öröm Archívum - 10 / 11 oldal

Szép emlékek

Szép emlékek foszlányai szállnak

és melegséggel töltik el a lelkeket,

oly régen az elmék mélyén vártak,

s most elhagyták a biztos rejteket.

Felidézik az igaz szeretet perceit,

a meghitt órákat, boldog napokat,

családok egykori álmait, s terveit,

csodás tavaszokat, s téli fagyokat.

Puha érintéseket, s tüzes vágyakat,

rejtőző szerelmeket a szív mélyén,

s néhanapján mesebeli szárnyakat,

örömteli beteljesülést az út végén.

Vidám gyerekeket, a Nap melegét,

ölelések sorát, s közös nevetéseket,

megerősítik az összetartozás erejét,

újraélesztik a régvolt eseményeket.

A szép emlékek átkarolják a jelent,

s érzelmeink lágy húrjait pengetik,

ki-ki maga tudja, neki ez mit jelent,

a múlt pillanatai a végtelent sejtetik.

Ha szárnyaink lennének

Ha szárnyaink lennének, felhőkkel szállnánk,

s a világ legszebb pontjáig meg sem állnánk.

Sasként repülnénk a nyugalom szigete fölött,

s rátalálnánk a békére sok más élőlény között.

Azon a helyen nincs rettegés és nincs félelem,

kacagás hallik, boldogság éltet, s van élelem.

Szeretet melege árad minden percben felénk,

s egy új, őszinte, tiszta világ képe tárul elénk.

Szeretetteljes ölelések vesznek minket körül,

s a tiszta szándéknak, a legparányibb is örül.

Ott nincs fájdalom, nincs betegség, s járvány,

nem lehet úr a sötétség ereje, nincsen ármány.

Ha szárnyaink lennének, utunk oda vezetne,

s bár az egész világunk ilyen csodás lehetne.

Amíg azonban erős láncainkat le nem verjük,

az igazi szabadságunkat soha el nem nyerjük.

A szeretet ereje

A szeretet ereje hatalmas dolgokra képes,

túl tud juttatni a problémák során,

tiszta szívből jön, s nem véges.

Átsegíthet a válságokon, bántó viszályon,

kitarthat komoly problémák idején

és segít, hogy kevésbé fájjon.

Selymes simogatással cirógatja az arcokat,

lágy öleléssel támogathat, lelkesít,

s megvívja a lelki harcokat.

Sejtelmesen reményt adhat a kínok között,

kitartásra ösztönözhet bánat idején,

fény lehet a sötétség fölött.

Vidámmá tehet és boldogsággal tölthet el,

ölelésre ösztönözhet, s jó dolgokra,

míg énünk nyugalomra lel.

A szeretet ereje képes a gonoszt legyőzni,

segíthet túlélni a legzordabb időben,

semmi nem tudja őt lefőzni.

Mindehhez azonban elő kell, hogy jöjjön,

s ne lapuljon a félelemtől reszketve,

a szabadság ő, nem a börtön.

Egy apóka ül csikorgó karosszékében, könnybe lábadt a szeme,
elmereng a régi időkön, mikor az élete szép dolgokkal volt tele.
Karácsony van, ám ő sajna mégis magányos kis hegyi házában,
az elhunyt feleségére gondol ébren is, s már nem csak álmában.

Sok kilométerrel odébb egy kisgyermek az ajándékaival játszik,
csillog a két szeme és a pirospozsgás arcán a boldogság látszik.
Szerető szülei mindent megadnak neki, bármit, ami tőlük telik,
féltik, óvják, s ugyanakkor örömében a saját örömüket is lelik.

Fiatal pár lépked összesimulva, s talpuk alatt roppan a friss hó,
szeretik egymást, s mindegy mi történik, nekik most bármi jó.
Szüleiknél voltak vacsorázni, s ajándékkal kedveskedni nekik,
ők ezt nemcsak ünnepekkor, hanem máskor is szívesen teszik.

Öreg nénikék kötögetnek, horgolnak egy nyugdíjas otthonban,
arról beszélgetnek, hogy milyen jó is az, ha valaki otthon van.
Családjuk már szétszéledt és bár igaz, néha látogatóba jönnek,
búcsúzáskor, ölelkezés közben szemükbe szöknek a könnyek.

Ilyenkor is sokan dolgoznak, nem lehetnek a szeretteik mellett.
igazán fájó, s oly szomorú, de számukra a sorstól csak ez tellett.
Az emberek éljenek társas viszonyban, vagy akárcsak egyedül,
nem igazán mérvadó, valamennyien szeretetre vágynak legbelül.

Sokan ebből az ünnepből is csak pénzügyi vetélkedőt csinálnak,
ki-kinek ad többet, szebbet, s nagyobbat, folyton azon vitáznak.
Hiába, zsebük tele pénzzel, a nélkülözést nem tapasztalták soha,
mikor elérték mindazt amit szerettek volna, már indultak is tova.

A valós emberi értékeknek az ilyenek ugyancsak híján vannak,
lelkük üres, gazdagságot mindegy, hogy minek az útján kapnak.
Mások hajléktalanként tengődnek az utcákon, fagyhalálra várva,
biza sokuk, a remény halovány, sápatag fényét meg sosem látja.

Karácsony van. A Hold ezüstös fénye csillog, szikrázik a havon,
amoda a vadkacsák vándorló csapata csúszkál az esti jeges tavon.
A legtöbb embert áthatja ilyenkor az igazi szeretet egymás iránt,
s mind remélik, megtalálják szívük mélyén a jó, a helyes irányt.

Szállingózik a hó

Szállingózik a hó, süvít a szél,

a Hold fénye szikrázik a havon,

a szeretet melege új életre kél,

meghitt ez a pillanat nagyon.

A fenyőfa alatt ajándékok sora,

gyertyafény játszik a díszeken,

fátyolként lebeg ma az idő pora,

mely mély sebet ejtett a szíveken.

Sokan nem lehetnek a családdal,

lelkük már messze a távolban jár,

emlékük újfent megküzd a halállal,

hiányuk nem múlik el, s örökre fáj.

A gyermekek arca örömtől ragyog,

mosolyogva csillognak a szemek,

mindenki szép ajándékot kapott,

játékkal vannak tele az apró kezek.

Finom étkek illata vacsorára csábít,

vidáman falatoznak, fogyik az étel,

jóllakottan egyikük a másik után ásít,

csodás az este, senkiben nincs kétely.

Érző szív

Hull a hó, fájón süvít a szél,

s nagyon kemény az idei tél.

Este van és csikorog a hideg,

minden olyan nagyon rideg.

Egy férfi sétál egymagában

és búsul számtalan bajában.

Néz előre, a szemein fátyol,

lehetne ő most bizony bárhol.

Szerelme elhunyt, neki vége,

sohasem jut már el a révbe.

Összetört szívvel baktat előre,

nem érdekli ki mit gondol felőle.

Órák óta bolyong össze-vissza,

a múltat nem hozhatja már vissza.

Karácsony van, s ő üres belül,

fájdalmát semmi nem múlja felül.

Térdig jár a hideg hóban, fázik,

a kukák között valami mászik.

Mélán, s kíváncsian indul oda,

maga sem tudja pontosan hova.

Sírást hall a szemétkupacok mögül,

egy lányka néz rá a rongyai közül.

Vacog és rémült. Sovány szegény.

Látszik, elhagyta minden remény.

Ötéves lehet. Szemében fájdalom,

s a férfiban feléledt a szánalom.

Halovány, szutykos kis arca komoly,

bágyadt tekintetén semmiféle mosoly.

A férfi sérült szíve dobogni kezdett,

s érezte, hogy ez valami új kezdet.

Megfogta a rettegő kislány kezeit,

s merőn nézte a csillogó szemeit.

Óvatosan magához ölelte a kis árvát,

s megtörölte liluló, piciny kis száját.

Keserűségét félretéve indult vele haza,

hisz a kicsinek, övénél nagyobb a baja.

Hazaérve megfürdette, adott neki enni,

majd elment a számára ruhákat venni.

A Karácsony elűzte a bánatukat tova,

s többé nem hagyták el egymást soha.

Hópihék szállnak

Hópihék szállnak a hideg, jeges, decemberi éjben,

s érzelmek sokasága kavarog odalent a mélyben.

A mélyben, ahová év közben bezárta őket a szív,

s honnan a Karácsony ragyogása sokukat előhív.

A szeretet melege suhan át a fenyők ágai között,

s a Hold mosolya csillámlik, eme havas táj fölött.

A domboldalon álló házikó kéményéből füst száll,

bent, a szoba sarkában, gyönyörűen díszített fa áll.

Kandallóban ropog a tűz, a lángok táncot járnak,

s a falakon sejtelmesen a díszek árnyai szállnak.

A fenyő alatt kis gazdáikra vár a csomagok sora,

valamennyi e mai kora estén, titokban került oda.

Középen, díszesen terített asztal a vendégeit várja,

a rajta található étkek sokasága elég is lesz mára.

A villódzó gyertyafények ma fogócskát játszanak,

a húsok, saláták, sütik sűrűjében jobban látszanak.

A szomszéd szobában izgatottan vár három gyerek,

kicsik, szemük csillog, s pirospozsgás arcuk kerek.

Az ajtónál állva feszülten figyelnek minden neszre,

s hallani vélik, mintha kint a Jézuska jönne-menne.

Egyszer csak csengő hangja szólal, s az ajtó nyílik,

e csilingelő hang gyorsan elér a három apró szívig.

Anya és apa átöleli őket, s együtt asztalhoz ülnek,

szépen falatoznak és a zene igen kellemes a fülnek.

Miután jóllaktak, az ajándékozás perce elérkezett,

a csomagok kibontásában hat kis kéz segédkezett.

Meglepett arcok, s harsány, vidám gyermeki kacaj,

nagy az öröm, a boldogság, idén is, akárcsak tavaly.

Hópihék szállnak apró gyémántként, oly békés a táj,

az állatok is odúikban pihennek, erre egyik sem jár.

Szeretetteljes az éjszaka, nagy a nyugalom, a csend,

a kis család az igazak álmát alussza immáron, bent.

Az őszinte szeretet

Süvít a szél, a fenyvesben a hideg ellenére is élet neszezése hallik,
a fák ágai között, a talajon és a föld alatt is mozgás zajlik.
Hiúz puha mancsaival lépked a friss hókupacok között,
hócipős nyúl, életét féltve rejtőzik egy szikla mögött.

Odúk rejtekében mókusok szundítanak, éléstáruk tele,
makkok, mogyorók halmaza, a telet ki is húzzák vele.
Cinkék dideregve ehető magvakat keresnek a bokrokban,
számtalan madárfaj osztozik sanyarú sorsukban.

A magasban varjú károg, körözve lesi a kietlen tájat,
figyelmét nem kerüli el lenti hajsza, amelytől ételt várhat.
Hisz farkasok hajszolnak egy szarvast, mely már alig bír futni,
a falkának csak egy célja van, gyorsan élelemhez jutni.

A hódvárban kellemes a meleg a tó jege alatt,
az idén az építkezéssel a hód család jól haladt.
Két vízi patkány is befészkelte hozzájuk magát,
s mindkettő a hódok faágaival tömi tele a hasát.

Pár kilométerrel arrább emberi kéz alkotta faház látszik,
bent a kandalló ropogó tüze mellett egy aprócska gyerek játszik.
Nagyobbacska testvére a fenyőfa díszeit rakosgatja fel a fára,
hiszen a Télapó kit nagyon várnak, ideígérkezett mára.

Apu a díszítésben segít neki, majd fát hoz be a tűzre,
a várakozás izgalma hozza valamennyiüket tűzbe.
Anyu jobbnál-jobb ételeket készít, lesz mit enni este,
a kisebbik fiú a nap folyamán gyakorta a pulykasültet leste.

Mindent megtesznek, hogy az ünnepük szép legyen,
apa az erdő állatainak is hordott szét szénát a hegyen.
Csinált madárházikókat, melyeket kitett élelemmel telve,
segítve az állatvilágot, bennük őszinte örömét lelve.

Végre meg van terítve. A karácsonyi díszeken gyertyák fénye villog,
az asztalnál ülve mindnyájuk szemében a szeretet csillog.
Odakint hullni kezdett a hó, bagoly suhan az éjen át,
a Hold ezüst fénye megvilágít minden bokrot, s az összes fát.

Az Öröm

Az Öröm egykor népes családban élt,

igen sokat játszott a pajtásaival

és soha, senkitől nem félt.

Állandóan vidám társaság vette körül,

együtt fogócskáztak, labdáztak,

s leselkedtek egy fa mögül.

Pajkosan nevettek, s kuncogtak szerte,

amerre jártak, megszépült a nap,

bennük a világ örömét lelte.

Olykor szellők repítették őket odább,

a Nap cirógatta göndör fürtjeiket,

ha jött az eső, indultak tovább.

Vidámság, nevetés, boldogság, kacaj,

az volt az életük, s az álmuk is,

s olyan jól volt még tavaly.

Ám az idén beborult az ég, villámlott,

sötétség leple telepedett a Földre,

s a gonosz szeme szikrázott.

Vihart keltett bennük, szétzilálta őket,

rettegést és félelmet gerjesztett,

s a csapatuknak ezzel lőttek.

Egyikük a másik után hunyt el végleg,

megsemmisültek a posványban,

csak az Öröm maradt, névleg.

Ő azonban harcolt, még nem adta fel,

tudta az embereknek hiányzik,

s remélte újfent erőre lel.

Bár egyedül maradt, a bánatát feledte,

gyászát egy ideig magába fojtva,

a helyes megoldást kereste.

Végül rájött. Sok szeretet kell, s öröm,

túllépni a pánikon, a félelmen,

a gyilkos misztikus körön.

Elhozni eme világba ismét a nevetést,

boldogsággal tölteni be a napot,

s eltüntetni a sötét jelenést.

Fogta a batyuját, s indult házról-házra,

bekopogott a legkisebb ablakon,

érezte, mindenki Őt várja.

Álomvilág

Zöld mezők fölött süt a Nap,

kristálytisztán csobog a patak,

a dús rét mindennap esőt kap,

kék vizű tóban úsznak a halak.

Az élőlények szeretik egymást,

nincs gyilkolás, irigység, harag,

másoktól tanulnak egy, s mást,

tudásukból az idő le nem farag.

Szeretet árad a tiszta levegőben,

nincs betegség, nincs fájdalom,

a Nap is mosolyog lemenőben,

nem létezik környezeti ártalom.

Az ember szíve ölelésre vágyik

és békétlenségnek nyoma sincs,

minden jó után jön újabb másik,

a legapróbb öröm is nagy kincs.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31