Saját alkotásaim
A pénz bűvöletében sokan mássá válnak,
csillog a szemük, pökhendiek lesznek,
s egy álomvilágnak a talaján állnak.
Kapzsiság árad az ereikben, éjjel-nappal,
a mohóság felfalja a lelkük maradékát,
és nem törődnek kicsivel, naggyal.
A hatalmi téboly kezd eluralkodni rajtuk,
s marakodnak a legkisebb koncokon is,
csak a pénz láttán derül fel az arcuk.
A pénz bűvöletében fuldokolnak a végig,
és nincsenek tekintettel senkire sem,
az emberséget nem pénzben mérik.
Szavak értelem nélkül, beszélgetés fásultan, unottan,
megjátszott érzelmek és elhazudott érzések,
károkozás, lélek nélkül, s nyugodtan.
Szavak értelem nélkül, hideg tekintet, s rideg szeretet,
megkeseredett édes élet, pusztító, sötét világ,
nem hagyják begyógyulni a fájó sebeket.
Akinek keserű az élete, az a másét is azzá teszi,
mivel a keserűségét másokon vezeti le,
és abban nagyon is az örömét leli.
Az olyan ember nem látja meg a jót és a szépet,
a boldogság a számára önmaga keserve,
s kialakít a világról egy hamis képet.
Abban a világban a fájdalom örök és a kín éget,
a gonoszság, s az irigység természetes,
hiszi, hogy mindenkinek ez a jó élet.
Akinek keserű az élete, annak a lelke rég halott,
neki a szeretet az ellensége mindörökre,
s a sorstól reményt biz keveset kapott.
Ha a jó nemet tudna mondani, a rossz elbukna,
és ha nem adná át mindenét engedelmesen,
az ellene tervezett ármány is megbukna.
A gonosz hatalma óriási, mások félelme élteti,
a rettegés és a szenvedés állandóan táplálja,
s vígan él, tudva, őt mindenki félheti.
A sötétségből származik és a pokol tüzén nőtt,
a lelketlensége, s a kegyetlensége végtelen,
mióta létezik, sok mérgező hálót szőtt.
Ha a jó nemet tudna mondani, megmenekülne,
felragyogna az ég és szebbé válna a világ,
közben a rossz, végleg ellehetetlenülne.
Lelketlen szeretet árnyéka vetül a mindennapokra,
s mogorvává, érzéketlenné teszi az embereket,
ezzel csapást mérve a kicsikre, nagyokra.
Egyre jobban átszövi az életet, a gondolatok sorát,
s megzavarja a legszorosabb kapcsolatokat is,
kiirtva az őszinte szeretetnek a nyomát.
Megfertőzi az elmét, amely így homályossá válik,
megfeledkezik a jóról, a szépről, az igazságról,
s a fertőzött csak az engedelmességre vágyik.
Elfeledi, hogy ki volt egykor, milyen volt az élete,
nem érez sajnálatot, nincs benne együttérzés,
s nem fogja fel, hogy ez nem az ő érdeke.
Szenvtelen arccal nézi mások fájdalmát és kínjait,
önmagát megtagadva, bambán bámul a világra,
s felégeti maga mögött a reménynek hídjait.
Lelketlen szeretet égeti a szemeket és vakká teszi,
elpusztítja a szerelmeket, az igaz barátságokat,
s aki hisz benne, az mindezt észre sem veszi.
A Kapzsiság és a Zsugoriság összeillő páros,
egymással karöltve latolgatják az esélyeiket,
mind a kettőjük hitvány, becstelenségben sáros,
soha nem adják fel a pénzhatalmi reményeiket.
Egyikük egyre többet akar, nem számít hogyan,
akár tisztességtelen, s erkölcstelenen legyen útja,
kizsákmányol bárkit és bármit, a pénz után rohan,
nem érdekli más véleménye, jelene, vagy múltja.
A másik mindent magának akar, másnak nullát,
fösvény a javából, szűkmarkú, kuporgató, senki,
ha tehetné kirabolná az összes tehetetlen hullát,
naphosszat csupán a saját hazug dicsőségét zengi.
Még egymást is megölnék, ha szakítanának rá időt,
üres, lelketlen lelkük boldogan szárnyalna tovább,
hatalmuk alá kerítenék az általuk remélt sötét jövőt,
a világot uralva utaznának a galaxisok útján odább.
