Megszületett a tér és vele az idő,
útjukat évmilliárdok pora lepte,
száguldott az űrben a két hírvivő,
az élet fejlődését kutatva, keresve.
Számokban ki nem fejezhető érték,
a világegyetem egyre jobban tágult,
minden pillanat egy újabb lépték,
a fejlődés folyamata le nem zárult.
A csillagködök, galaxisok halmaza,
fekete lyukak, meteorok, s holdak,
naprendszerek valóságos garmada,
éppen születő égitestek, vagy holtak.
Egy apró bolygón létrejött az élet,
fajok milliói éltek egymás mellett,
a sors homályba burkolta a véget,
a kiirtástól félniük még nem kellett.
Egyszer csak felbukkant egy új faj,
kezdetben félve és óvatosan lapult,
megrettentette minden zörej és zaj,
a hibáiból igencsak gyorsan tanult.
Fejlődése sikeres volt és páratlan,
áldozatból hamar vadásszá vált,
útját nem állhatta soha váratlan,
a dicsőség azonban a fejébe szállt.
Vérszemet kapva irtott és gyilkolt,
leigázott, letarolt, amit csak tudott,
gonosz mivolta mindmáig titkolt,
a fejlődésben magas szintre jutott.
Fegyvereket, s mérgeket fejlesztett,
önnön fajtáját is pusztította rendre,
folyton aljas háborúkat gerjesztett,
a hatalomvágyról szólt minden tette.
Kapzsisága soha nem ismert határt,
öntelt dölyfösséggel tiporta a gyengét,
képes volt bármikor eladni a hazát,
önzőségében jónak beállítva a tettét.
Alig maradt élőlény a háborúk után,
a perzselt halálszag terjengve szállt,
utolsó fajtársuk csak bámult bután,
őreá is nemsokára az elmúlás várt.
Míg élt, önmagával is sokat vitázott,
kételyek között nem nyugodott a lelke,
felidézte mikor a bolygó még virágzott,
s mikor a Föld szomorú halálát lelte.
A tér és az idő folytatta kozmikus útját,
mindent belepett az évmilliárdok pora,
sikeresen leplezve a kudarcuk múltját,
a földi hibát nem ismételhetik meg soha.