.
Nem akarja megérteni egymást sajna az ember,
pedig túllépni a gondokon, s a fájdalmakon,
csakis együtt lehetséges majd egyszer.
Mindenkinek megvan a lehetősége és reménye,
ahogy megvannak a titkos álmai, s vágyai is,
ám ritkán kerül a sors az ember kezébe.
Mit a szívünk rejt, talán végleg ott is marad,
mélyen megbújva és félénken reszketve,
a sorsunk útja bármerre is halad.
Rengeteg titok gyűlik össze, ameddig élünk,
és mind magában hordozza az álmainkat,
ügyesen eltitkolva, mit is érzünk.
Mit a szívünk rejt, folyvást perzsel legbelül,
emésztő tüze gyötör, kínoz, s elhamvaszt,
míg a lelkünk önmagával szembesül.
A szívek mélyén megannyi izzó vágy lapul,
s megannyi titok, viszonzatlan szerelem,
melyek a fájó lelket ejtették rabul.
Számtalan bánat, rengeteg szomorú pillanat,
elszalasztott lehetőségek, megbánt tettek,
és mindezek semmivé foszlanak.
A szívek mélyén nem lehet soha nyugalom,
s nem lehet békesség, vagy igaz szeretet,
míg a fantázia uralkodik a tudaton.
Vágyakozó lelkek várnak valami szépre, s jóra,
valami emberközelire, békére, nyugalomra,
igaz ölelésre és néhány kedves szóra.
Szeretetre, szerelemre, egy igazságosabb életre,
boldogabb napokra, megvalósult álmokra,
és egészséggel teli hosszú évekre.
Vágyakozó lelkek féltik a titkaikat, s remélnek,
ha kell, teljes szívvel segítenek a bajban,
szavaik helyett a tetteik beszélnek.
Elrejtett gondolatok, mélyen megbúvó érzések,
izzó vágyak, s a lelket felemésztő lobogó tűz,
mindig vannak új és még újabb kérdések.
Lesütött szempillák, zavarba ejtő percek titkai,
belülről folytonosan kínzó a bizonytalanság,
s mindezek fölött nem könnyű elsiklani.
Elrejtett gondolatok, s a közömbösség látszata,
ez mind csupán játék, a titokzatosság része,
mely anélkül fáj, hogy kívülről látszana.
A szívünkben, s a lelkünkben fontos titkok lapulnak,
megannyi érzelem, vágyak és álmok sokasága,
a gondok, problémák mégis tovább fajulnak.
Sőt, odáig jutnak, hogy nélkülük nem lehet már élni,
s hiába a struccpolitika, a valóság valóság marad,
éppen ezért nem szabad ezt tétlenül nézni.
Azok, akiknek ártó a szándéka, nem fognak segíteni,
ellenkezőleg, igyekeznek tönkretenni, s bántani,
csakis a szeretetből szabad erőt meríteni.
A szívünkben, s a lelkünkben sokszor jókora a vihar,
oly sok a seb, rengeteg a fájdalom és a csalódás,
de küzdeni kell ellene, amíg mindez kihal.
Szabad szelek szárnyán szállva vidám az élet,
s szabadon szökellve a virágos mezőkön,
igazi nyugalmat talál minden lélek.
Széles e világon, sok a szemet megragadó táj,
dombok, hegyek és völgyek békés vidékén,
a szív repes, ilyenkor semmi sem fáj.
Szabad szelek szárnyán útra kelnek a vágyak,
érzések hevülnek és érzelmek szikráznak,
reményt adva sok-sok titkos vágynak.
Mi minden rejlik belül, a lelkünk legmélyén,
ezt bizony majdnem lehetetlen megfejteni,
s ezért elbukunk majd az utunk legvégén.
Megannyi szeretet, szerelem, s titkos vágyak,
elképzelt, de meg mégsem valósult tettek,
velünk mind az örökkévalóba szállnak.
Kihagyott lehetőségek és forrón izzó percek,
a számtalan csalódás, fájdalmak, s bánat,
a semmivé váló, egykori szép tervek.
A néma megbánás, a ki nem mondott szavak,
a megjátszott sértődöttség, s a duzzogás,
a ki nem használt, könnyed nyarak.
Mi minden rejlik belül, magunk sem tudjuk,
és sokszor még önmagunkat is meglepjük,
miközben álmainkat börtönbe csukjuk.
