A gazdagot nem érdekli a szegény

A gazdagot nem érdekli a szegény, soha nem is fogja,

kizárólag a haszon, a bevétel és a profit számít,

önnön kapzsiságának a halálig a foglya.

 

Nem számít senki, az emberség nagyon távol áll tőle,

eltapos bárkit, ha úgy érzi, veszélyezteti a pénzét,

és a saját hatalmát belevésetné a kőbe.

 

A gazdagot nem érdekli a szegény, az szolgának való,

talpalávalónak, kapcának tudja elképzelni csupán,

holott ő maga az, aki hitvány és csaló.

gold 207585 640

A hitelek csapdájában

A hitelek csapdájában rengeteg ember kínlódik,

és talán az életük végéig nem lelnek kiutat,

a legtöbbjük emiatt a haláláig vívódik.

 

Számukra mindennap egy rettegés, s igazi átok,

a lelkük megtörten, meggyötörten szenved,

elhagyta őket a remény és rútak az álmok.

 

Elvesztettek szinte mindent, keserűek a napjaik,

egyik tragédia a másik után éri mindőjüket,

és egyre keményebbek a kínzó harcaik.

 

A hitelek csapdájában vergődve a lét kegyetlen,

s miközben e pokolból menekülni vágynak,

félnek, ez nem fog sikerülni a jelenben.

credit 4516068 480

Pénzért bármit

Pénzért bármit meg lehet venni és szerezni,

hatalmat, kastélyt, autót, repülőt, jachtot,

ám nem lehet tiszta szívből szeretni.

 

El lehet érte adni a becsületet, lelket, hazát,

s megtagadni a családot, igaz barátokat,

nem meghallva a gyermekek szavát.

 

A telhetetlenek képesek gyilkolni is miatta,

háborúznak és pusztítanak kegyetlenül,

s a rengeteg ártatlant a világ siratja.

 

Pénzért bármit megkap az, akinek van elég,

s míg ő dőzsöl a javakban és élvezkedik,

sokaknak arra sem jut, hogy egyék.

money 1428594 480

Ha a pénz nem létezne

Ha a pénz nem létezne, a világ nagyon más volna,

nem a gyűlölködés és a kapzsiság uralná,

hanem az igaz szeretetről szólna.

 

A békéről, a nyugalomról, a családokról, s a jóról,

a szépségről, az összefogás óriási erejéről,

a becsületről és az igaz szóról.

 

Nem folyna a csapból is az ármány és a hazugság,

a sötét gonosz szemfényvesztése elbukna,

s helyette felragyogna az igazság.

 

Nem dúlna állandóan háború ezen a szép Földön,

nem irigykednének egymásra az emberek,

s nem volna drága hitel, kölcsön.

 

Ha a pénz nem létezne, a lélek nem lenne fogoly,

szabadon és tisztelettel bánna másokkal,

s természetessé válna a mosoly.

dollar 2891817 480

Minek a pénz

Minek a pénz, ha nem lehet semmit kapni érte,

s ha elzárják az emberek elől az élelmet is,

ezáltal bizonytalanságot hozva a népre?

 

Mire megy a pénzével bárki, ha értéke nincsen,

s hiába tudott felhalmozni belőle kazalnyit,

semmit nem kap az egykori kincsen?

 

Van olyan, aki szerint a pénz mégiscsak ehető,

és az arany, a gyémántok hatalmat adnak,

közben hiszékenyekkel tele a temető?

 

Ki az, ki inkább válassza az olajat, mint a vizet,

és kínzó szomjazás esetén mohón azt issza,

azután pedig majd az életével fizet?

 

Minek a pénz, ha csak papír marad nemsokára,

és még a tűzgyújtásra sem lesz használható,

e folyamatot az emberiség megbocsátja?

economy 5082991 480

Miféle ember

Miféle ember az, aki pénzért ütlegeli a népét,

aki parancsra és szórványos juttatásokért,

igyekszik támogatni a világnak végét?

 

Aki bármit megtenne a csekély béremelésért,

s feláldozza a valaha volt lelkiismeretét,

a morzsákból kapott részesedésért?

 

Aki szégyent hoz egyenruhájára, s önmagára,

mivel gondolkodás nélkül üt, ver, gyilkol,

és soha nem néz vissza önmagába?

 

Aki elhiszi, hogy kivételezett és hogy számít,

akit a látszólagos hatalom vonz nagyon,

s akit a gazdagok szolgálata csábít?

 

Miféle ember az, ki a mások családját bántja,

akit nem érdekel az igazság, s a valóság,

és a sötét erők terveit valóra váltja?

dollar 2891817 480

Könnyű a másét feláldozni

Könnyű a másét feláldozni, az bizony nem számít,

és nem számít a családjuk, sem a gyermekeik,

ha meghalnak, van aki csak vállat rándít.

 

Van az a pénz, amiért egyesek elárulják a népüket,

elpusztítanának bárkit, bármikor, előnyökért,

s a televízióban mutogatják a képüket.

 

Közben szentül hiszik, ők kimaradnak majd ebből,

hiszen maradéktalanul segítik a sötét hatalmát,

ám állításaik véreznek számtalan sebből.

 

Mindez lényegtelen, mert velük nem lehet vitázni,

amire leszerződtek, legyen az bármily gonosz,

azt bármi áron végig fogják csinálni.

 

Könnyű a másét feláldozni, őnekik az sohasem fáj,

a markukat dörzsölve nevetnek az embereken,

de egyszer rájuk is elszámoltatás vár.

handcuffs, chains, prison-354042.jpg

Alaposan beidomítva

Alaposan beidomítva. Ez a nagyurak álma,

nem lehet olyan, hogy engedetlenség,

az engedetleneket büntetés várja.

 

A világon szerteszét kutyák tömegei élnek,

kicsik és nagyok, fajtiszták, s korcsok,

vígan játszanak, soha nem félnek.

 

Osztoznak azon, ami a rendelkezésükre áll,

tudják, hogy hol a helyük a rangsorban,

ám mindőjükre fegyelmezés vár.

 

Pénzes gazdáiknak a lazaságuk nem tetszik,

nem tűrhetik a virgonc kutyáik játékát,

nekik az engedelmesség fekszik.

 

Kuvaszok, tacskók, vizslák, agarak, s pulik,

számtalan alfaj, sokféle méret, testalak,

vannak vérszomjasak és sunyik.

 

Mindez lényegtelen, eljött az idomítás ideje,

nem lesz kímélet, s nem lesz bocsánat,

lesújt a gonosz szándék deleje.

 

Az urak az idomároknak sok pénzt fizetnek,

elvárják, hogy kutyáikat megneveljék,

különben kegyeikből kiesnek.

 

Szájkosarat mindre, az engedetlen állatokra,

hordják azt mostantól nappal és éjjel,

ez lehet megoldás az állapotra.

 

Azután be lesznek oltva megmaradás ellen,

nekik se hús, se más ételféleség, se víz,

ezután egyáltalán ne is kelljen.

 

Meghagyják majd az engedelmes kutyákat,

kik nem mernek vakkantani sem eztán,

kiválasszák közülük a butákat.

 

A szükségtelenekre a gyepmester telepe vár,

ott hunyják le mindörökre a szemüket,

s emlékük az utókorra sem száll.

 

Nem szállhat, mert nem is lesz kire szállnia,

amelyik kutya még élve marad, kushad,

s csak a füttyentésre kell várnia.

 

Alaposan beidomítva, örök rettegésben élve,

a félelem szárnyal társaik sírjai fölött,

s a kutyák világának ezzel vége.

dog, herd, canine

Szépség

Pirkad. Napfény simogatja a tájat,

felébresztve a sok álombéli vágyat.

A Szépség lassan kinyitja a szemeit,

naponta bőven osztogatja a kegyeit.



Első dolga, hogy a tükörbe nézzen,

nem vehető meg bármiféle pénzen.

Hozzá bizony egy nagy vagyon kell,

eredményt még lehet akkor sem lel.



Kisimult az arca, a vonalai szépek,

mosolya ragyogó és a fogai is épek.

Vonzó, vágykeltő, s kurvásan kacér,

nem érdekli az, házas-e, vagy facér.



Öntelten és hiúan ajnároztatja magát,

mindennap a strandon sütteti a hasát.

Elvárja a rajongást, a szeretet szavait,

csodálóitól mindig a legdrágább javait.



Gond nélkül él és pompa veszi körül,

hiszi, hogy láttán minden ember örül.

Sikeréhez nem kell ész, sem értelem,

nincs benne lélek, érzés, vagy érzelem.



Ám ketyeg az órája, s öregszik szépen,

nem találja helyét időben, vagy térben.

Ráncok tarkítják egykor csodás arcát,

az öregedéssel vívja legnehezebb harcát.



Elhagyják mindazok, kiket Ő lenézett,

reá sem vár más, mint a végső enyészet.

Mire a Nap sugarai lenyugszanak végül,

rájön, üres lelke soha meg nem szépül.

face, model, woman
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.