hazugság Archívum - 3 / 4 oldal

Homály

Homály terjeszkedik a térben,

sunyin bejárja a világ minden

pontját.

Betekint az összes ablakon, ajtón,

összezavar, felkavar, rád hárítja

a gondját.

Hazug szemfényvesztéssel hitet,

becsap mindennel, mivel lehet,

elámít.

Tagadja a valóságot, félrevezet,

agymosottá tesz, megtéveszt,

elcsábít.

Leépíti a valós tudást, a tényeket,

félrevezet, tagadja önmaga létét,

„varázsol”.

Mivel nem is létezik bármit tehet,

mindenhol beavatkozik, elnémít,

harácsol.

Ki ellene lázad az ellensége lesz,

nem kívánatos elemként elhal,

elpusztul.

A Homály világuralomra vágyik,

bekebelezve az értelmet, a jót,

felbuzdul.

Nem ismer gátat, nem ismer határt,

lerombolja a tervébe nem illőket,

gyilkol,

Saját szervezetét belülről táplálja,

nem osztozkodik és nem enged,

titkol.

Önbizalma határtalan, tébolyult,

biz eltakarná az égről a Napot,

vakít.

Hiszi az övé valamennyi élőlény,

kit szolgaságban tart, s mélybe

taszít.

Nehéz ellene küzdeni, de muszáj,

különben vége az igazi létnek

végleg.

Amennyiben a Fény feladja magát,

az összes álmának beesteledik,

tényleg.

A bolha és az elefánt harca

A bolha és az elefánt harca szakadatlan,

kettejük kommunikációja biz faragatlan.

A bolha lekezeli az elefántot, s megveti,

mivel kőgazdag, a földet előle megveszi.

Bolhapénzen szinte bármit is megvehet

és hiszi, az elefánttal mindent megtehet.

Erőteljesen propagálja önnön nagyságát,

félelmetesre gyúrják a hírek a vadságát.

A hazug médiákban istenként tetszeleg,

s gyakorta a vágyai tengerén szendereg.

Fejébe vette, hogy az elefántot legyűri,

legyilkolja a hatalmas állatot, s megfőzi.

Vett is új felszerelést a piciny konyhába,

elvárja, az elefánt beletörődik a sorsába.

Terveiben kiszívja majd az összes vérét,

s véglegesen eltünteti az elefántok népét.

Fogta a kést, a baltát, az edényt a vérnek,

ez lészen az élelme a dicső bolha népnek.

Nekiugrott az előtte álló hatalmas lábnak,

amely soha nem is mutatta magát másnak.

Lepattant róla és odább, messzire gurult,

szédült, támolygott, s szörnyen begurult.

Hogy mer akaratának ellenállni e senki,

egyáltalán a bolygón még életben lenni.

A bolha és az elefánt harca biz végtelen,

akkor is, ha gyakorta nem lehet vértelen.

Ám ha az elefánt a csípéseket megunja,

eltiporja a bolhát, véglegesen lenyomja.

Tönkretett életek

Tönkretett életek, széthullott családok,

s egymásra uszított emberek garmada,

értelem ellen való, elnyomó szabályok,

s mételyező mérget szétszóró armada.

Hamis illúziót tápláló, hazug emberek,

megvásárolt, s népeket irányító körök,

nem is kellenek ide immáron heckerek,

az emberi kapzsiság, s gonoszság örök.

Megtévesztés, szemfényvesztés, halál,

mindezek sajna mindennaposak lettek,

s az értelmes réteg kiutat nehezen talál

és hiábavalónak tűnnek az igazi tettek.

Az agymosás szennyes árja nem kímél,

bepiszkítja a legtisztább és legjobb utat,

megtéveszt, megmérgez, s ha kell elítél,

folytonosan egy valótlan világot mutat.

Tönkretett életek, megnyomorított idő

és lelketlen zsarnokok gyilkos uralma,

ha a gonosz győz, nem marad hírvivő,

s a gyávaságnak a pusztulás a jutalma.

Szemfényvesztés

Szemfényvesztés, terjedő homály, varázs,

kábító szavak, csalárd tettek, izzó parázs.

Semmibe vett lények, s felforgatott világ,

hipnózis által kábulatban megtartott viták.

Az értelem leépítése szakadatlanul folyik,

amíg minden szemben álló el nem fogyik.

Megosztottság, becsapottság, s hazugság,

vajon ebből mikor ér felszínre a tanulság?

Hol marad a szeretet, az ölelés, s a tudás,

az ármánykodásért a jutalom igen busás.

Hová tűnt a kedvesség, a segítő szándék,

mely nélkül mindent lefedhet az árnyék?

Mi történt a családokkal, s a baráti körrel,

nem lehet bármit feloldani csupán sörrel.

Az ellentéteket le kellene győzni mielőbb,

amit a tiszta szív sugall, sokkal hihetőbb.

A szemfényvesztés megtéveszt, s becsap,

miközben mérgezés által a föld alá berak.

Összetartás nélkül túlélni biza lehetetlen,

az emberiség a vég előtt miért tehetetlen?

Szív nélkül

Szív nélkül és lélek nélkül lehet élni,

a következményektől nem kell félni.

A hazudozás is oly könnyedén megy,

a gyarló köznép számára ez biz kegy.

Hisz ők nem is valók sohasem másra,

mint a túlvilágra befizetendő utazásra.

Könnyedén meg kell tőlük szabadulni,

hisz minden a terv szerint fog alakulni.

Még azt is elhiszik, ami nem is létezik,

s a megváltás kizárólag fentről érkezik.

Negédes, s mézes méreggel teli szavak,

a sötét, gonosz erőknek átadandó javak.

Szív nélkül pihekönnyű ítéletet hozni,

s lélek nélkül kínt, gyötrelmet fokozni.

Rettegést kelteni, az aztán valódi álom,

s ígéreteket tenni, ám úgy, hogy fájjon.

Az igaz szeretet ezeket legyőzni képes,

bizony az ármány deleje is igen véges.

Egymást segítve és jó szándékkal telve,

a szívtelen, lelketlen világ le lesz verve.

Nehéz volt

Nehéz volt ez az idei év, s kemény,

örömökben biz ugyancsak szegény.

Be voltunk zárva, mint aljas rabok

és eközben elsuhantak lám a napok.

A napok amelyeket elvettek tőlünk,

s remélték nem hallanak mifelőlünk.

Rettegésben tartottak éjjel, s nappal,

félelmet gerjesztettek tűzzel, vassal.

Tönkretettek életeket és családokat,

elhidegítettek rokonokat, barátokat.

Igyekeztek kiölni az értelem javát,

s elnémítani a valós igazság szavát.

Arctalanná tettek minket maszkkal,

szembeszálltak reménnyel, s daccal.

Hazugságok folyama ömlött reánk,

melynek áradata önmagához leránt.

Nehéz volt ez az év, de ne adjuk fel,

hiszen akkor lelkünk békét nem lel!

Reménykedjünk, hogy jobb is lehet,

s a sok rossz tovább így nem mehet!

Ébresztő Remény!

Ébresztő Remény! Eleget aludtál!

Sajnos nekünk túl sokat hazudtál.

A sötét erők jócskán megvezettek,

tudván, veled bármit megtehetnek.

Szertefoszlattak az ármányaik által,

elaltattak pénzzel, ékszerrel, bájjal.

Eladtad a lelkedet, s eladtad magad,

miközben arannyal tömted a hasad.

Persze a dőzsöléstől álmatag lettél,

s az emberekért semmit sem tettél.

Nem érdekeltek, hisz ők szegények,

uraltak a negatív tettek, szeszélyek.

Holott arra születtél, hogy jót tegyél,

ne ellenség, hanem támasz, jó legyél.

Mióta szemet hunyva őket elhagytad,

a hazug és áruló jelzőket megkaptad.

Ébresztő Remény! Térj észre végre!

A világot hozd ki a sötétből a fényre!

Légy a lelkek támasza újfent, ismét,

többen várnak reád, mint azt hinnéd!

Az igazság tagadása

Az igazság tagadása rendszeressé vált,
s erősen terjedőben van a valótlan való,
mindenfelé a megtévesztés fátyla száll,
az élet nem más, nagy hazugság, csaló.

A mai, gondterhelt világunkban erősen
kihalóban vannak a tisztességes dolgok,
biz sokszor a jó szándékon, becsületen,
netán ezek hiányán buknak el a sorsok.

Nem elég az, hogy a bűn és a sötétség
korszaka immár erővel reánk telepedik,
igen sok ember, szervezet, kormányzat
gyakorta naponta hazugságra vetemedik.

Aljas módon kihasználják a dolgozókat,
azokat, kik adóznak, s az államot tartják,
intézkedéseikkel sajnos elnyomják őket,
segítés helyett kizsákmányolják, marják.

Azok, akik még ezen életre sem méltóak,
nagyon jól elélnek az ő izzadságuk által,
s bezzeg a terheikből és a küzdelmükből,
kínjaik sorából, részt egyikük sem vállal.

Mindenkit, kiben csak még létezhet a jó,
egyformán, ostoba bábukként kezelnek,
s mikor az igazáért küzd, vagy másokért
kinyitja a száját, hát még be is perelnek.

Törvényekkel akarják szabályozni, hogy
ki, miről, mit gondolhat, miket beszélhet,
aki rendes, jóravaló, igazságos elbírálást,
megértést, bizony már sohasem remélhet.

Az igazság tagadása hazugság, nem több,
valóságos bűntett az értelmes réteg ellen,
ezt biza nem ellensúlyozhatja semmilyen
intézkedés, homály, s bűbáj, vagy kellem.

Hiábavaló az agymosási kísérlet, a tiszta
szív és az ész ellen semmit nem tehetnek,
akkor sem, ha nekik nem tetsző személyt,
gonosz módon, az útból simán eltehetnek.

Gonosz, sötét világ

Gonosz, sötét világ az, amelyben élünk,

nem számít, kik vagyunk, mitől félünk!

Nem számítanak tetteink, sem a létünk,

mi a cselszövésekből soha nem kérünk!

Nincs szükségünk az ármányos időkre,

csak a pozitív tettekre, előbbre vivőkre!

Nem kérünk a szolgaságból semmikor,

akkor sem, ha a hazugság biz megtipor!

Nem vágyunk arra, hogy ne is legyünk,

s arra, hogy mások diktáljanak nekünk!

Senki kapcái nem óhajtunk lenni soha,

inkább lepje be a sírunkat a zöld moha!

Nem kellenek mézes szavak, ámítások,

csupán a valóság, s hiteles számítások!

Nincs szükségünk elnyomásra senkitől,

s ne fosszanak meg a világon semmitől!

Nem szeretnénk szürke homályban élni,

s folytonosan a megsemmisítéstől félni!

Nem kell a testünkbe semmilyen méreg,

maradjanak csak meg a szokásos gének!

Gonosz, sötét világ az, amely körbevesz,

s amely minden eddigi szépet tönkretesz!

Ám nem lenne ez így, ha kiderülne az ég,

az igaz fényének tündökölnie kellene rég!

Arctalan lelkek

Arctalan lelkek róják az utat,

amely a végzetük felé mutat.

Pánikban élnek és rettegnek,

a sötét félelemnek engednek.

Meggyötörtek és szenvednek,

s ezzel a háttérnek kedveznek.

Orcájuk helyén maszk díszlik,

s ezt mindannyian megsínylik.

Szemük lesütve, lassan pislog,

s szinte már élettelenül csillog.

Nem mernek nézni, pláne látni,

hisz a látvány nagyon fog fájni.

Nem tudják, ki a másik, ki volt,

hozzájuk annak idején ki szólt.

Nem ismerik fel a családjukat,

sem egykori, közeli barátjukat.

Nem tudják már, ki nő, ki férfi,

mindőjük a sanyarú életét félti.

Saját gyermeküket sem védik,

s a pusztulásukat tétlenül nézik.

Mást megérinteni nem mernek,

s így nyugodalmat nem lelnek.

A szellő elől is riadtan bújnak,

ezzel teret engednek a búnak.

Ölelésről szó sem lehet többé,

szerelmük láttán válnak köddé.

Füttyszóra vackukba vonulnak

és a kihalás szélére szorulnak.

Remélik, hogy a szérum segít,

beadva biz a biztonságba repít.

Ezzel maguknak is hazudnak,

ám mást mondanak hazugnak.

Arctalan lelkek róják az utat,

a sors egykori énjükben kutat.

Sajnos csak ürességet találhat,

s így átadhatja őket a halálnak.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30